Advertisement

Az orrmelegítő megérkezett, nagyon idétlen, viszont hasznos…

Ha már úgyis közeleg a zordabb idő megmutatjuk, hogy milyen viselet kezd el terjedni a sapka, sál mellett. 

Ismerős az a helyzet, hogy mindig hidegnek érzed a lábujjad, a kezedet de még az orrodat is? Meg az előbbiekre fel tudsz venni egy vastag zoknit, és kesztyűt, addig az orr egy kritikus pont volt. IDÁIG! A Nosewarmer Company nevű cég ugyanis gondolt egy merészet, és elkészítette az ötletes orrmelegítőiket. A cég vezetője Sally elárulta a BoredPandának, hogy az ötlet 2009 telén jutott eszébe, amikor annyira hideg volt, hogy hiába burkolózott meleg ruhákba, sapkába, az orra akkor is kilógott és nagyon fázott. Ekkor jutott eszemébe, hogy kötni fog egy orrmelegítőt, hogy kibírja a zimankót. Az ötlet annyira jól sikerült, hogy azóta céget is alapított, és sorra adja el a termékeit.

A különböző horgolt, kötött és szőrmés orrmelegítők egyre jobban terjednek, és ennek Sally nagyon örül, hiszen szerinte nagyon sok olyan ember él a világon, akiknek állandóan fázik az orruk a kemény mínuszokban. A termékeit különböző színekben, és anyagokban gyártja, hogy ezzel is egy kis sikket csempésszen az orrmelegítők piacára, amin egyelőre még csak ő az egyedüli vállalkozás. Vajon lesz több?

forrás

Te hordanál egy ilyen orrmelegítőt vagy ez már inkább a ciki kategória? Kommentálj! 

No Comments