Mikor szerettél ki belőlem?

Folyton arra gondolok, miközben a közös emlékeinket pörgetem a fejemben, hogy mi volt valódi, és mikor tettetted magad.

Eszembe jut, vajon hányszor mondtad csak megszokásból, hogy ’szeretlek’, mert tudtad, hogy ezt akarom hallani. Vajon hányszor csókoltál meg úgy, hogy közben azt kívántad bárcsak máshol lehetnél valaki mással – talán valaki olyanra gondoltál, akivel már találkoztál, és azt kívántad, bár vele lehetnél abban a pillanatban helyettem.

Eszembe jut, vajon hányszor hazudtál a szemembe, miközben én elhittem mindent, amit kiejtettél a szádon.

Éreztél bűntudatot mikor minden kamu sztoridra csak bólogattam?

Vagy lenéztél, amiért ilyen naiv vagyok, mert elhittem mindent? Vagy talán azt gondoltad, hogy ha már ilyen idióta vagyok, meg is érdemlem.

Tudom, hogy nem kéne, de a lehetséges hazugságokon eszem magam.

Azon tűnődöm, vajon hányszor mutattad magad másnak, mint ami vagy.

Hányszor adtad elő, hogy szingli vagy, csak hogy hazavihess magaddal valakit? Vagy úgy szedtél fel másokat, hogy panaszkodtál, hogy nem tudsz megszabadulni a nődtől és a kihűlt kapcsolatodtól, hátha megsajnálnak?

Vajon hányszor éreztél megkönnyebbülést, mikor hétvégére egyedül maradtál az otthonunkban, vagy mikor sokáig kellet dolgoznod? Biztos arra gondoltál, hogy legalább addig sem kell velem lenned.

Hányszor panaszkodtál rólam a barátaidnak, a kollégáidnak és az anyádnak a hátam mögött? Gondolom, ők előbb tudták, hogy vége a kapcsolatunknak, mint én.

Hányszor gondoltál arra, hogy szakítani kéne, de az túl „macerás”?

Vagy talán azért nem akartál, hogy az életed kívülről továbbra is tökéletesnek tűnjön.

Vagy talán magadnak is hazudtál, nem akartad beismerni, hogy amit létrehoztál velem darabokra hullott.

Hány olyan alkalom volt, mikor átvertél, de én ezt sosem fogom megtudni? Hány titkot rejtegettél? Hogy lehettem ennyire hülye, hogy nem vettem észre a jeleket?

Talán haragszom rád, talán csak válaszokat szeretnék.

Meg tudjuk majd beszélni valaha?

Lesz megnyugvás a szakításban, az utána következő egyedüllétben?

Remélem.

Nem tudom mennyi idő lesz, amíg túl leszünk ezen, de azt tudnod kell: sajnálom.

Sajnálom, hogy így alakult.

Sajnálom, hogy hazudnod kellett.

 

Első dühömben csak téged hibáztattalak, valami miatt, ami mindkettőnk hibája.

Talán hagytuk kihűlni a kapcsolatot, talán mindkettőnknek más a sorsa.

Bárhogy is… remélem egyszer találkozunk, és megtudjuk beszélni a kérdéseinket, a kételyeinket.

Ígérd meg, hogy őszinte leszel…

 

 

No Comments