Egy kutatás szerint 40 felett csak heti három napot kéne dolgoznunk…

Ha őszinték akarunk lenni, senki nem akar heti 5 napot dolgozni. De ha egyetlen okot szeretnél arra, hogy miért kellene kettővel kevesebb napot dolgozni hetente, akkor a tudomány neked dolgozik. Már csak az a kérdés, hogy elmúltál-e 40?

Az ausztrál University of Melbourne által készített tanulmány szerint azok, akik betöltötték a negyvenet, akkor a leghatékonyabbak, ha hetente három napot vagy akár még annál is kevesebbet dolgoznak.

A kutatók 3000 férfi és 3500 női önként jelentkezőt vizsgáltak. A résztvevőknek több kognitív tesztet kellett kitölteni, amelyek a munkájukat, a szokásaikat, memóriájukat és gondolkodásukat vizsgálták, például úgy, hogy visszafelé és hangosan kellett olvasni, illetve betűket és számokat kellett összepárosítani meghatározott idő alatt.

Az eredmények alapján megfigyelték, hogy az emberek kognitív teljesítménye egészen addig növekedett, amíg a heti munkaidőt 25 órásra növelték. Ez után viszont a kutatók meglepő módon azt tapasztalták, hogy mind a férfiaknál, mind a nőknél elkezdett csökkenni a teljesítmény.

És amit még a tudósok is nagyon meglepőnek találtak, hogy azok a résztvevők, akiknek heti 55 órát kellett dolgozni, még a nyugdíjasoknál és a munkanélkülieknél is rosszabb eredményeket és teljesítményeket mutattak.

“Egyre több ország fogja felemelni a nyugdíjkorhatárt és késlelteti annak a kornak az elérését, amikor az emberek végre élvezhetnék a nyugdíjas lét előnyeit. Ez azt jelenti, hogy egyre több ember lesz kénytelen dolgozni élete utolsó szakaszában.” – magyarázza Colin McKenzie a tanulmány egyik készítője a The Times magazinnak.- “A szellemi, intellektuális stimuláció mértéke nagyban függ a munkaórák számától, ez pedig egy kétélű kard lehet: egyrészt agyunkat nagyobb teljesítményre ösztönözhetjük, másrészt viszont a hosszú munkaórák stresszt és kimerültséget okozhatnak, amelyek potenciálisan rontják a gondolkodáson alapuló funkciókat.”

McKenzie megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy azért fontos differenciálni a munkaórákat a középkorú és idősebb felnőttek esetében, mert ezáltal jobban fenn tudják tartani a kognitív funkciókat. Vagyis az, aki részmunkaidőben dolgozik sokkal hatékonyabb lehet.

Szóval, a saját egészséged érdekében nagyon szépen kérünk dolgozz egy kicsit kevesebbet!

Olvasd el ezt is:

Forrás

No Comments