Advertisement

„Visszajött az érzés, amikor az ember kamaszkorában keresi önmagát és sehol sem találja.”

Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő, a Földessy Margit Színjáték és Drámastúdió egyik tanára, a Lili Suli színiiskola alapítója és vezetője és nem utolsó sorban három gyermek édesanyja, akivel kamaszokról, könyvekről és még sok minden másról beszélgettünk.

Szerinted milyen ma kamasznak lenni, nagyon mások ezek a „mai fiatalok”, mint mi voltunk annak idején?

Emlékszem, hogy én nagyon kislány voltam még tizennégy évesen is, de szerintem a mai kamaszok, bár nagyon sokfélék, összességében korábban érnek, mint mi. Talán a tipikus kamaszproblémák is később jelentkeztek nálunk, tíz-tizenkét évesen nem voltunk még ennyire elfoglalva a külsőnkkel, persze azért mi is néztük, hogy ki mit hord, de most valahogy sokkal fontosabbá váltak a külsőségek. A színitanodában úgy látom, hogy sokan jóval érettebbek a társaiknál, míg azért vannak olyan lányok is, akiknek egy tiniknek szóló könyv túlságosan szerelmes regény és még nem igazán nekik való.

Három gyermeked van, a két nagyobbik már kiskamasz. Ők egyébként hogyan állnak az olvasáshoz?

Azt látom, hogy a lányok teljesen mások, mint a fiúk. Rendes anyukaként mindig olvastam a fiúknak is, együtt olvastuk/olvassuk a kötelező olvasmányokat, a nagy is még néha el szokott olvasni egy-egy könyvet, de ez a generáció nem olyan olvasós, mint a miénk. A fiaim inkább újságokat és képregényeket olvasnak, amiket szívesen meg is veszek nekik, mert így próbálom ellenpontozni a telefont és az egyéb kütyüket. Annak viszont mindig nagyon örülök, amikor Margitnál vagyok (Földessy Margit színművésznő Drámastúdiója) és látok egy-egy fiút, aki a hóna alatt egy könyvvel érkezik.

Melyik volt mostanában az a könyv, amely nagyon tetszett a gyereknek?

A nagyfiam, Ádám mesélte, hogy náluk a suliban nagyon szeretik a lányok azt a sorozatot, amelynek mi is éppen most olvastuk az első részét. A Móra Könyvkiadónál jelent meg a közelmúltban a Szerelem a parketten című könyv, amely egy igazi kamaszoknak szóló regény. Nagyon szerettem egyrészt a tánc miatt, mert a Dirty Dancing világára emlékeztetett, ami tizennégy-tizenöt évesen a kedvenc filmem volt. Másrészt a könyvben szereplő nagymama nagyon emlékeztetett a saját nagymamámra, aki egy igazi egyéniség volt. Ő tipikusan az a vagány és jófej mami volt, akivel jókat lehetett röhögni és kártyázni. Ez a könyv nagyon sok emléket hozott vissza.

Mi tetszett benne a legjobban?

Nagyon olvasmányos volt, tulajdonképpen ugyanúgy élveztem, mintha egy felnőtteknek szóló regényt olvastam volna. Nem tudom, hogy azért, mert ez a sztori akár korombeliekkel is megtörténhet vagy azért, mert olyan jó a stílusa. Az biztos, hogy nagyon bele tudtam élni magam a történetbe, ahogy Bea, a főhős lány helyzetébe is, amikor az ember életében megjelenik az első szerelem, amikor tetszik neki a másik, de nem meri megszólítani. Tetszett a könyvben szereplő család a kicsit idegesítő hároméves kishúggal, ami egyébként azért volt vicces, mert olykor látom a saját fiaimnál is, hogy nekik is néha az agyukra megy a hároméves kistesójuk.

Mennyire voltak ismerősek számodra a könyvben megjelenő tipikus kamaszproblémák?

Nagyon visszahozta a könyv a kamasz élményeimet és átéreztem annak a kislánynak a problémáit is, aki nem a menők közé tartozott. Olyan érdekes, hogy azáltal, hogy korán megnőttem, inkább zárkózott voltam és visszahúzódtam magamba. Hasonló dolgokat éltem meg, mint Bea a történetben. Emlékszem volt egy iskolai buli, amelyen engem senki nem kért fel, mert minden fiúnál magasabb voltam. Akkor nagyon irigykedtem azokra a lányokra, akik nem voltak ilyen magasak. Nagyjából ennyi idősen kezdtem el járni Földessy Margithoz, ahol nagyon szerettem lenni, nagyon jó volt társaság, de míg mindenki más szerepelt, én mindig ott ültem a hátsó sorokban.

