Advertisement
Advertisement
Advertisement

Ma jött el a nap, hogy búcsút intsek…

Itt volt már az ideje, és úgy érzem tovább nem húzhatom. Eljött. Búcsúzom.

Vannak olyan napok, amelyek már reggel olyan JÓ-nak látszanak. Olyan másnak. Olyan fényesnek.

Tudom, minden nap felkel a Nap, de mégis… vannak olyan napok, amikor valahogy másmilyenek a fények, amikor már reggel mosolyra áll a szánk.

Ezeken a napokon elektromosság van a levegőben. Mintha minden zizegne, mintha minden tele lenne élettel.

Várakozással. A változás ígéretével.

Annak az ígéretével, hogy ma képesek vagyunk bármire. Ma megállíthatatlanok vagyunk. Ma varázserőnk van.

Ma még az is sikerülhet, ami eddig nem sikerült.

Nem azért mert nem akartuk, vagy mert bénák, ügyetlenek vagyunk, hanem egyszerűen azért, mert nem volt itt az ideje.

Érezted már ezt?

Hogy azért nem teszel meg valamit, mert azt érzed, nincs itt az ideje?

Aztán hirtelen, mint egy friss szellő, ami kifújja a fejedből a stresszes gondolatokat, egy nap, egy reggel megszületik a gondolat: ez az a nap.

Egészen biztos sem vagy benne, csak egy érzés, egy kósza gondolat, ami a reggeli kávéval még erősebb lesz.

Ma van a napja, hogy búcsút intsek a fájdalomnak.

Ma van a napja, hogy változtassak az életemen, mert túl sokáig éreztem magam nyomorultul, és sérülten, és boldogtalanul.

Képes vagyok máshogy élni.

Képes vagyok arra, hogy tisztán lássam: az ember bármire képes. Még arra is , hogy lerakja a fájdalmát. Hogy tovább lépjen. Hogy ne úgy lássa magát, mint egy szerencsétlent.

Mert elég volt.

Ma jött el a napja, hogy elbúcsúzzam attól aki mostanában voltam.

Attól a személytől, aki ritkán mosolyog, aki nem alszik, aki mindent egy szürke szemüvegen keresztül lát.

Leveszem a szemüveget.

Ma jött el a napja, hogy köszöntsek egy régi barátot az életemben: az örömöt. Régóta itt volt, csak nem engedtem be az ajtón.

Pedig hogy hiányzott…

Ma jött el a napja, hogy a régi életemnek, a régi énemnek búcsút intsek még akkor is, ha tudom, hogy nagyon nehéz lesz, és vissza-vissza fog még köszönni.

Én nem bánom.

Sokat tanultam tőle, megerősített, de a lecke véget ért.

Viszlát! Köszönöm, hogy jöttél, hogy megmutattad, van még szívem, és össze is tud törni.

De ma van a napja, hogy tovább lépek.

Mert annyi szépség van a világban…

Nekem pedig annyi dolgom van.

 

Olvasd el ezt is:

Őrülten beléd szerettem, csak ennyi az egész!

No Comments