Amikor a szív az ész helyett dönt…

Néhány szerelmet akkor is át kell élni, ha már az elején tudjuk, hogy fájni fog.

Mindannyian átéltük már. Talán azért mert unatkoztunk, vagy azért, mert egy korábbi szakításból igyekeztünk talpra állni… Amellett az ember mellett találjuk magunkat, aki mellett egyáltalán semmi keresni valónk nincs.

Szinte az első pillanattól fogva érezzük: ez most meg fog gyötörni, ez most nehéz lesz.

De nem csak érezzük, hanem az agyunk is ezt szajkózza: menj, szaladj, minél messzebb. Ettől az embertől rengeteg izgalmat kapsz, nem lesz egy unalmas perced sem, de nem a JÓ értelemben.

Nem azért, mert szűntelen izgalom vár rád, a várakozás öröme, és egy állandó, felfokozott idegállapot, hanem azért, mert ez a ROSSZ féle izgalom. Úgyis mint: elég jó vagyok-e, egyáltalán megjelenik-e ma, betartja-e amit ígért, fontos vagyok-e annyira neki, mint ő nekem.

Valahol a választ tudjuk az összes kérdésre: NEM.

Akkor miért is tesszük ki magunkat ennek az esztelen ostobaságnak? Mazochisák lennénk? Haragszunk magunkra és a szívünkre annyira, hogy szó nélkül odaadjuk valakinek, aki páros lábbal fogja megtiporni? Totálisan teszünk magasról arra, hogy mit mond az eszünk, amire (egyébként) az esetek nagyrészében boldogan hallgatunk?

A logika fontos. A józan ész fontos. De talán legalább ennyire fontos a szív dolgaiban a szívünkre hallgatni. Anélkül, hogy különösebben keresgélnénk rá a magyarázatot.

Igen, számtalan könny hullott már azért, mert “ugye megmondtam” és “én idióta, annyi eszem sincs, mint egy marék lepkének” mantrázás közben leginkább magunkra voltunk dühösek. Ilyenkor haragszunk a másik félre, magunkra, és mindenkire, aki anno azt mondta: ugorj!

Mert ugrottunk, mert hallgattuk a szívünkre. És a fájdalmon kívül más nem maradt.

De biztos ez?

Nem lehet, hogy idővel, amikor az egónk lecsillapodik, a fájdalom elmúlik és más szemszögből nézzük a kapcsolatot a véleményünk is megváltozik? Nem lehet, hogy ha NEM ugrottunk volna, akkor bánnánk? Elképzelhető, hogy néha csak azért kell megtennünk dolgokat, mert a szívünk mondja az eszünk pedig ellenzi?

A szív dolgaiban is néha el kell hagyni a komfort zónát… Nem lehet mindig a “tutira” menni még akkor sem, ha biztonsági játékosok vagyunk. Az élet, ugyanis nem biztonsági játék. A szerelem pedig bizonyosan nem az.

Még az is lehet, hogy meglepődsz majd azon, hogy hogy alakul az életed.

Olvasd el ezt is:

No Comments