Tapasztalsz hasonló dolgokat a saját gyerekeidnél is?

Hát persze! Most kezdenek foglalkozni a külsejükkel, már nem mindegy, hogyan áll a hajuk, milyen ruha van rajtuk. Most, hogy ezt a könyvet olvastuk, nekem is nagyon visszajött az érzés, amikor az ember kamaszkorában keresi önmagát és sehol sem találja. Eszembe jutott az is, amikor tánciskolába jártam és nem volt párom, ezért beosztottak mellém egy lányt, miközben ott voltak a menő lányok, akiknek mindig szép táncruhájuk és persze párjuk is volt. Az ember ezt kislányként egészen máshogy éli meg.

Te milyen könyveket olvastál ennyi idősen?

A mamám, annak érdekében, hogy rászokjak az olvasásra antikváriumban vásárolt nekem könyveket, főleg olyanokat, amelyeknek nagyon szép illusztrációik voltak. Ilyenek voltak a Csöpi és a Pöttyös könyvek, de nagyon szerettem Szepes Máriától a Pöttyös Panni sorozatot is.

Anyaként és tanárként is látod ezt a generációt. Szerinted mi az oka annak, hogy mostanában kevesebbet olvasnak a fiatalok?

Nagyon keveset olvasnak és válltig állítom, hogy ez a kütyük miatt van. A színitanodában többször van egy olyan játék, amikor villámkérdéseket teszek fel, és a gyereknek mondaniuk kell egy költőt, egy könyvcímet, vagy egy írót, és látom rajtuk, hogy megrekednek. De ha egy filmről van szó, akkor rögtön tudják a helyes választ. Biztos vagyok benne, hogy ez az online miatt van így, amelynek következtében már nem használják a belső fantáziájukat és a képi világukat, mert minden folyamatosan adott és nagyon gyorsan változik. Ez kihat a tanulásra is, mert sokkal nehezebben megy a szövegértés nekik, kevesebb szólást és közmondást ismernek, mert kevesebbet olvasnak. Pedig a könyvek jók. Amikor beszabadulok egy könyvesboltba, akkor mindig látom, hogy mennyi, de mennyi jó könyv van! Az én időmben nem volt ennyi. Ami viszont érdekes, hogy amikor a nagyobbik fiamnak keresek könyveket, nem nagyon találok hasonlót fiúknak, mint ez a Pink sorozat, ami nagyon helyes, de mégis inkább lányoknak szól. Az is olyan jó lenne, ha lenne már egy kis fejlődés a kötelező olvasmányokban is, mert annyi jó magyar könyv van, ami lehet, hogy jobban tetszene a gyerekeknek és egy kicsit aktuálisabb lenne számukra.

Te, mint anya, mit tudsz tenni, hogy kevesebb online világ és több könyv legyen a gyermekeid életében?

Most nyáron például beírattam a fiúkat egy túlélőtáborba, ahol az égvilágon tényleg semmi nem volt: maguknak kellett fát gyűjteni, ennivalót készíteni, sátrat állítani, mindezt a természet lágy ölén, ahol persze nem volt wifi sem. Eleinte ódzkodtak és furcsa volt nekik, de a végén kiderült, hogy tök jól érezték magukat és már most arra készülnek, hogy jövőre is mennek. Mert megtapasztalták, hogy ez mennyire más világ és milyen kiszakadni egy kicsit a civilizációból… Vagy például szintén ezen a nyáron volt olyan is, amikor a nagyobbik fiam eljött velem Hatszín Teátrumban tartott Lili Suli színjátszó táborba, egész nap ott volt velem és segített. Az egy nagyon jó hét volt.

Mit gondolsz, a gyerekek közül valamelyik a te nyomdokaidba lép majd?

Hű, ez nagyon érdekes, mert most, hogy Ádám ott volt velem a táborban, mondta, hogy őt nem a színészet érdekli, hanem a rendezés, illetve a média és a kommunikáció világa az, ahol jól érzi magát. A középső talán az édesapja nyomdokaiba lép majd, és hát ott van még a kicsi, aki a legveszélyesebb hármuk közül. Ahogy a többi lány is utánozza a mamáját, ő is engem: már most pózol, járkál fel-alá, öltözködik. Kíváncsian várom, hogyan alakulnak majd…

No Comments