Ezért nehezebb az *élet* a kreatív embereknek…

Vajon átok vagy áldás, ha mindig jár az agyad, ha valami mindig hajt és soha nem vagy elégedett azzal, ahol éppen tartasz?

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, akkor állandóan jár az agyad, egy percre sem tudsz kikapcsolni. Ellentétben azokkal, akik kilenctől ötig dolgoznak, te nem tudod csak úgy lerakni a tollat és a gondolataidat máris másfelé fókuszálni.

Hiába is próbálnád, ha az agyad dolgozik tovább, addig amíg álomba nem merülsz. Pedig igazság szerint az éjszaka sem hagy nyugodni, mert képes vagy felébredni a kellős közepén egy világmegváltó gondolat miatt. Tulajdonképpen szabadságra és családi ünnepekre sincs nagyon szükséged, mert akkor is csak dolgozol. Még ha éppen a családtagjaiddal ünnepelsz is és a laptopod még a közelben sincs (a telefonod azért egyméteres távolságban), a fejedben egészen máshol jársz. Soha nem vagy ott teljesen a jelenben, mert gondolatban már valami mást tervezel.

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, az emberek sokszor azt feltételezik rólad, hogy lusta vagy. Szerintük túl könnyű a munkád és az időd nagy részében csak lazsálsz.

Pedig te az egész hétvégét munkával töltöd és csak ritkán engedélyezel magadnak egy kis pihenőt. Megvannak róla győződve, hogy az ő hagyományosan bejárt útjuk sokkal keményebb, még akkor is, ha feladják ezért szenvedélyüket. Nagyon örülnek a kreativításodnak, de egy kicsit nevetségesnek is tartják. Mert azt hiszik, hogy ők is képesek arra, amire te. Pedig valójában csak alig néhány embernek van mersze egyáltalán ahhoz, hogy megpróbálja.

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, sokszor tévesen úgy érzed, hogy le vagy maradva. Látod a brilliáns eredményeket a közösségi médiákon művészektől, színészektől, zenészektől… Hallod a híreket a legújabb megjelent könyvekről… És ilyenkor akaratlanul is összehasonlítod magadat velük és máris gyengébbnek, rosszabbnak érzed magad. Máris hagyod magad összezavarni és elfelejted figyelembe venni, hogy mennyi befektetett munkával jutottak el ők is oda, ahol most tartanak. Ahelyett, hogy hagynád, hogy inspiráljanak és motiváljanak, hajlamos vagy féltékenységet érezni.

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, akkor tuti, hogy soha nem vagy elégedett. Soha nem érzed úgy, hogy eleget tettél. Képes vagy magadat végkimerülésig hajtani. Még akkor is elégedetlen vagy a teljesítményeddel, amikor tényleg keményen próbálkoztál. Kaphatsz akár egymillió bókot, úgyse hallod meg, csak azon az egy darab negatív megjegyzésen rugózol. Pedig amit te csinálsz az nem mérhető táblázatokkal és kimutatásokkal.

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, állandóan azzal küzdesz, hogy egy végpontot találj a munkádban. Nem számít hány órát tettél már bele, mindig úgy érzed, hogy még van valami, amit hozzátehetsz. Félsz befejezni, mert azt akarod, hogy tökéletes legyen. Azt szeretnéd, hogy amit megalkottál, azt mindenki annyira imádja, amennyire te. De ahogy kiállsz a munkáddal a világ elé, az már nem tartozik többé hozzád. Mert amit létrehoztál az onnantól kezdve mindenkié. És sajnos olyan nincs, hogy valami mindenkinek tetszik.

Ha téged is kreatív elmével áldott meg a sors, az néha olyan, mint egy átok. De legbelül…mélyen…. Te is tudod, hogy valójában áldás.

Olvasd el ezt is:

No Comments