„Aki azt mondja, hogy szexről szól a könyv, az nem értette meg a mondanivalóját.”

Van egy magyar írónő, aki néhány év alatt a toplisták élére küzdötte fel magát, és akinek gyakran felháborodást kiváltó könyveit mégis százezrek olvassák. A maffia trilógia és Az Arab sorozat írónőjével, Borsa Brown-nal beszélgettünk.

Minden könyved a toplisták élén van. Szerinted mi ennek az oka?

Úgy gondolom, azért ennyire sikeresek, mert sorozatokról van szó: aki elolvassa az első részt és megtetszik neki, az valószínűleg tovább olvassa.  Az Arab sorozatot eleve kétrészesre terveztem: magát Az Arabot és Az Arab szeretőjét, mint egyik és másik szempontot szerettem volna megírni, aztán úgy adta magát a történet, hogy írni kell a kislányról, aki aztán nagylány lett. Az Arab lánya második részénél éreztem aztán úgy, hogy Khalid, Az Arab fia is megérett egy külön történetre.

De általában nem tervezem előre, hogy miből hány részt írok. A maffia trilógiánál is úgy volt, hogy amikor megírtam az elsőt és sikere lett, felhívott a kiadó és mondta, hogy akkor folytatni kellene. És ha már kétrészes, akkor inkább legyen három, pedig akkor még azt sem tudtam, hogy mi lesz a második részben, nem hogy a harmadikban. De szerencsére mindig úgy történik, hogy leülök írni, aztán egyszer csak beszippant.

Az Arab a legsikeresebb regényed, ugyanakkor nagyon megosztó is. Mi adta az alapötletet?

Nálam az ötletek mindig amolyan fejlövésszerűen jönnek, és nem is volt kifejezetten célom, hogy az iszlámról vagy az arab kultúráról írjak. Igazából az volt bennem, hogy szeretnék egy nagyon kemény, erős férfi karaktert, aki egy nagy jellemfejlődésen megy keresztül. Egy nagyon egoista férfit akartam létrehozni, aki nem érti a nyugati világot. Ehhez egy elzárt világ kellett, amihez kerestem egy szélsőséges vallási nézetet valló országot, amely végül Szaúd-Arábia lett.

Azt szerettem volna megmutatni, hogy nem igaz az a kép az arab férfiakról, hogy ütik-verik a feleségüket vagy hogy minimum négy feleségük van, akiket mindig megaláznak. Egy olyan családot szerettem volna ábrázolni, akiknél látszik, hogy ők is tudnak szeretni. Én is láttam ilyet és tudom, hogy ők is ugyanúgy tekintenek a gyerekükre, mint mi, sőt az iszlám szerint a férfi számára a legfontosabb a család és a családban a nő.

Azt tudtam, hogy ezt csak úgy tudom elfogulatlanul, nem európai szemmel megírni, ha belebújok egy arab férfi bőrébe. Másrészt azt is szerettem volna megmutatni, hogy mekkora különbséget tud tenni a pénz és a vallás, és hogy a szerelem az szerelem: bárkik között van, felülbírál mindent. Nem utolsó sorban a család szentségét próbáltam kihangsúlyozni, amely nem volt egyszerű, mert két oldalról kellett megmutatnom: a magyar és az arab család szempontjából, amely aztán sok konfliktus forrása is lett.

A sok konfliktus után pedig jött egy megrázó vég…

Gamal és Csilla szerelme annyira tiszta volt, annyira igaz volt, hogy biztosan elment volna rossz irányba, ha úgy írom meg, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez biztos, hogy nem lett volna náluk forgatókönyv, és előbb-utóbb kijött volna valami konfliktus, így valahogy tisztán kellett hagynom ezt a szerelmet.

Pedig Gamal Az Arab elején felháborítóan viselkedik, minden volt csak nem tiszta…

Igen. De úgy gondolom, hogy ha nem utálunk meg vagy nem szeretünk meg egy karaktert, akkor semmit sem ér a könyv. Már az első mondattal az volt a célom, hogy az olvasók megutálják Gamalt. Tudtam, hogy megosztó lesz, és azóta is két reakciót generál: az egyik azt mondja, hogy „hű, ez érdekes”, míg a másik, „na ne már” és eldobja a könyvet. De mindkét tábor olvassa, az egyik kíváncsiságból, a másik pedig felháborodásból, és végül mind a kettő ugyanoda jut el: hogy van mondanivalója és lélektana. Az volt a célom, hogy lássák az emberek, mindenkinek össze kell kapnia magát, még akkor is, ha valaki történetesen hercegnek születik. Aki azt mondja, hogy szexről szól a könyv, az nem értette meg a könyv mondanivalóját.

