Ma nem érdekel, hogy szakítottunk, hogy nem beszélünk…

Ma nem érdekel, hogy fúj a szél és hideg van, és már napok óta nem beszélünk.

Ma nem érdekel, hogy reggel megint úgy ébredtem, hogy a lábam sem volt kedvem kinyújtani a takaró alól, és nem csak azért mert hideg van. Hanem azért, mert napok óta nem találom értelmét ennek az egésznek.

Persze, tudom, az élet megy tovább, csak valahogy én… én elakadtam kicsit.

Ma nem érdekel, hogy szomorúan néztem ki az ablakon és csak bámultam, ahogy a szél rángatja a fákat, és esik az eső. Enerváltam bámultam az embereket, akik mind siettek a dolgukra. Én nem sietek.

Ma nem érdekel, hogy sietnem kéne.

Ma az sem érdekel, hogy már megint kontyba rakom a hajam, és nem festem ki a szemem. Nem fogom ostorozni magam amiatt, hogy hogy nézek ki.

Nagyjából úgy nézek ki, ahogy érzem magam. De ezzel sem töltök időt.

Ma nem érdekel, hogy megengedem magamnak, hogy szomorú legyek, hogy sírok egy hülye filmen, hogy két órát áztatom magam a fürdőkádban szomorú dalokat hallgatva.

Legkevésbé sem érdekel, hogy mások azt mondják, hogy “lépj már túl rajta!” vagy “Szedd már össze magad!” és hasonlók. Nem, tényleg nem érdekel, mert hallgattam már eleget és úgy döntöttem, hogy ez nem az ő életük, hanem az enyém.

Ma valami egészen más érdekel.

Ma elfogadom, hogy hol tartok az elengedés procedúrájában. Ma úgy döntöttem, hogy nem bántom magam amiatt, hogy szomorú vagyok, és nem siettetem a gyógyulást.

Mert nem megy.

Belefáradtam abba, hogy bizonygassam magamnak és másoknak, hogy jól vagyok.

Ma kimondom: nem vagyok jól. Sajnos megtört ez a szakítás, megtört ennek a szerelemnek a vége.

És ez nem rossz dolog. Ez természetes dolog.

Nem kell keménynek lennem, nem kell úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne.

Mert nincs. Újra egyedül vagyok. Szakítottunk. Nem én, és nem ő szakított. Hanem mi. Szakítottunk, de attól még fáj.

Az életem új szakaszba lép, el kell gyászolnom a régit. El kell helyeznem az idővonalamon, le kell vonnom a következtetéseket, a tanulnivalókat. Ez pedig nem éppen fájdalommentes utazás.

Nem érdekel, hogy pont most szomorú vagyok, és fáradt.

Elfogadtam, megadtam magam annak az állapotnak, amelyben a szívem és a lelkem van. Nem tiltakozom.

Meg kell éljem ezt is, hogy utána tovább tudjak lépni.

Elfogadom, hogy ez is egy lépés a gyógyulás útján és nem érdekel, hogy szomorú vagyok. Nem harcolok ellene.

Nem hazudok magamnak.

Megélem.

 

Olvasd el ezt is:

Néha úgy érzed, hogy a lelked elfáradt…

No Comments