Advertisement

10 dolog, amit *gyorsan* fejezz be, mert nagyon nem jó neked!

Ha rossz szokásokra gondolunk, akkor normális esetben valami olyasmit értünk ezek alatt, mint a dohányzás, vagy a helytelen táplálkozás. Pedig sok olyan szokásunk van, amelyet még az sem vesz észre, aki csinálja. Nézd végig a listát, tanulságos lesz! 

A Brightside megkérdezte az olvasóit, hogy milyen rossz szokásaik vannak, és meglepő válaszok születtek. Sok olyan dolog érkezett, ami meglepő, mert teljesen szokványos, de mégis rosszat tesz annak, aki csinálja. Te hány dolgoggal találkoztál már a listán?

1. Ruhában alvás

A kutatók bebizonyították, hogy a ruhában alvás nem jó dolog. A szoros pólók és a nadrágok befolyásolhatják a vérkeringést, ráadásul melegítenek is, amitől kényelmetlenek lesznek. Ha nem is ébredsz fel erre, akkor is zavarja az alvás minőségét úgy, hogy észre sem veszed. Ne aludj sose ruhában, még a délutáni szundinál se, éjjel meg aztán főként ne!

2. Túlzottan keményen sikálod a fogaidat

Úgy tűnhet, hogy ha kicsit jobban rányomod a fogkefét a fogaidra, vagy az ínyedre, akkor sokkal tisztább lesz és ráadásául időt is spórolhatsz. Tévedés! A túlzotta dörzsölés nem tesz jót a fogaidnak (károsítja a zománcot), az ínyednek meg végképp nem jó. Légy gyengéd a fogaiddal!

3. A multitasking

Az a sztereotípia él az emberekben, hogy a nők multitasking királynőként születtek, hiszen egyszerre tudnak a gyerekre figyelni, főzni és közben még telefonon megoldani egy bonyolult munkahelyi ügyet. A lakosságnak csak a 2%-a képes a hatékony munkavégzésre egyszerre egy időben. Inkább ne figyelj egyszerre több dologra, hacsak nem vagy biztos abban, hogy te is az emberiség szerencsés 2%-ába tartozol.

foto: pexels.com

4. Fogadd el, hogy nem tudsz mindent megváltoztatni

Ha mindig azt hangoztatod, hogy te úgysem tudsz megváltozni, mert erre senki sem képes, akkor ezt el is fogod hinni. Használd inkább az idődet arra, hogy fejleszted magad, hogy jobb legyél, legalább egy kicsit. Ne legyél megszállott azért, mert valamin nem tudsz felülkerekedni. Sokkal fontosabb, hogy egészséges és boldogabb legyél, mintsem örökké küzdj az ellen, amiket nem tudsz megváltoztatni.

5. Mindenen agyon aggódod magad
Ismerős az érzés, hogy mindig valamin feszülsz és izgulsz? Ha te is állandóan feszült és ideges vagy legyen az a munka, a család, vagy éppen egy hobbid miatt, akkor ideje befejezni az aggódást. Az állandó stressz felszabadítja a stressz hormonokat, amik mindenféle fizikai és mentális problémát okozhatnak nálad. A szorongás, a depresszió, az emésztési gondok súlyos gondokhoz vezethetnek. Inkább vedd fel a laza mentalitást, és ne aggódd halálra magadat mindenféle csip-csup ügyön.
Korábban is írtunk már erről itt: HOGYAN ÁLLÍTSD MEG AZ AGYALÁS-SPIRÁLT!

 

6.  Állandóan halogatsz mindent

Legyünk őszinték, a legfőbb bűnünk a halogatás. Fokozatosan halogatunk valamit az életünkben, igyekszünk irányítani a dolgokat és csak addig halogatni, amíg van időnk befejezni és nem kerülünk bajba, de ez a pengeélen táncolás nem tesz jót nekünk.

 

7. Negatív testbeszéd alkalmazása

Mindannyian hallottuk a kifejezést: “Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján”, de a való életben mindannyian arról ítélkezünk, amit először látunk. A kommunikációs szakértők úgy vélik, hogy a kommunikációnk többsége nem a verbális jelzéseken alapul. Nem a mondatainkkal, hanem sokkal inkább a testbeszédünkkel üzenünk a külvilág számára. Fontos, hogy megfigyeld magadat, hogyan tartod a vállad, mennyire húzod ki magad beszéd közben, vagy éppen hogyan kulcsod össze a kezed, ha valakivel beszélsz. A szemkontaktus is árulkodó. Próbáld a testbeszédet nyílttá tenni és sokkal jobb lesz a kommunikációd.

8. A fájdalomcsillapítók állandó szedése

Rengeteg kutatás bebizonyította, hogy az emberek java része nem szedi megfelelően a fájdalomcsillapítókat. A túlzottan gyakran szedett fájdalomcsillapítók nem tesznek jót a memóriának, és az emberi reakcióidőt is késlelteti. Sok ember nem veszi észre, hogy függ ezektől a bogyóktól, pedig ezek növelhetik a gyomorproblémákat, a belső vérzés lehetőségeit.

9. Minden napos magas sarkú vagy lapos talpú viselése

A magas sarkú cipő bár jól néz, meghosszabbítja a lábadat, de hosszabb idejű viselése problémákat okoz. Amíg ezeket a cipőket viseljük a lábunk hátsó része automatikusan előre mozdul, így a csipőnk és a gerincünk elcsúszik, miközben a testünk tömege nyomást gyakorol a térdünkre, ami annak nem tesz jót. A flip-flopok és a túlzottan lapos talpú cipők visele sem megfelelő, mert a vérkeringés lelassul ezek viselés közben. A megoldás az, hogy felváltva viseld a két féle cipőt, így a lábad nem terheled állandóan egy pontra.

10. A reggelidet smoothie-val indítod

Lehet, hogy azt gondolod, hogy a reggelidet smoothie-kkal helyettesíted, akkor az egészségesebb választás. De a táplálkozási szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy a smoothie-k túlzottan sok cukrot tartalmaznak. Sajnos a gyümölcsök is növelik a vércukoszintet, és ezzel az inzulin szintedet is. A magas inzulinszint súlygyarapodáshoz vezet. Így a smoothie-t fogyaszd mértékkel, ne minden reggel.

No Comments