Mit gondolsz, miért vált ki ekkora felháborodást az emberekből?

Szerintem ez egy kicsit álszentség. Mindegyikünk életében jelen van az intimitás. Régen, az ókori görögök is írtak erotikus műveket, mert az erotika már akkor is része volt az ember életének, csak nyilván nem szeret róla mindenki beszélni, ami teljesen elfogadható. De nem kell minősíteni azt, aki ilyen regényeket szeret olvasni. A mai szépirodalom eléggé lenézi ezt a műfajt, de én azt gondolom, hogy amikor filmet nézünk, akkor sem csak dokumentumfilmeket, mert lehet szórakozni is.

Hogyan viseled egyébként, hogy kapsz hideget-meleget?

Most már jól, és azért fel voltam rá készülve. Az viszont régebben dühített, ha nem találják meg a mondanivalóját, és mondjuk mamipornónak bélyegzik. Általában viszont a legtöbb negatív kritika olyan volt, hogy XY miért halt meg, miért zöld a szeme és miért nem kék. De őszintén szólva, már nem érdekel.

A te személyiséged is ennyire megosztó, mint a regényeid?

Olyan gyerek voltam, aki mindig meg akart felelni, és mindig meg akartam mutatni, hogy én vagyok a legjobb, akár a sportban, akár a tanulásban. Valószínűleg ez abból ered, hogy egy nagyon egyszerű, polgári családban nőttem fel, nem túl kedvező körülmények között. Anyukám mindig azt mondta, hogy „majd te viszed valamire, majd belőled lesz valaki”. Én pedig elhittem, de még harmincéves koromban is csak vakartam a fejemet, és arra gondoltam, hogy anyunak túl nagy volt bennem a hite. Aztán amikor harmincnyolc évesen megjelent az első könyvem, nagy szívfájdalmamra anyu már nem élhette meg, de végül csak igaza lett.

Úgy gondolom, hogy ha az ember valami rosszból indul el, akkor az kétfelé viheti: vagy beletörődik, elfogadja és ugyanazt a példát követve abban él tovább vagy mindig jobbra és jobbra törekszik. Én az utóbbit választottam.

Vajon mitől függ, hogy melyiket választja az ember?

A személyiségtől. Ahogy Csillának, – aki abszolút én vagyok –  nekem sem volt könnyű az életem, mert egy elég fura családból jöttem, anyukám és apukám is korán meghaltak. Csilla is úgy nőtt fel, mint én, szegénységben és ahogy ő is, úgy én is tudtam mindig, hogy ennél jobbat és többet akarok. Még ha az égnek a földdel is kell összeérni, akkor is. Mert segíteni akartam a szüleimet, amihez tanulnom kellett, nem csinálhattam azt, hogy nincs kedvem felkelni. Felnőttként abszolút a gyerekkorból táplálkozunk, a felnőttkor a gyermekkor éléskamrája. Ezért van sokszor az, hogy akik alulról jönnek, sokszor többre viszik, de ez tényleg személyiségfüggő. Én szerencsésnek érzem magam, mert a szüleim sportoltattak és a sport hatalmas építő erővel bír, lelkierőt és kitartást ad, és megtanít arra, hogy ha nem is sikerül mindig, nem adhatod fel.

Egyébként hogyan lettél író?

Az írói véna valószínűleg mindig bennem volt, de amellett, hogy nagyon szerettem az irodalom órákat, a verselemzéseket és írtam verseket, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy író leszek. Akkor sem, amikor már megjelent könyvem. De az olvasók és a jóisten úgy döntöttek, hogy ez jó így. Mostanában volt egy élményem, amikor kihívtak a határon túli magyarokhoz Szlovákiába. Amikor megláttam azt a sok embert, elsírtam magam, mert nem hittem el, hogy itt is ennyien szeretnek.

Mi jellemzi legjobban az írói stílusodat?

Szerintem én nagyon egyszerűen írok és abban is hiszek, hogy a lehető legegyszerűbben kell leírni mindent. Eleinte azt gondoltam, hogy nagyon nyers vagyok és nem íróhoz illő. Két-három könyv volt, mire rájöttem, hogy az emberek azt akarják olvasni, amit gondolok. És ha én azt gondolom, hogy a picsába, akkor nem írhatom azt, hogy a rézfánfütyülőjét, mert nem fogja azt az érzést kelteni benne, amit én írás közben éreztem. A nyersesség és az egyszerűség sokszor egy egyenes út és ez nem mindenkinek tetszik. De ezt el kell fogadni, semmi baj nincs ezzel. Akkor ezek nem az ő könyvei.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a szereplőidben?

