Szeress engem őszintén, mert máshogy nem akarom…

Ne játszd el nekem, hogy közömbös vagy, csak azért, hogy jobban figyeljek. Inkább ne játssz egyáltalán!

Nem fogok hazudni, soha nem tettem: az első beszélgetésünkkor éreztem, hogy oda vagyok érted. Tudom, akkor még korai volt ezt kimondani, magamnak is csak félve vallottam be.

Hát persze, hiszen tele voltam sebekkel, rettenetes tapasztalatokkal és éppen nem akartam belemászni egy újabb reménytelen kapcsolatba, ami megrág és kiköp.

Mégis tudtam, hogy itt valami elkezdődött.

És amikor elkérted a telefonszámom azt mondtam, hogy remélem hamar találkozunk, mert szeretnélek látni.

Őszinte voltam.

De ez olyan nagy dolog? Olyan nagy bűn?

Én úgy gondoltam esélyt adok neked, hogy ha te nem érzed ugyanezt, könnyedén eltáncolhass.

De nem ez történt.

Közöttünk az első perctől az volt az a megállapodás, hogy nem hazudunk, az első veszekedésnél is azt mondtam, hogy tudni akarom mit érzel.

Azt, hogy dühös vagy, mondd el.

Azt is, hogy ha megbántottalak, akkor mivel. Ha nem mondod el, akkor legközelebb hogy kerülöm ki? Akkor legközelebb hogy kommunikálok?

Mert nem akarlak bántani. Akkor sem, ha épp nem értünk egyet, vagy ordítunk és veszekszünk. Nem akarok szándékosan olyat mondani neked, ami sebet hagy.

De azt akarom, hogy legyél őszinte.

Ugyanezt várom el tőled, amit magamtól…

Mondd el, ha valami fáj, ha valami bánt, még akkor is, ha én vagyok az. Én abban hiszek, amit anyámtól tanultam, hogy nem szabad dühösen, feszültséggel befejezni a napot.

És ha nem is beszélünk, vitatunk meg mindent azonnal, vagy néhány óra alatt, akkor is tudnom kell, mérlegelnem kell.

Mert így adunk esélyt magunknak, a kapcsolatunknak.

Így tudunk egymás felé közeledni.

Ha nem tudom hogy bántalak, akkor hogy hagyhatnám abba? Nem szabad arra hagyatkozni, és én nem is akarok, hogy majd kitalálod, hogy mit érzek.

Én nem élek ezzel a női praktikával, mert szerintem baromság.

Ha bajom van megmondom.

Kérlek te is tedd ezt.

Legyél hozzám őszinte, és bízz bennem, hogy kibírom. Tényleg.

Máshogy nem tudunk igazán közel kerülni egymáshoz.

Máshogy nem tudjuk felépíteni a kapcsolatunkat.

Máshogy nem tudok szeretni.

 

gsbox_banner

 

Néha ki kell várnunk egymást…

No Comments