Mikor a férfi az életedben sok stresszel jár, ideje észrevenni a jeleket!

Óh, igen, kedves férfiak, férjek, élettársak, barátok, pasik: most rólatok lesz szó! Egy kutatás bebizonyította ugyanis azt, hogy a párkapcsolatban élő nők sokkal nagyobb stressznek vannak kitéve, mint az egyedülálló nőtársaik. Vajon igaz? 

A házasságban élő nőkre hatalmas terhelés hárul: ott van a munka, a szülői felelősség és maga a házassággal járó stressz is. A stresszes feleségek nagyobb valószínűséggel tapasztalják a fejfájást, a fáradtságot, és a haragot, mint azt kéne. A szülői lét tényleg stresszes, de nem is a gyerek járul hozzá ehhez a stresszfaktorhoz. Egy új tanulmány szerint a feleségek 46%-a azt mondta, hogy a gyermekükre kevésbé szoktak idegesek lenni, mint a férjeikre. 

Persze ezekre a helyzetekre is van megoldás, de most eláruljuk, hogy mivel tudják felhúzni és az őrületbe kergetni a feleségeiket a férjeik, aztán pedig írunk a megoldásokról is.

Ha a férj, úgy viselkedik mint egy nagy gyerek

Az igazság az, hogy a férfiak sokszor úgy viselkednek, mint a gyerekek. Ez pedig a gyerekkel való viszonyukban is megmutatkozik. A kutatásban résztvevő nők jellemzően ezt tartják a legnagyobb stresszfaktornak. A leggyakrabban az apák szórakoztatják a gyerekeiket, ennek következtében ők a gyerekeik legjobb barátai, cinkostársai. Tudjátok ők a jó zsaruk, az anyuka pedig a rossz, aki neveli a gyerekek és sokszor mond ellent. Ez sokszor konfliktushoz vezet a gyerek és a szülők kapcsolatában, de a házastársak kapcsolatában is sok feszültséget okoz.

Megoldás: 

Jobb, ha ragaszkodunk az egységhez. Ha egy szülő megtilt valamit a gyermeke számára, akkor a másiknak is támogatnia kell ezt a döntést. Szükség van arra, hogy közösen lépjenek fel és ezt egyetértésben tegyék. Fontos, hogy ugyanúgy osztozzanak a gyerek napi gondozásában és annak a felelősségében is. Az apukáknak is kell, hogy tehermentesítsék az anyát, és így nem fog az egész kapcsolat felesleges stresszen alapulni és a családi egység is fennmarad.

Ha a férj nem segít a háztartásban

Fotó: Warner Bros. Pictures

Egy tanulmány megállapította, hogy öt édesanyából legalább 5-nél a fő stresszfaktor az, hogy nem kap elegendő segítséget a házastársától. A női feladatok nem csak a főzést, a takarítást, de a bevásárlást, a számlák kifizetését és a sok más tervezést is magukba foglalnak. Ahhoz hogy ezeket a tevékenységeket egy nő elvégezze nagyon fontos, hogy támogassák őt ebben, mert egy személy ennyi mindent nem tud csinálni. Fontos, hogy a két nem kivegye a részét a házimunkából, mert az a nő, aki egyedül csinál mindent ideges, és stresszes lesz.

Megoldás: 

A legegyszerűbb és legegyszerűbb válasz az, hogy a férj is kiveszi a részét a házimunkából. A legjobb, hogy egyformán megosztoznak a feladatokban és így a házasságuk sem sínyli meg ezt. Mindkét házastársnak értékelnie kell a másik erőfeszítését. Minden munka értékes, még akkor is ha nem termel jövedelmet. Ráadásul a megosztott feladatok miatt több idő marad egymásra, és a gyerekre is, ez pedig egy boldog családhoz vezet.

A nő bűnösnek érzi magát, mert nincs szabadideje

Fotó: Warner Bros. Pictures

Ha az előző két pont jellemző egy férfira, akkor a nő biztos, hogy úgy érzi, hogy semmi szabadideje nincs, főként akkor ha teljes munkaidőben dolgozik még ezek mellett. Este munka után minden családtagnak figyelmet kell fordítania a háztartási feladatokra, mert ha egy nő 24 órában szeretne mindent egyedül megcsinálni, az bizony kapkodáshoz, és hibákhoz vezethet. A gyerek, a férj és a háztartás felelőssége mellett az anyukák bűnösnek érezhetik magukat, ha valamit kihagynak, ha valamit elfelejtenek és ez még több stresszt szül.

Megoldás: 

Annak érdekében hogy a feleség ne küzdjön folyamatosan időhiánnyal és ne gyötörje a bűntudat, a férjnek muszáj megosztani vele a házimunkát, és a gyereknevelés egyes részeit. Így a család egésze fenntartható, de emellett fontos az is, hogy a párnak egymásra is legyen ideje, ez pedig csak úgy tartható fent, ha a házastársak megbeszélik a problémákat, és együtt hoznak döntéseket, és mindkettőjük felelőssége ugyanakkora.

A nők képesek kifejleszteni az időgazdálkodást és a több dologra odafigyelést, de folytonos stressz veszekedéshez, vitákhoz, ez pedig később váláshoz is vezethet. Ismerjük fel, hogy hol a gond, így elkerülhető a felesleges stressz és mindenki boldogabb, és nyugodtabb lesz a családban.

forrás

Nálatok mi okozza a legnagyobb feszültséget? 

 

No Comments