„A jó könyvnek az a legfőbb jellemzője, hogy bármilyen korban megállja a helyét”

Nehéz dolga van egy könyvkiadónak, mert nem csak azokat a könyveket kell megtalálnia, amelyek remek alkotások, hanem azokat is, amelyeket az emberek szívesen megvesznek és elolvasnak. A kiadói munkáról és a jó könyvekről beszélgettünk Bokor Pállal, az Atlantic Press könyvkiadó alapítójával és főszerkesztőjével.

Íróként, újságíróként, műfordítóként dolgozott. Hogyan került kapcsolatba a könyvkiadással és hogyan született meg az Atlantic Press Kiadó?

A könyvkiadás régi vágyaim egyike volt. Amikor a nyolcvanas években a Magyar Hírlapnál dolgoztam, létrehoztunk egy Magyar Hírlap Könyvek elnevezésű kis könyvkiadót, ahol megismerhettem a szakmát. Már akkor is nagyon élveztem, aztán később különféle utak különféle irányokba vezettek, de soha nem feledkeztem meg arról, hogy szeretnék könyvekkel foglalkozni. Végül tíz évvel ezelőtt eljött az alkalom és akkor megcsináltam az Atlantic Press Kiadót.

A kiadónál megjelent első könyv A siker neve Oscar volt, amely az Ön könyve. Ez volt az a bizonyos alkalom?

Igen. Az első olyan válasz után, amelyiket egy kiadótól kaptam, hogy nem kérik ezt a könyvet, azt gondoltam, hogy nem szeretnék kilincselni másoknál, és inkább kiadom én. Ha már korábban kiadtam könyveket és megtanultam, hogyan jut el a könyv a kézirattól a nyomdáig, akkor ez lesz a jó alkalom, hogy megcsináljuk a kiadónkat.

Milyen volt ez a kezdeti időszak?

Egyfelől nehéz, másfelől élvezetes volt. Ha az ember olyasmit csinál, amit szeret, az kevésbé nehéz. Nehéz volt viszont abban az értelemben, hogy a nagy könyvterjesztők új kiadókkal nem szívesen állnak szóba, de ebben azért segített az, hogy engem akkor más ismertek szerzőként és újságíróként, és végül sikerült megállapodnunk. Aztán jöttek a kihívások, sok tévedés, sok félreértés, sok ismeretlen szakasz egy egészében alig ismert úton. Sok tekintetben új volt ez számomra, hiszen a Magyar Hírlap Könyvek kiadóban az egyéb dolgokat, mint a raktározást, a számlázást vagy a könyvelést nem nekem kellett csinálnom. De persze egy idő után azért belejöttem.

A sokféle szakmai tapasztalata biztosan sokszor a segítségére volt a könyvkiadással együtt járó üzleti léthez.

Igen. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy egy könyvnek a nyomdából való kijövetele az üzleti résznek inkább a kezdete. Egy könyvet könnyebb megírni, mint kiadni.  Ugyanis a könyvet nem a kiadó adja el, hanem bizományba átadja a könyvterjesztőnek, aki azt csinál vele, amit akar. Ha akarják és tetszik nekik, beteszik az újdonságok közé és ott tartják nagy halomban nagyon látható helyen, de ha nem, akkor egyből bekerül a leghátsó polcra. Vannak csúnya dolgok és vannak, amelyek technikailag hozzátartoznak a folyamathoz, és ha nem ismeri az ember, akkor sikertelen lehet egy egyébként nagyon jól megírt könyv is. Aztán van még jó néhány dolog, amelyeket tudni kell, mint az új trendek a címlaptervezésben vagy hogy melyek a legjobban fogyó műfajok.

Melyek a legkedveltebb műfajok, illetve miben különbözik ez a tendencia a néhány évtizeddel ezelőttitől?

Azt kell, hogy mondjam, a közönség érdeklődése folyamatosan a könnyebb műfajok felé tolódik, és a szépirodalomnak egyre kevesebb az ázsiója. Ugyanakkor, a tényirodalom és az ismeretterjesztő irodalom, amely nekem is nagyon fontos az eredeti foglalkozásom miatt, szerencsére egyre jobban érdekes az emberek számára.

Külpolitikai újságíróként dolgozott, a nyolcvanas években négy riportkönyvet is írt az USA-ról, a Szovjetúnióról és Kínáról, majd következett a Panda című regény, melyet számos más regény is követett. Hogyan látja, ma melyik műfajban lehet maradandóbbat alkotni?

