Pedig van olyan, hogy *boldog szingli*! Ne higgy annak, aki nem hisz ebben…

Bár tudom, hogy társsal és szép szerelemben élni fantasztikus, egyedül élni sem épp rossz… de még mennyire nem!

Akik szerint az egyedüllét, a társ nélküli lét nem lehet jó, és akik szerint a szingliség divathóbort és úri huncutság, több dolgot is üzennénk. Tényleg. Éppen elég olyan nő van ma a világon akinek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a saját státusza felett merengjen.

Éppen nincs társ az életében, és? Ettől kevesebb lenne, mint mások? Aligha…

Sőt néha sokkal több, mert van ereje egyedül nekivágni az ismeretlennek minden nap. Néha egyszerűen egyedül kell lennünk, mert ez a periódus az, ami ránk vár.

Megtanulni egyedül élni ugyanis egyáltalán nem könnyű, de mindenképpen szórakoztató.

Sokan vannak akik tudják ezt, és bizony sokan vannak olyanok is, akik visszasírják a régi életüket.

Hogy lehet ez? Úgy, hogy a kapcsolat, amiben jelenleg élnek nem jó. Rosszabb esetben bántalmazó, vagy mérgező, és éppen azt fontolgatják, hogy hogyan lépjenek ki belőle.

A lényeg, hogy teljesen felesleges mondogatni, vagy utalni arra, hogy bármi rossz van abban, ha valaki egyedül él.

Azt szóba hozni, vagy sajnálkozó arckifejezéssel nyugtázni, hogy “Még mindig nincs senkid?” pedig egyenesen sértő.

Nincs olyan, hogy valaki több vagy kevesebb amiatt, mert egyedül él.

Könnyen meglehet ugyanis, hogy ő totálisan jól érzi magát.

Ez olyan elképzelhetetlen? Az olyan elképzelhetetlen, hogy van annyi esze, hogy tudja, hogy az élete az övé? Az ő döntése?

Hogy pontosan mérlegelte azt, hogy az életének melyik területére akar fókuszálni? Hogy nem érdekli az, hogy az előtte lévő generáció, esetleg a szülei is, ezt egyáltalán nem értékelik? Annyira elképzelhetetlen, hogy pontosan tudja azt, hogy mi a célja az életben és ebbe most nem fér bele egy párkapcsolat?

Na ugye…

De természetesen nem mondjuk azt sem, hogy minden szingli ennyire tudatos. Csak éppen vannak ők, akik nem találják a társukat.

Sehol sincs megírva az, hogy harminc évesen már komplett családdal kell rendelkezni. Se negyven évesen. Ugyanis nem KELL.

A társadalom pillanatnyilag elég nyomást helyez a nőkre, hogy szüljenek. De, hogy kinek? És mire? Arra most, pont most keressük a választ. Itt és most. Azok a férfiak és nők, akik köztünk élnek. (És akkor azt most el se kezdjük, hogy vannak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy nem szülnek. Ez is a felelősségvállalás és a felnőttség egy formája.)

A társkeresők, a magányos ámde vágyakozó szívek igyekeznek kihozni a legtöbbet az egyedüllétből. Keresik a különleges kapcsolatot, mert hisznek, igen hisznek abban, hogy vár rájuk valaki. Hisznek abban, hogy nem kell meghunyászkodni azért, hogy legyen kihez hazaérni.

Erős hittel és nyitott szívvel nem adják fel, mert talán ma reggel is úgy keltek fel, hogy ma, lehet, hogy ma lesz egy olyan beszélgetés, egy olyan mosoly, egy olyan ÉRZÉS, ami megéri az izgalmat.

Amiért megéri várni, és nem megelégedni a kevéssel. És nem megelégedni azzal, aki tudjuk, hogy nem jó nekünk. Aki túl sok kompromisszum.

Ők azok akik hatalmas hittel élik az életüket, és bíznak a napban.

De ettől még az életük teljes.

Hidd el.

Az.

 

Nézd meg ezt is:

Íme a válasz, hogy miért élsz egyedül…

 

No Comments