“A legtöbben a családból hozott mintákat követjük…”

Konfliktusaink leggyakrabban kommunikációs nehézségekből fakadnak. Sokszor nem könnyű megoldást találni, amikor egy problémás élethelyzetbe kerülünk, pedig néhány hónap alatt új módszerek elsajátításával sokat segíthetünk magunknak és családunknak is. Varga Szilvia életvezetési tanácsadóval, mediátorral beszélgettünk.

Mediációval, önismerettel, empatikus kommunikációval és coachinggal foglalkozol. Miről szólnak ezek pontosan és miben tudnak segíteni?

A mediáció konfliktus megoldással foglalkozik, segít egy akut konfliktust a jelenben megoldani. A mediátornak az a feladata, hogy külső, semleges szemmel, harmadik félként nézzen rá a problémára és így segítse a feleket egy mindkettőjüknek megfelelő megoldáshoz.

Coachinggal azért kezdtem el foglalkozni, mert azt vettem észre a hozzám fordulók körében, hogy sokan nem tudják, hogy milyen okból kifolyólag alakult ki az a bizonyos konfliktus, és igazán azt sem tudják meghatározni, eldönteni, milyen megoldás felelne meg számukra. Ennek megtalálásában, az erre való rávezetésben tud segíteni a coaching, az önismeret fejlesztése által.

Az empatikus kommunikáció pedig átszövi mindezt, hisz arra tanít, hogy úgy oldjuk meg a konfliktusainkat, hogy azonosítjuk érzéseinket és szükségleteinket, illetve ráhangolódunk a partnerünk érzéseire, szükségleteire, és mindkettőnknek megfelelő megoldást találunk.

Melyek a leggyakoribb okok, amelyek miatt hozzád fordulnak az emberek?

Ez általában mindig a kialakult konfliktustól függ. Alapvetően a leggyakoribb ok a kommunikáció, annak hiánya vagy nem megfelelősége. Ez tipikusan az „elbeszélünk egymás mellett” helyzet: amikor nem érti a másik, hogy mit szerettem volna mondani. Sokszor a kommunikáció teljes hiánya figyelhető meg: ráhagyom a másikra, és inkább nem is mondok semmit, mert úgyis az lesz a vége, hogy összeveszünk. Ide tartozik az is, amikor az egyik úgy érzi, hogy igyekszik a másik kedvére tenni, de ezt a másik egyáltalán nem érzi, mert ő ugyanazt teljesen máshogy képzeli el. Ezekből a kommunikációs elcsúszásokból és meg nem mondásokból alakulnak ki konfliktusok.

Melyek a leggyakoribb problémák a családokban és a párkapcsolatokban?

Nagyon sokszor gyereknevelési nehézségek vannak. Sokszor fordulnak hozzám azzal, hogy komolyabb gyereknevelési kérdésekben hogyan jussanak dűlőre: iskolaválasztástól, hivatásválasztástól kezdve, egészen apróságokig, mint például, hogy a gyereket kiszolgáljuk-e, segítsenek-e a háztartásban, de olyan is gyakran előfordul, hogy nevelési elvek ütköznek össze a szülők között.

Aztán klasszikus módon ott van a harmadik fél esete, amikor már megtörtént a baj, vagy amikor még csak a lehetőség kezd kibontakozni, de már ott van a kérdőjel, hogy merre érdemes folytatni, egyáltalán érdemes-e együtt folytatni. Nagyon sokszor probléma az elhidegülés: nem tudnak egymással beszélgetni, nem tudnak egymásra úgy nézni, mint régen, nem tudnak egymással intim helyzetbe kerülni, és itt nem csak a szexualitásra kell gondolni. Fontos lenne tudatosítani – pláne, ahol gyerekek is vannak – hogy a felek ne csak anyuka-apuka, férj és feleség legyenek, hanem nő és férfi is. Ez az, ami általában könnyen kiveszik néhány év után a kapcsolatokból.

Szerinted mi lehet ennek az oka, hogyan vész el az ember?