Bizonyos értelemben ma is külpolitikai újságíró vagyok. Bár, abban az értelemben nem, hogy ma nem találok helyet, ahová érdemes lenne írni. Nem látom, hogy azok a lapok, amelyekben korábban megjelentem vagy most szívesen megjelennék, eljutnának annyi emberhez, hogy érdemes legyen foglalkozni ezzel a dologgal. Ezért úgy érzem, hogy ebben az új formában, ami a könyv, alaposabb munkával több eredményt lehet elérni és maradandóbb dolgokat lehet alkotni.

Az utolsó könyvem egy összefoglaló téma volt, melynek a címe Az olaj regénye, és ez a könyv arról szól, amit én fontosnak tartok. Olyan lényeges világfolyamatok találkoznak és ütköznek ebben a tematikában, amiket nem lehet egy cikkel megvilágítani. A kőolaj pont az a téma, amellyel kapcsolatban nagyon sok tudatlansággal és félreértéssel állunk szemben, sokszor még a sajtóban is. Aki csak úgy beletenyerel egy témába, nem érti, hogy mit jelent az, amikor az olaj országok – az OPEC tagok – fogják magukat és egy jó húzással a felére csökkentik az olaj világpiaci árát. Pedig ezeknek a lépéseknek mindig megvan a háttere és az értelme, és sokszor ezek a fejlemények erősebben befolyásolják a világpolitikát és a világ helyzetét, mint egy éppen kezdődő vagy befejeződő háború. Az, hogy mi van az olajjal kevésbé látszik érdekesnek, de sokszor fontosabb.

Mi alapján választják ki, hogy melyik könyv érdemes a kiadásra?

Úgy átlagosan naponta egy-két kéziratot kapunk, amely éves viszonylatban nagyon sok, és a többszöröse annak, amit ki tudunk adni. A első lépésben, mindig kérünk egy összefoglalót a könyv tartalmáról és ott már sok minden eldől. Vannak műfajok, amelyekkel eleve nem szívesen foglalkozunk, mert már foglaltak a könyvpiacon. Ilyenek például a gyermekmesék, melyeket mi is nagyon szeretünk és kapunk is ilyen kéziratokat, de a terjesztőknél nem tudjuk érvényesíteni a könyveinket ebben a műfajban, mert nem ezt várják tőlünk. Aztán van néhány más műfaj, amelybe nem szívesen kontárkodunk bele. A mi vezető témaköreink a külpolitika és az ismeretterjesztés, egyebeket akkor adunk ki, ha megrázóan és kétségbevonhatatlanul eladható a dolog.

Mi az, amit Ön fontosnak tart egy könyvnél, mitől jó egy könyv?

Számomra rendkívül fontos a tartalom. Elvárom minden könyvtől és minden nálunk kiadandó könyvtől, hogy újat és lényegeset tudjon mondani az olvasónak. Ez látszólag egy újságírói megközelítés, de nem baj, mert én akkor is azt gondolom, hogy ne írják meg ezredszerre ugyanazt, még akkor se, ha az ezredik változat igen kitűnő stílusban íródott és gondosan szerkesztett mű. Most például kiírtunk egy regénypályázatot csak nőknek, ám ennek megvan az veszélye, hogy a beérkező művek kilencvenöt százaléka romantikus témájú vagy fantasy regény lesz, viszont nagyon sok színvonalas próbálkozásra is számítunk.

Milyen ma a magyar könyvpiac? Van-e erősebb vagy gyengébb szegmense?

Örömtelien pezsgő, hiszen már pusztulófélben is lehetne azok után a kalandok után, melyek végbementek ezen a területen, mint tavaly az egyik legnagyobb könyvterjesztő csődje, illetve korábban az Ulpius-ház által okozott megrázkódtatás a piacon. Magyarországon kétezer könyvkiadó van, ebből körülbelül húsz ismert. Magunkat nem is sorolom az ismertek közé, mert mindössze tíz évesek vagyunk, és minket csak most kezdenek megismerni.

Mennyire van nehéz dolga egy kiadónak? Milyen kihívásokkal kell megküzdenie nap, mint nap?

