Csak a legerősebbek mennek végig a gyógyulás fájdalmas útján…

Eltemetni magunkat a mindennapi rutinba? Úgy tenni, mintha minden rendben lenne?

Közben azt mutatni mindenkinek, hogy az élet tökéletes, kerek, szebb már nem is lehetne? Ismerős?

Sokan (a legtöbben) EZT az utat választják, mert sem erejük, sem bátorságuk nincs ahhoz, hogy szembenézzenek saját démonaikkal, saját gyengeségükkel.

Ha ugyanis ezekkel az ember szembe kerül, akkor legtöbbször földre rogy, összetörik, és a könnyein keresztül azt kívánja, bár el sem indult volna ezen az úton. Pedig elindult, és milyen jól tette.

Előbb vagy utóbb le kell tennünk a fájdalomcsillapítókat, mint az alkohol, a szex, az éjszakázás, a munka és a sikerek hajhászása, és szembe kell néznünk azokkal a dolgokkal, amelyekkel muszáj. Hogy kik is vagyunk valójában, az ilyenkor derül ki igazán. Sokszor egyáltalán nem tetszik, amit ilyenkor látunk, és az is könnyen meglehet, hogy a környezetünk, az életünk sem fog tetszeni.

Kinyitunk egy ajtót, amit utána már egyáltalán nem lehet visszacsukni, és el kell indulnunk az úton: szembe kell néznünk a hibáinkkal, a gyengeségeinkkel vagy éppen a múltunkkal.

Ez sok fájdalom, sok sírás és sok erő. Nem véletlenül rejtjük el ugyanis ezeket, még saját magunk elől sem. A gyógyulás folyamata úgy kezdődik, hogy először nagyon rosszul érezzük magunkat. Olyan oldalra tévedünk, ami senkinek nem könnyű. Meglátjuk, hogy bizonyos helyzetek TÉNYLEGESEN hogy történtek meg. Lehet, hogy hibáztunk, vagy mi kaptunk olyan sebet, amit nem volt időnk begyógyítani, így inkább nem vettünk róla tudomást.

Mert úgy könnyebb. (?) Talán… egy darabig. De az igazság előbb utóbb utat tör magának. Lehet, hogy könnyek kíséretében jön, lehet, hogy egy egyszerű történet hozza elő. De ha már ott van, akkor nem lehet visszagyömöszölni.

Az igazán erős emberek végigmennek a tanulás útján. Mert tudják, hogy az út végén egy sokkal jobb élet vár, egy tisztább, átláthatóbb, őszintébb élet, amiért igenis érdemes megváltozni, ami miatt igenis érdemes magunkba nézni.

Olvasd el ezt is:

No Comments