Csak egy embernek kell megfelelned, a 80 éves önmagadnak!

Már egy ideje meg akartam ezt írni, jórészt azért is, hogy saját magam emlékeztessem rá.

A kétség és a tipródás az életem része. Mindenkié. Ez egy ilyen világ, ez egy ilyen ország. Nem biztos a bevétel, a kiadás és ritkán van balanszban a két oldal.

Kétségeink vannak a belső és a külső dolgainkról is.

Elég lesz ez? Elég jó lesz? Értek hozzá? Megvan a tudásom? Jól nézek ki? Elég jó vagyok?

Vannak napok, amikor minden rendben, de néha… egyáltalán nem.

És ilyenkor bizony jól jön egy “memó” nekem, arról is, hogy kinek tartozom elszámolással.

Hagyjuk most azt a részét, ami természetesen igaz, hogy vannak megfeleléseim, vállalásaim a családom, a barátaim és a munkám felé.

Ez természetes.

Nézzük inkább azt, hogy a végén, amikor odaérek, mert egyszer odaérek, akkor hogy fogom érezni magam?

Ha visszanézek majd az életemre mit fogok gondolni? Hogy de tök jó, hogy hallgattam a sok idiótára és nem éltem úgy ahogy szeretnék?

Vagy épp ellenkezőleg: azt mondom majd, hogy igen! Csináltam hibákat, de úgy éltem, ahogy akartam.

 

Megbánás

Ha bármikor eltűnődöm azon, hogy bánnom kell-e valamit, elképzelem a 80 éves önmagamat, ahogy egy ház teraszán ül, és hideg, jeges teát kortyolgat. A fontos döntéseknél őrá gondolok, a nénire, aki nosztalgiával tekint vissza az életére. Vajon van mit megbánnia? Vajon meg fogja bánni, hogy nem fogadta el ezt vagy azt a lehetőséget,

Az egyetlen ember, akinek hosszútávon meg akarok felelni az ugyanis ő.

A legrosszabb forgatókönyv

Vannak kemény leckék az életben. Váratlan helyzetek, amelyeket meg kell oldani. Nekünk, nekem. Nem teszi meg más. Időnként elkövetünk hibákat, amelyekkel szembesülni kell. Ha már áll a bál, kész a baj, egy dolgot tehetünk. Veszteség térképet készítünk. Mi a legrosszabb, ami történhet, és abból hogyan mászhatunk ki. Hogyan oldhatjuk meg. Ezen a ponton fontos számba venni, hogy kitől kérhetünk segítséget. És azt meg kell tenni. Ugyanis senki, de senki nem boldogul egyedül. Erre már régen rájöttem. Kell a segítség.

Bukás

Mindenki elbukik. Ez nem is kérdés. Vannak olyan projektek, feladatok, helyzetek amelyekbe óhatatlanul belebukunk. Az, hogy ezzel hogy dolgozunk utána, az a kérdés. Marcangoljuk-e magunkat, belesüppedünk-e az önsajnálatba, vagy fenéken billentjük magunkat, levonjuk a következtetést és megyünk tovább. És a továbbiakban igyekszünk NEM elkövetni ugyanazt a hibát. De legalábbis háromszor biztos, hogy nem.

A döntések átmenetiek

Minden döntés egy másikhoz vezet. Viszonylag kevés olyan van, ahonnan nincs visszaút, ami tényleg sorsfordító. Még Afrikából is haza lehet költözni… Azt a néhány sorsfordító döntést kivéve, nincs okunk szétstresszelni magunkat azért, hogy eszünk-e egy fánkot ebéd után a kávéhoz, vagy sem. Ha meghozok egy döntést akkor az kész. El van döntve, nem visszakozom, nem rágom magam miatta. Arra majd ráérek, ha rosszul döntöttem.

Törekvés a tökéletesre

Ilyen nincs. Vannak jó és rossz napok, és ezt el kell fogadni. Egyszerűen nincs tökéletes ember, se tett. Aki folyton a tökéletes alkalomra vár lemarad, szinte mindenről. Vannak dolgok, amelyekbe igenis kibontott hajjal, és kitárt szívvel kell belerohanni. Kilépni a komfortzónából, és belevágni, valami teljesen másra. Hallgass az ösztönödre és tudni fogod.

A nyolcvan éves önmagam? Reméljük jó nagyot kortyol majd valami dögös koktélból. És reméljük elégedett a mostani döntéseimmel. (Meglátjuk…)

gsbox_banner

Nézd meg ezt is:

Tökéletessé válni? Még mindig ez a mániád?

 

No Comments