Te vagy az otthonom…

Bármi történjék is velem, soha nem lehet nagy a baj, mert együtt vagyunk.

Régen azt hittem az otthon az, ahol a kedvenc dolgaim körbevesznek, ahol meleg vár és nyugalom. Amit úgy rendezek be ahogy én akarom, ahol magam lehetek egy fárasztó nap után.

De ma már tudom, hogy nem így van.

Bárhol lehetek otthon, ahol Te vagy. Ahol Te ott vagy.

Lehetek bárhol a világon, érezhetem magam bármennyire is egyedül, ha átölelsz akkor tudom, hogy otthon vagyok.

Akkor tudom, hogy nem történhet semmi baj, amit mi ketten nem tuduk legyőzni.

Nem jöhet szembe olyan helyzet, hogy te és én ne álljunk ki egymás mellett.

A mi otthonunkban vannak hangos szavak, összecsapó indulatok.

A mi otthonunk tele van mosatlan ruhával, az előző napok maradványaival.

Mi magunk is televagyunk az előző napok, az előző életek maradványaival.

Amikor hazaérünk levesszük a kabátunkat, lerakjuk a gondjainkat. Aztán újra elővesszük.

Szétcincáljuk, szétbeszéljük.

Sírunk, ordítunk, veszekszünk, ölelünk.

A mi otthonunkban nem mindig van harmónia. 

De tele van élettel. Azzal az élettel, ami néha pellengérre állít minket, és megpróbál minden nap.

Minden nap meg kell tennünk valamit, hogy megóvjuk az otthonunkat. Magunkat. A családunkat.

De amikor megölelsz akkor tudom, hogy otthon vagyok.

Amikor a kezedbe fogod a kezem megnyugszom, melegség árad szét bennem.

Előtted nem tudtam, hogy ez milyen.

Előtted nem értettem, hogy az otthon lehet káosz az egyik pillanatban, és végtelen nyugalom a következőben.

Akár együtt vágunk neki a másnapnak, akár külön, haza együtt érkezünk.

Mert neked én vagyok az otthon.

No Comments