Főleg azt, hogy olyan emberek, akik mutatnak valamilyen fejlődést az olvasóknak, az érem másik oldalát, és azt, hogy ilyen emberek is vannak. Általuk olyan emberekkel találkozhatnak az olvasó, akik nem biztos, hogy szembejönnek velük a való életben. A Gyalázat és hit az első regényem, amelyet három szemszögből írok: egy amish lány, egy amish fiú és egy angol fiú szemszögéből és éppen mostanában írtam ki a facebook csoportomban, hogy nem tudok dönteni, a két fiú közül melyiket szeretem jobban.

Egy amish közösségről írni talán az ismeretlensége miatt is elég nagy falat, nem?

Igen, valóban nem tudunk róluk sokat. Az amish táradalomnak sok fajtája van, akikről én írok az egy sarasotai közösség, akik már egy haladóbb szellemben élnek. Később aztán keményebb vízekre evezek, amikor az első könyvben történik egy fordulat és a főszereplőt büntetésképpen elküldik Pennsylvaniába a nagymamájához egy szigorúbb és nagyon konzervatív közösségbe. Nagyon érdekes lesz. Valahogy úgy vagyok vele, mint Az Arabbal: kicsit ellenszenvvel kezdtem, mert hiába keresztény közösség és én is keresztény vagyok, valahogy sok mindent nem tartok életszerűnek és elképzelhetőnek a szokásaikban. Majd meglátjuk ez a regény, milyen érzéseket vált ki az olvasókból.

Regényeidben mindig fontos szerep jut a nőknek, akik kiállnak magukért és kivívják a férfiak tiszteletét. Mit jelent számodra nőnek lenni?

Azt gondolom, hogy egy nőnek nagyon fontos létkérdés, hogy nő maradjon, és nőként nézzen rá a társadalom, miközben nagyon sok elvárás van velünk szemben: dolgozzál, legyél szép, gyereknevelés… Rengeteg nyomás van a nőkön. De én szeretem mutatni, hogy nő vagyok, és én ugyanúgy megharcolok dolgokért, mint egy férfi. Amikor egy nálunk nem megszokott társadalmi helyzetet látok, akkor arra nagy hangsúlyt fektetek a könyvemben, és igyekszem nem állást foglalni, mert az az olvasó feladata, de nekem meg kell mutatnom. Elsősorban A férj prostija az a könyv, amely arra fókuszál, hogy a mai világban a nők el vannak férfiasodva és a férfiak el vannak nőiesedve, és nem érezzük magunkat nőnek. Kicsit mintha elfelejtettük volna, hogy hol kezdődik a nő.

Szerinted ennek mi az oka?

Felcserélődtek a szerepek. Mert miről szól egy negyvenes családanya élete? Felkel, reggelit készít, elviszi a gyereket oviba, iskolába, elmegy dolgozni, bevásárol, hazamegy, takarít, vacsorát készít, lóg a nyelve, a férj pedig hazajön, leül és tévét néz. Ezt látjuk magunk körül. És a legtöbb esetben a férj szerint, amit a nő csinál, az semmi. Persze, hogy a nő ettől elveszti az önbecsülését. Azt gondolja, hogy ő nem is nő, hanem bejárónő. És itt jönnek a problémák, és az, hogy ezek a házasságok miért mennek tönkre: a feleség kézbe veszi az irányítást, és azt gondolja, hogy megmutatja a férjének, hogy ő még igenis nő. Ezért is az az alcíme A férj prostijának, hogy nőnek maradni mindenáron. Ha megnézed, pont a negyvenes korosztály az, amelyik a leggyakrabban elválik. Holott csak egy kis figyelem kéne egymásra. A nőiesség nem a külsőségeknél kezdődik. Minden nő magában el kellene döntse, hogy mitől érzi magát nőnek és ezt a férjének is tiszteletben kéne tartania.

Mi hiányzik szerinted az mai embernek a legjobban?

Az idő. Szerintem nagyon fáradtak az emberek. Állandóan rohanunk és ebben nem a férfiak a hibásak, hanem a világ. Valahol kell lennie egy egészséges középútnak, amikor sokfélét megtapasztalunk és rájövünk, hogy merre kell menni. Hogy merre tovább.

gsbox_banner

No Comments