Nagy mértékben hozunk otthonról mintákat és nagyon jellemző az, ahogyan a szüleink neveltek bennünket. Követjük a mintát vagy épp az ellenkezőjét próbáljuk megcselekedni, mint ahogy a szüleink csinálták: ha mondjuk valaki olyan családból jön, ahol nem figyeltek rá annyira, akkor ő inkább mindent megtesz a gyerekéért, érte él, ezáltal elfordul a párjától. Előfordul olyan is, hogy az anyuka megszüli a gyerkőcöt, és utána nem tudja, hogyan viselkedjen egyszerre anyaként és nőként. Ez apukáknál is előfordul, felveszik az apuka szerepet, és onnantól kezdve csak így funkcionálnak: tartópillérként látják magukat, csak arra koncentrálnak, hogy nekik kell eltartani az egész családot. Ebbe akár oly módon is belestresszelik magukat, hogy az már tud egy elfordulást okozni a férfi szereptől és a párjuktól is. Sajnos nagyon sok párkapcsolat éppen a gyermek megszületése után megy tönkre, mert ilyenkor jönnek be azok az új és ismeretlen szerepek, amelyekkel nem tudják, hogyan kell dűlőre jutni. Hiába volt akár több évük is együtt, hogy beleszokjanak a párkapcsolatba és a házasságba, a szülőség hirtelen történik.

Elsősorban kik azok, akik hozzád fordulnak?

Sajnos még mindig azt kell mondanom – és ez általában a segítő szakmákra jellemző – hogy inkább nők, és ezen belül is általában kisgyerekes nők, nagyjából tizenkét év alatti gyermekkel. A férfiak körülbelül csak húsz százalékot tesznek ki, és ők is inkább a párjukkal jönnek. Azoknál a pároknál, akik együtt jönnek, viszont már a férfi is elkötelezett a probléma megoldásában Olyan is volt, hogy férfi kezdeményezett, és hívta el a párját, mert ő érezte úgy, hogy nehezen tudják otthon megoldani a problémájukat.

Milyen megoldást tudnak nyújtani ezek az eszközök és módszerek?

A mediáció egy nagyon gyors módszer, tehát ha éppen egy olyan konfliktussal fordulnak hozzám, amely nagyon akut és gyors megoldást igényel, vagy mondjuk egy válási szituáció esetén, akkor ezekben az esetekben gyorsan megoldásra lehet jutni. A mediáció ugyanakkor a felszínét kezeli a konfliktusnak, utána meg kell tanulni betartani az egyezséget, amelyhez valakinek vagy megvan a kellő értelmi és érzelmi intelligenciája, vagy azt is tanulni kell. De minden tanulható és mindig hozhatunk egy új döntést, mert azt tudni kell, hogy a saját érzéseinkért és a döntéseinkért is mi vagyunk a felelősek is.

Itt segíthet a coaching, amely ráébreszt arra, hogy eddig miért nem cselekedtünk megfelelően, és hogyan tehetnénk ezt a jövőben másként. Mindenkiben megvan a képesség arra, hogy megoldja a saját problémáit, csak néha kell egy külső nézőpont, egy kezdő lökés. Mindig azt szoktam mondani az ügyfeleimnek, hogy nincs varázspálcám, ők azok, akik majd megvalósítanak, én csak megmutatom az utat, ahonnan jöttek, és ahová tarthatnak.

Egy önismereti tréning során sok mindenre rájönnek az ügyfelek: miért rendelik alá magukat a másiknak, miért nem tudnak egy bókot vagy egy elismerést befogadni, miért kerülik vagy épp hajszolják a konfliktusokat. Ezeknek mind-mind megvannak az okai, melyeket feltárunk a beszélgetések során. De a tudatos döntést, hogy már nem a szülői vagy gyermeki énünkben éljük az életünket, hanem egyfajta tudatossággal a jelenben, felnőtt én-állapotban, azt már maga az ügyfél kell, hogy meghozza. Ez a nehezebb része a dolognak. Amivel én foglalkozom, azt a pszichológia úgy nevezi, hogy tranzakció analízis, amely változásra szerződik és azt mondja, hogy aki tudatosan elkötelezett, három-négy hónap alatt igenis komoly és tartós változásokat képes elérni, mivel önismerettel a viselkedési mintákat, a problémák gyökereit tárja fel.

