Ne a testembe szeress bele, hanem abba, ami a fejemben van

Nem akarom, hogy megláss a szoba túlsó végéből, és elképzeld, ahogy a bőrömhöz érsz, vagy megcsókolsz.

Nem akarom, hogy úgy beszélj velem, hogy közben a szemed másfelé jár. Nem akarom, hogy a fülembe súgd, hogy közelebb akarsz kerülni hozzám, hogy úgy akarsz megismerni, hogy kettesben vagyunk.

Nem akarok a vágyad tárgya lenni. Nem akarok kihívás lenni. Nem is akarok fizikai értelemben emberként állni melletted, mert nem érdekel, hogy milyen érzés, mikor átölelsz, hogy milyen, mikor megcsókolsz, és hogy milyen, mikor minden porcikámat felfalod a tekinteteddel.

Nem akarom, hogy a testembe szeress bele, azt akarom, abba szeress bele, aki vagyok.

Szeress bele abba, ahogy gondolkodom, amit gondolok. Szeress bele a szavaimba, abba, ahogyan a reggeli csendes napfelkeltében álmodozom.

Abba, ahogyan vitázom, ahogy kifejezem magam, a mondatokba, amiket gondosan alkotok a fejemben.

Szeress bele a lelkembe, a szívembe, az eszembe.

Azt akarom, hogy beleszeress abba, ahogyan én a világot látom, ahogyan gondolkodom, mert mindig több leszek egy testnél, több két szemnél, két lábnál.

Behunyt szemmel akarok feküdni melletted, nem az érintésedre várva, hanem a csendet hallgatva mielőtt beszélsz hozzám. Mielőtt kérdéseket suttogsz, és megtöltöd a helyet kettőnk közt azzal, hogy többet akarsz tudni rólam, hogy meg akarsz ismerni.

Nem akarom, hogy abba szeress bele, ahogy kinézek, egy testbe, ami örökké változik.

Azt akarom, hogy szeress belém, abba, aki vagyok – amit mondok, amit hiszek, amit érzek.

Ne a testembe szeress bele, hanem abba, ami a fejemben van.

No Comments