Advertisement

Tudom, hogy szeretted, de ideje tovább lépni

Tudom, hogy különleges dolog volt, ami köztetek volt. Legalábbis egy ideig.

Abban az időszakban, amikor a legjobban szeretted (mert volt ilyen) egy pillanatot nem tudtál elképzelni nélküle. Folyton csak vele akartál lenni.

Szinte a rabja voltál. Nem kellett becsuknod a szemed, hogy magad előtt lásd, mert mindig, mindenhol őt láttad.

Az arcát, a szeme körüli apró ráncokat, a mosolyát. Bármikor le tudtad volna rajzolni, minden egyes porcikáját.

Nem a nevetésébe szerettél bele, hanem ahogy kitöltötte a körülötted lévő ürességet.

Nem az érintésébe, hanem abba, ahogy elolvadtál a keze alatt.

Nem csak abba szerettél bele, ami ő volt, hanem abba is, ahogyan érezted magad tőle.

Szeretted, ahogy érezted magad tőle. Olyan… máshogy… Erősebbnek, szebbnek, szexisebbnek. Ha veled volt más volt a mosolyod, más volt a hangod is.

Ő volt az, aki először éreztette veled, hogy megérdemled a szerelmet.

Megérdemelsz minden jót, amit csak az élet adhat.

Amikor elment ezt vitte el.

Úgy érezted, hogy kitépte a szíved. Egy darabot magával vitt.

Nem halkan. Nem észrevétlenül. Hatalmas robajjal, hatalmas szakadással, és hatalmas fájdalommal.

Pedig azt hitted, hogy ez a szerelem örökké tart majd.

Az örökkét tervezted: vele.

Ő pedig elment, mert mennie kellett. Egy napon rájössz majd, hogy így kellett történni. Hogy semmi nem történik véletlenül.

Hogy az örökké mellé nem az ő neve van írva.

Szeretted őt, de tudnod kell: rendben leszel. Továbblépsz.

Felállsz.

Ebből is.

 

Olvasd el ezt is:

Ha valaki szeret…

No Comments