Miről szólnak a tréningek?

Több alkalmas tréningeket szoktam tartani, amelyek modulárisan épülnek fel. Az egyik modul a konfliktuskezelésről szól, a második egy önismereti modul, a harmadik pedig az empatikus kommunikáció módszertanát tanítja meg. Azt szoktam mondani, hogy mind a három modult érdemes elvégezni, mert úgy kerek egész, egymást egészítik ki. De ha valakinek ideje, pénze, energiája csak a legakutabbat engedi, és mondjuk csak konfliktuskezelési tréningre jön, már azzal is változást tud elérni.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen tréninget?

Az empatikus kommunikáció tréning nagy része szituációs gyakorlatokból áll, amelyhez a résztvevők saját maguk hozzák azokat az élethelyzeteket, amelyeket szeretnének megoldani. Ezeket dolgozzuk fel feladatlapokkal, részletes megbeszélésekkel.

A konfliktuskezelési és önismereti tréningen van elméleti rész, számos önismereti teszt, és mindig vannak gyakorlatok, feladatok, amelyet hazavisznek, mintegy házi feladatként, és melyeket következő alkalommal megvitatunk. Ezek a gyakorlatok a tréning végeztével is folytathatók, önállóan, de mindig ott vagyok a háttérben, lehet kérdezni, hívni, írni nekem, és segítek.

Melyek azok az élethelyzetek, amelyek a leggyakrabban megoldásra várnak?

Sok esetben akkor keresnek meg, amikor egy mérföldkőhöz érkezett az ügyfél. A mérföldkő lehet:

  • harmadik fél lépett a kapcsolatba
  • eltűnt az intimitás a kapcsolatból
  • „elfejlődtek” egymástól a felek a kapcsolatban, egyikük egész más irányban változott, fejlődött, mint a másik
  • nem tudnak (jól) kommunikálni a felek, csak bántják egymást vagy nem is beszélnek
  • nem egyeznek a gyereknevelési elvek, és ezen sokat vitáznak
  • nincs ugyan harmadik fél, de kiüresedett a kapcsolat, és nem tudják eldönteni, váljanak vagy sem
  • és van, ahol nincs égető konfliktus, csak szeretne az ügyfél önismeretet tanulni, fejlődni

A mediáció és az önismeret mellett szívügyem a kommunikáció is, nagy öröm, mikor egy szülő amiatt keres meg, mert kamasz gyermekével szeretne javítani a kommunikációján.  Hiszem, hogy meg lehet, illetve meg kell tanulni az empátiát, az empatikus kommunikációt, és legjobb lenne, ha mindenkinek már kisgyerekkorban megtanítanák mindezt.

Hogyan lehet megtanítani erre a gyerekeket?

A gyerekeknél szerintem az a legfontosabb, hogy egy olyan kapcsolatot építsünk ki a velük, melynek alapja a bizalom és a kommunikáció. Egy együttműködő és a gyerekkel folyamatosan kommunikáló nyitott kapcsolatot, amelyben persze ott vannak a keretek és a határok, de amelyben fontos, hogy a gyerek mindig tudja, hogy fordulhat hozzám. Egy őszinte kapcsolatban a gyerek megtanulja, hogy elmondhatja az érzéseit, azok nincsenek elbagatellizálva, nem kicsinylem le, ha kétségbeesik egy rossz jegytől, ha csak úgy rossz kedve van, vagy ha csúfolják. Ha sírva akar fakadni, akkor fakadjon sírva, meg kell engedni neki. Ha ezt pici korban elfojtjuk, akkor azt ültetjük el benne, hogy nem kell szólnia, nem kell beszélnie arról, ha fáj valamije vagy valami miatt szomorú.  Erre is tökéletes módszer az erőszakmentes kommunikáció, melyet együttműködő vagy empatikus kommunikációnak is szoktak nevezni.

