Advertisement

Rossz feleség vagyok, nem szolgálom ki a családot…

… és ők se engem. Felelősségem van abban, hogy anyaként, nőként, hogyan viselkedem. 

Sok-sok panaszt végighallgattam, végigolvastam az évek folyamán. Panaszkodtam én is a fáradtságra, arra, hogy nem tudok eleget aludni, hogy dolgozó anyaként folyamatosan egyensúlyoznom kell a munka és a család között.

Viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak, hogy fáradtság esetén wellness hotelben pihenjenek, hogy folyamatosan legyen segítségük a háztartásban, vagy akár a gyerek körül, ha szakad a cérna.

Nem véletlenül írtam a segítség szót. Segítség ugyanis a bébiszitter, egy-egy kedves nagymama vagy rokon, aki beugrik délután játszózni a gyerekkel, vagy esetleg olyan barát, akire szívesen rábízzuk a gyereket.

De mi van a család többi tagjával? Mi van a nagyobb testvérekkel és a férjekkel? Ugye tudjuk már, most, 2018-ban, hogy a mosogatás, takarítás, főzés, szemét levitel NEM segítség, hanem természetes dolog annak, aki velünk egy háztartásba él?

Nem? Pedig de.

Azt ugyanis nem hiszem, hogy minden a nő dolga lenne. Azt viszont annál inkább hiszem, hogy ebben, a nőnek is felelőssége van.

Ha valakinek az élete eljutott arra a pontra, hogy folyamatason fáradtságra panaszkodik, mert kiszolgálja a családját talán ideje lenne elgondolkodni néhány rövid távú és hosszú távú dolgon (is).

Nem szeretnék bezzeg-anya lenni, ugyanis nyilvánvaló, hogy millió dolgot cseszek el az életemben, de egy dolgot már most tudok: ahogy a fiam nevelem, azt fogja kapna a következő generáció. Ahogy ő otthon velem/velünk viselkedik úgy fog visekedni az első komoly barátnőjével, az első összeköltözéskor.

Ezt egészen tudatosan eldöntöttük már az elején, megbeszéltük az apjával: neki is (mint mindenkinek) ki kell vennie a részét a ház körüli teendőkből. Nem illegális gyerekmunkát végeztetünk vele, hanem elmagyaráztuk neki, hogy a szülei nem rabszolgák.

Ha szomjas ő is tud magának vizet hozni, sőt! Egy almát is leemelhet a polcról, ha szeretne.

Péntek délutánonként bizony össze kell szednie a szanaszét hagyott ruhákat a szobájában, és amikor mosásnap van ő kapcsolhatja be a gépet, mert azt imádja.

Viszonylag hamar megtanulta, hogy hiába hisztizik csokiért, ha éppen benne vagyok valamiben akkor várnia kell (atyaég!) néha bizony negyed órát is.

Nem ugrok fel, hogy kiszolgáljam. Sem őt, sem az apját.

Mindkettőnek van lába, van keze, meg tudnak kenni egy kenyeret.

A fiam öt éves. Ha szombaton előbb kel mint a szülei egyedül is képes “megcsinálni” magának egy tányér müzlit. Kiveszi a tejet a hűtőből, leveszi a tányérját és megcsinálja.

Kábé három éves kora óta imádja a porszívót, amikor takarítok ő is beszáll. Egyedül öltözik, és egyedül rakja rendbe az ágyát.

Nem azért mert szuper-gyerek. Hanem mert megtanítottuk neki.

Mert az apja is így csinálja.

Nálunk bizony nincs minden este izzadás a konyhában, és patyolat tisztaság a fürdőben. Élünk a lakásban, használjuk és eszünk ágában sincs stresszelni miatta.

Mindketten dolgozunk és ezt tiszteletben tartjuk. Ha nincs kedvünk főzni hideget eszünk.

És nem, nem szolgálom ki a családot, ha fáradt vagyok.

Így sokkal nagyobb kedvem van kedveskedni nekik, ha épp jó kedvem van, ha inspirációt merítettem valahonnan és szárnyalok, vagy szeretnék kipróbálni egy új receptet.

Boldogan veszem birtokba a konyhát és rettentően hálás vagyok, hogy ilyenkor a fiam is kiveszi a részét, és az apró kezeivel megmossa a zöldségeket.

Imád főzni. Magától. Mert itthon azt látja, hogy jókedvből csináljuk.

Szóval panaszkodni én is szoktam, hogy baromi fáradt vagyok, hogy kiszívott a nap.  De senki nem várja el tőlem, hogy erőn felül teljesítsek. Én pedig nem játszom el a mártírt, hogy legyen miért panaszkodnom.

Annyit csinálok, amennyit bírok.

Ebben a házasságban ketten vagyunk. A házban pedig hárman.

Erre nevelem a fiam.

A következő generációnak.

(Ja, és Kedves Anyósom! Köszi!!!)

 

Olvasd el ezt is:

Én inkább ringattalak…

5 *jó* tanács, ami minden anyának a könyökén jön ki…

No Comments