Advertisement

Nem sajnálom. Megérdemled, hogy hiányozzak!

Nem női szeszélyből vetettem véget a kapcsolatunknak, és nem hirtelen döntésből. Nagyon is tudtam, hogy mit csinálok.

Távol vagyok attól, hogy új embert engedjek be az életembe, hogy ismét nekiugorjak az éjszakának, vagy elkezdjek randizni. Nincs még bennem meg a “mehetnék” és boldogan töltöm az időmet a könyveimmel, a zenéimmel, a filmjeimmel, a barátaimmal és a családommal.

Nem vagyok túl rajtad, de büszke vagyok magamra. És sokkal jobban vagyok már.

Úgy érzem, hogy meghozni a döntést, hogy kilépjek ebből a mérgező kapcsolatból, nem volt könnyű. Nem volt az, hiszen egyáltalán nem tudtam, hogy mi lesz velem utána, hogy hogy fogok talpra állni.

Ezt még most sem tudom teljesen, de egy dolog biztos: megtettem, mert meg kellett tennem, és erre büszke vagyok.

Nem volt könnyű, de minden nap egyre jobban érzem, és tudom, hogy ez volt a helyes döntés. Kiállok emellett.

Kiállok magam mellett.

És azt hiszem egyelőre nem bocsájtottam meg.

Tudom, hogy el fog jönni a pont, amikor a boldog elengedés eluralkodik rajtam, amikor eljutok majd oda, hogy belátom: meg kell bocsájtanom.

De most még nem tartok itt.

Most úgy gondolom, megérdemled az álmatlan éjszakákat miattam. Megérdemled a fejedben egymást hajszoló gondolatokat, amelyek újra és újra azt mondják: Elrontottad. Megbántottad. Elment.

Nem kívánok neked semmi rosszat, hiszen az kicsinyes lenne, és rossz karma.

De azt hiszem azt a bizonytalanságot, amelyben MOST vagy, megérdemelted.

Remélem, hogy újra és újra lejátszod a veszekedéseinket a fejedben, és eljutsz oda, hogy volt esély változni.

Talán furcsa, de én hiszek abban, hogy az emberek változhatnak. Te is. Persze.

Ezért is szeretném, hogy érezd a hiányom, hogy érezd a súlyát annak, amit tettél. Érezd a fájdalmam, a könnyeim, az összetört szívem.

Tudom, hogy én leszek a végén a “rossz”, aki azt kívánja, hogy forgolódj álmatlan éjszakákon, de én azt hiszem, hogy te rosszabb vagy, mint én. Hisz’ a dolgok, amiket tettél vezettek ide.

Talán… talán… mással nem teszed meg azt, amit velem.

 

Olvasd el ezt is:

Nem *kell* megbocsátanod ahhoz, hogy elindulj a gyógyulás útján

No Comments