Nem akarok olyannal lenni, aki szerint “bonyolult” vagy “sok” vagyok…

Nem akarok olyannal együtt lenni, aki szerint idegesítő, hogy üzenetet írok neki.

Nem akarok olyannal együtt lenni, aki szerint túl sokat várok el akkor, amikor szeretném vele tölteni a hétvégét.

De olyannal sem, aki nem örül annak, amikor találkozunk, hanem azt érezteti velem, hogy sok fontos dolga van.

Nem akarom hallani, hogy milyen butaság rajongani az állatokért, a kedvenc dalomért, vagy egy új filmért.

Nem akarok olyannal lenni, aki mellett nem érzem magam elégnek, aki csak valaki, akivel el lehet lenni, akit nehéz, vagy bonyolult szeretni azért, amilyen.

Nem akarom azt érezni, hogy saját magam ellen cselekszem, az ösztöneim ellen. Akivel vissza kell fognom az örömmet, a szomorúságomat, a boldogtalanságomat, vagy épp azt, ha borzasztóan vágyom valamire. Mert ha nem fogom vissza magam akkor hisztizek, túl tapadós vagyok, túl sokat beszélek, túl gyorsan élem magam bele valamibe.

Nem akarom azt érezni, hogy a másik szivességet tesz nekem azzal, hogy velem tölti az idejét. Nem akarok olyannal lenni aki folyamatosan azt érezteti, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ő időt szán rám. Amikor lehetne máshol, mással. De ő veszi a fáradtságot és az energiát, mert engem nehéz szeretni. Mert én bonyolult vagyok. Mert én sok vagyok.

Én nem vagyok kötelező program, én nem vagyok teher, engem nem nehéz szeretni. És nem akarom olyanra pazarolni az időm, aki mellett így érzem magam.

Olyan társat szeretnék, aki azért van velem mert szeret velem lenni, és aki mellett én is az lehetek, aki vagyok. Aki meghallgatja, amikor beszélek, aki nem érezteti azt velem, hogy túl sok figyelemre vágyom. Aki tudja, hogy mindketten szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk.

Olyannak akarok lenni, aki szerint engem szeretni a legkönnyebb dolog a világon. Olyannal, aki mellett soha, de soha nem érzem azt, hogy teher lennék. Aki nem mondja, hogy sokat kérek. Aki elfogad engem annak, aki vagyok. Se többnek, se kevesebbnek.

Olvasd el ezt is:

No Comments