Minden bizniszben vannak nehézségek, de ezek jelentőségét csökkenti az, hogy a munka számunkra élvezet is. Vannak nehézségek a szállításban, sokszor a megfelelő kiadványok kiválasztásában, mert nem egyszer előfordul, hogy szeretnénk kiadni valamit, de szerzői jogi problémák merülnek fel. Vagy külföldi jogdíjaknál a partner nem nagy lelkesedéssel kezeli a mi dolgainkat, mert sokkal érdekesebb számára egy nagyobb magyar kiadó. Mi azzal törődünk, hogy ha egy jó könyv kiadási lehetősége kiesik a kezeink közül, akkor megtaláljuk a következőt. De szerencsére nagyon sok jó könyv van Magyarországon és külföldön is.

Vannak sikerszerzői a kiadónak?

Mostanában az egyik legsikeresebb szerzőnk Rupáner-Gallé Margó, aki szakácskönyeivel van jelen nálunk. Már a harmadik könyvénél tartunk és bizony elég gyakran látjuk a könyveit a toplista élén. Ennek nem csak az az oka, hogy jól bánnak vele a terjesztők, hanem hogy tényleg nagyon jók a szakácskönyvei, olyanok, amelyben nem csalódnak a háziasszonyok. De vannak más sikeres szerzőink is, például Benkő László, aki magyar történelmi regénysorozataival vált ismertté, és nálunk idáig két könyvet adott ki. Az egyik regénye a Spanyol grófnő, amely az általunk nagyon kedvelt „true crime” műfajban íródott. Hasonló a helyzet a Drezdai emberünk című regényével, amelyik voltaképpen Putyin drezdai és németországi éveiről szól. De még sorolhatnám őket.

Sikerszerzőre minden kiadónak szüksége van, mert egyre inkább csak az ismert nevekre hajtanak az emberek. Ebben a tekintetben hátrányban vagyunk, mert nincsenek televíziós sztárjaink.

Erre mondta az előbb, hogy egyre kevésbé érdekli az embereket a szépirodalom.

Igen, ez nagy bánatom. Kálmán Mari nevét például nagyon kevesen ismerik, pedig nagyon kevés olyan színvonalas író van Magyarországon, mint ő, és kevés olyan jó regény, mint a Talyigás Irma és az Ürdög című regénye.

Van olyan terület, ahol erősítenének vagy bővítenének?

Minden területen erősítésre és bővítésre készülünk. Ez lesz az első év, amikor kiadványaink száma eléri majd a húszat. Ez nem sok, de én harminc fölé nem is akarok menni. Minden tekintetben növelni fogjuk a forgalmat, javítjuk a marketinget, és szeretnénk egy-két lépéssel előrébb jutni.

Milyen könyveket olvas a legszívesebben?

Reggeltől estig olvasok, de ezek tárgya a beérkező kéziratok. De. Persze, olvasok. Mostanában fejeztem be Nikolaos Van Dam holland szerző könyvét, a címe: Egy nemzet romokban, és a szíriai polgárháborúról szól. Arthur Koestler egyik legfontosabb regénye is itt van előttem, melynek kiadásán még csak töröm a fejem. Ez egyébként a Szovjetúnióról szóló irodalom egyik legfontosabb darabja. Akkora jelentőséget tulajdonítok neki, mint a Szolzsenyicin könyveknek, és annak ellenére, hogy már korábban is olvastam, most mégis úgy érzem, újra el kell olvasnom. Ami biztos, hogy már csak olyan szemmel és aggyal tudok olvasni, ami egy kiadónak a normál betegsége, hogy egy könyv kiadandó vagy nem. Ez talán még az ember ítélőképességét is torzítja kicsit.

Gondolja, hogy kevésbé szórakoztatja az olvasás?

Tekintettel arra, hogy szerkesztői munkát is kell végeznem, az már nem szórakoztat, hogy mások és magam által egykor hibátlannak és remekműnek tartott művekben kell szembesülnöm a hibákkal. Nem mondok példát, hogy hány híres és nagyra tartott íróval kapcsolatban változott meg a véleményem. De Arthur Koestler még mindig zseniális, ahogy Sir Arthur Conan Doyle, akinek A sátán kutyája című könyve a kedvenc olvasmányaim egyike, és annak ellenére, hogy több mint százéves, ma is megállja a helyét, úgy, mint szépirodalom és úgy is, mint szórakoztató irodalom.

gsbox_banner

No Comments