Advertisement
Advertisement
Advertisement

Hülye voltam, és adtam neked egy második esélyt

Elfogadtam a bocsánatkérésed, és úgy döntöttem, továbbra is veled maradok, mert nélküled nem tudtam elképzelni az életem…

Akkor is, ha elszúrtad, akkor is, ha lazán, bűntudat nélkül elsétálhattam volna. Annyira szerettelek, hogy kaptál még egy lehetőséget – és mit kaptam én cserébe?

Bántottál. Elvesztem. Összetörtem.

Teljesen idiótának érzem magam, amiért megbíztam benned. Elhitettem magammal, hogy megtanultad a leckét, és nem kockáztatnád meg újra, hogy elveszíts. Azt gondoltam, ha igazán szeretsz, összekapod magad.

Tévedtem.

Nem meglepő módon a történelem ismétli önmagát, és még csak nem is hibáztathatlak, mert én voltam a hülye.

Az én hibám, hogy elhittem, van esély rá, hogy megváltozol. Az én hibám, hogy a szívemre hallgattam, amikor az eszemre kellett volna.

Az első alkalommal le kellett volna lépnem ahelyett, hogy meghallgatom a kifogásaid, a bocsánataid, na meg azt, hogy “nem fordul elő többet“. Rá kellett volna jönnöm, hogy csak azt mondod, amit hallani akarok. Nem bántad meg azt, amit tettél. Azt bántad meg, hogy megtudtam, és megharagudtam rád.

Hülye voltam, és adtam neked megy második esélyt, de annyira hülye nem vagyok, hogy kapj egy harmadikat is.

Kizárlak az életemből. Kitörlöm a számod, kitörlöm a neved a fejemből. Nem fogsz látni többet, és nincs jogod felháborodni, mert meg volt a lehetőséged jóvátenni a dolgot. De te elrontottad.

Én nem fogom; nem követem el kétszer ugyanazt a hibát.

Kedves vagyok, de nem egy idióta. Nem fogom magam alávetni ennek még egyszer, amikor pontosan tudom, mi lesz a vége.

Most végleg elsétálok, és nincs semmi, amivel maradásra bírhatnál.

Elsőre is ezt kellett volna tennem.

Lehet nem fájt volna ennyire…

No Comments