Miről szól az empatikus, erőszakmentes kommunikáció?

Tulajdonképpen arról, hogy hogyan fejezzük ki az érzéseinket és a szükségleteinket, odafigyelve másokra is. Azt mondja, hogy mindig az érzéseinkből kommunikáljunk: ne a gondolatainkat és az elveinket próbáljuk meg átadni a másiknak, hanem az érzéseinket egy adott szituációhoz kapcsolódva. Például, ha dühösek vagyunk, akkor a düh mögött mindig van még több érzés is, mint pl. a zavarodottság, csalódottság, tehetetlenség.

Az empatikus kommunikáció egy négy lépésből, négy pillérből álló módszertan, amelyet meg lehet tanulni, be lehet gyakorolni. Olyan, mint egy forgatókönyv, melynek segítségével jobban megértjük magunkat, embertársainkat, az érzéseket, a szükségleteket, melyek egy konfliktus mögött húzódnak, és akár már másnaptól tudja használni, aki megtanulta.

Az erőszakmentes kommunikáció alapelve, hogy érzésekkel soha nem vitatkozunk: ha ezer ágra süt a nap, és én ettől szomorú vagyok, akkor az az én dolgom, mert lehet, hogy egy régi rossz emlék villant be éppen. Az érzéseink mindig a sajátjaink, és ezért nem is mondhatjuk, hogy a másik felelős azért, mert én így vagy úgy érzek. Fontos lenne ezt már egészen kisiskolás kortól tanítani a gyerekeknek. Magam is erre készülök, hogy minél több iskolában foglalkozzanak az erőszakmentes kommunikációval. Különösen a Z és Alfa generációs gyerekeknek (is) fontos ez, hiszen ők már nagyrészt online kommunikálnak egymással, melyből még több félreértés adódik, mivel sokkal gyorsabban reagálunk, mint élőszóban, nem látjuk a másik arcát, nem halljuk a másik hangját. Ezek a gyerekek már ebbe a világba nőnek bele, nekik már ez a természetes, de kell egy határt szabni, és megtanítani nekik, hogy milyen más kommunikációs lehetőségek vannak.

Néhány éve váltottál profilt, és marketingről a kommunikáció és a pszichológia vizeire eveztél át. Mi vezetett ide?

Nagyon meghatározó volt, amikor korábban egy nagy multinál dolgoztam és vezető beosztásba kerültem, ahol kilenc embernek lettem a felettese. Ott éreztem meg igazán, hogy nem a marketing az, ami leginkább érdekel, hanem az, hogyan tudok bánni a rám bízott emberekkel, hogyan tudom őket motiválni, és megérteni, hogy miért úgy viselkednek és reagálnak, ahogy. Itt döntöttem el, hogy valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. A mediáció teljesen véletlenül talált meg, amikor egy olyan területet kerestem, amit nem több éves egyetemi képzésen lehet elvégezni, hanem hamar elsajátítható, elkezdhető, és a gyakorlatba átültethető. A mediáció és a coaching ilyen módszerek.

Szakmai múltam mellett személyes családi hátterem is segített abban. hogy ezt a hivatást válasszam. Tizenegy évvel ezelőtt elváltam, a két gyerkőcöm két apukától született. A nagyobb gyermekem ráadásul figyelemzavaros, ami miatt sok mindennek magam kellett utánajárnom, és sok nehézséggel, konfliktussal (többek közt tanulási nehézségekkel, iskolaváltással, iskolai zaklatással) kellett szembesülnöm.

A megtanult módszerek rengeteget segítettek az önismeretben, a fejlődésben, a családi harmónia biztosításában,és szeretném, ha mások sem abban a veremben vergődnének, amelybe nagyon jól bele tudjuk magunkat nyomni, mert ezekből a helyzetekből igenis ki lehet mászni, és egyáltalán nem nehéz.

 

Itt még többet megtudhatsz a fenti módszerekről

No Comments