11 híres történelmi kép, amiről kiderült, hogy átverés

Az elmúlt évek során sok képről bizonyosodott be, hogy csak egy jól sikerült képszerkesztés végeredménye. Garantáljuk, hogy te sem fogsz hinni a szemednek, ha megnézed ezt a 11 fotót! 

A képszerkesztő alkalmazások és programok előtt is voltak, akik megtévesztés, vagy éppen egy pletyka elindítása miatt hamis fotókat készítettek. Szerencsére az elmúlt évszázadok alatt a technika akkora mértékben változott, hogy most már meg lehet állapítani egy-egy képről, hogy hamis-e vagy sem. Jöjjenek most a vitatott képek, amikről kiderültek, hogy nem úgy és nem ott készültek, ahogy azt a kép gazdája állította.

Einstein egy nukleáris bomba előtt

A közösségi médiában gyakran feltűnik ez a kép, ami Einsteint a híres fizikus ábrázolja, a háttérben pedig egy atomrobbanás történik. Ez a kép egy Einsteinről készült kerékpározó fotó és az 1962-es nevadai sivatagban történt atomkísérlet eredménye.

Rövidnadrágot viselő nők

Ez a fotó a Redditen vált híressé, és a kamu fotót úgy tüntették fel, hogy a rövidnadrágos nők autóbalesetet okoztak azzal, hogy kihívó ruhában sétáltak az utcán. A kép egyébként 1937-ben készült, ahol tényleg meglepő volt a rövidnadrágos viselet a nőkön, de az odamonírozott baleset nem valós dolgot ábrázol. Ha közelebbről megnézed a képet látható is, hogy a kocsin nincs horpadás. Az egy egyszerű parkoló autó, és nem lett baleset a ruha miatt!

David Bowie és Lemmy közös képe

Sokan úgy vélték, hogy David Bowie és Lemmy, a Motörhead énekesének fotója valós. Közben kiderült, hogy Lemmy a barátnőjével pózolt, és Bowie-t csak odamonírozták. Upsz!

A bátor tábornok

A kép azt szerette volna bizonyítani anno, hogy  Ulysses S. Grant micsoda bátor harcos volt az amerikai polgárháború alatt. A büszkén pózoló tábornok képét három különböző fotóból montázsolták össze, és arra használták, hogy ösztönözzék a csatába induló katonákat.

A testet és a lovat Alexander McDowell McCook tábornoktól vették egy régebbi képről. A tábori élet és a résztvevői pedig szintén egy régi fotóról lettek leszedve.

Az első mentőautó fotója

Valószínűleg láttad már te is az “Első mentő” címet viselő képet, de ez a cím valójában hazugság. A képen látható jármű a polgárháborúban használt amerikai mentő. A mentőautót a francia orvos Dominique Jean Larrey tervezte, aki úgy gondolta, hogy ezzel segít a sebesült katonák megmentésében. Az első igazi mentőautót 1881-ben egy bécsi tűzesetnél használták először élesben. A képen nem ez látható.

Lincoln híres fotója

Mindannyian tudjuk, hogy Abraham Lincoln híres portréján az elnök egy asztal mellett áll. A képen lévő test valójában John Caldwell Calhoun politikushoz tartozik. A vicces az egészben, hogy Calhoun támogatta a rabszolgaságot, és erre a testre montírozták rá Lincoln fejét.

Embed from Getty Images

Niccolo Paganini dagerrotípiája

Ezt a képet tekintették Paganini valódi fotójának, de a képen szereplő személy valójában Giuseppe Fiorini, aki egy hegedűkészítő volt. Azért hozta létre a hamis képet, hogy megtévessze az embereket. Évekig sikerült neki.

Cottingley tündérei

Az unokatestvérek, Elsie Wright és Frances Griffiths számos fotót készítettek, mondván hogy ők fotóztak le először tündéreket. A rokonok megrögzött spiritualisták voltak, akik Arthur Conan Doyle-nak adták el a fotót. Később a lányok elismerték, hogy a fényképek hamisak és egy népszerű gyerekkönyvből másolták a tündéreket ki, és kartonpapírból tették az eredeti fotó alá.

A Reichstag feletti győzelmi zászló

A képen látható katonák egyike órát visel, ami fosztogatásra utal, így ezek a katonák biztos, hogy nem a győzelmet ünnepelték a régi Németországban, sokkal inkább vitték azt, amit mozdítható, köztük a zászlót is.

Levitáló ember fotója

Technikailag ez a fotó valódi, és nem manipulált, de mégis csalás, hiszen Colin Evans, egy korai 20. századi spiritualista médium nem lebegett a képen. Mindössze annyit tett, hogy a székéből a levegőbe ugrott, és a kezében lévő eszköz segítségével magáról készítette el a fotót így imitálva a levitálást.

Marilyn Monroe és John F. Kennedy

Sokan azt hiszik, hogy ezek a képek igaziak, mert nagyon úgy tűnnek, mintha egy lesifotós készítette volna őket. Az igazság az hogy ezek olyan színpadi fotók, amelyeket Alison Jackson készített olyan emberekről, akik nagyon hasonlítanak a híres színésznőhöz, és az akkori elnökhöz.

forrás

Te melyikről hitted azt hogy igaziak? Kommentálj! 

No Comments