„Abban hiszek, hogy nem a címke kell, hogy eladja a kozmetikumot, hanem az, ami benne van.”

A XXI. század kozmetikumaitól már nem csak azt várjuk, hogy hidratálják bőrünket és – már amennyire lehetséges – csökkentsék a bőrhibákat. Más szempontok is egyre fontosabbá válnak, mint például az, hogy mennyire környezetbarátok azok a termékek, amelyeket nap, mint nap használunk. Schwarz Barbarával az Olive &Oliva natúrkozmetikumok tulajdonosával beszélgettünk.

Az, hogy mennyire fontos számunkra a bolygónk és a környezetünk védelme, már ott eldől, hogy mennyi hulladékot termelünk velük. Milyen változások vannak kialakulóban a kozmetikumaink csomagolásánál?

A korábbi szükségleteket annyira nem ismerem, de az biztos, hogy én régebben sem csomagoltam. Amikor még csak hobbi szinten foglalkoztam a kozmetikumokkal és valaki kért tőlem egy krémet, mindig hozta magával a saját tégelyét. Nem kellett tégelyeznem, üvegeznem, a szappanokat papírzacskóba raktam, így ekkoriban nem szembesültem ezzel a problémával. De most igen, és azt gondolom, hogy bár mindenki tiltakozik a műanyag ellen, azért azt tudni kell, hogy fürdőszobai termékeket nem lehet üvegbe csomagolni, mert az nagyon veszélyes lenne, hiszen könnyedén kicsúszhat a kezünkből a zuhanykabinban és beleléphetünk az üvegszilánkokba. Életveszélyes.

Ha nem az üveg, akkor viszont milyen lehetőségek vannak még?

Az új generációs akrilból készült airless flakonokat és tégelyeket (amelyek lezárás után pont annyit engednek kijönni, amennyi kell) nagyon nehéz lecserélni olyanra, amely minden oldalról minden igénynek megfelel. Az Olive & Olivánál csak azoknak a termékeknek a csomagolását tudtam lecserélni airless-ről üvegre, amelyeknél minimális lehet a mikrobális fertőzések jelenléte, mint például a csak olajtartalmú krémek vagy az olaj és vajtartalmú testvajaink.

De mivel nagyon fontos, hogy a bolygónkon ne szaporítsuk a műanyagot és amennyire csak lehet csökkentsük a szeméttermelést, két anyukával elkezdtünk összedolgozni, akiknek a budapesti üzletében az üvegtégelyeket és a pumpás tégelyeket vissza fogjuk vásárolni, amelyet aztán a vásárló pontra vagy pénzre válthat. És ezeket mind újra tudjuk majd hasznosítani. A szappanjainkat egyébként papírba csomagoljuk, de mindig nagyon örülök, amikor valaki azt mondja, hogy nem kell neki külön csomagolás, hanem azt kéri, hogy az egészet rakjam bele egy nagy papírba. Így nagyon sok szemetet tudunk megspórolni.

Ezek szerint krém esetében nem nagyon lehetne kiváltani a műanyagot?

Nem tudom. Csak az lehetne jó megoldás, ha a tudomány találna valamilyen lebomló tasakot vagy más megoldást, amelyet tudnánk használni kozmetikumokhoz is. Az fantasztikus lenne.

Egyébként, hogyan látod, mennyire nőtt az igény az emberekben erre?

Ahogy én tapasztalom, még nagyon kicsi az igény és könnyen lebeszélhetők, nem tartják magukat az elveikhez. Azt gondolják, hogy majd kimosom a műanyag tégelyt és jó lesz valamire…

De ez is egyfajta újrahasznosítás…

Igen, és egyébként ezeket a műanyag tégelyeket én is folyamatosan használom otthon mindenféle kallódó dolog számára: a kisfiam technika felszereléséhez, gombokhoz, usb kábelekhez, csattokhoz. Nagyon praktikus, mert egymásra lehet pakolni őket és így még helytakarékos is. És közben mindennek megvan a helye.

Miben különbözik egy környezettudatos kozmetikum a többitől?

Szerintem már az környezettudatos, ha valaki manufakturális szinten végzi ezt a mesterséget. Nyilván, ha multinacionális keretek között történik az előállítás, eleve megnövekszik a felhasznált műanyagok mennyisége, és onnantól kezdve szerintem már nem környezettudatos. Még a nagyon hangzatos kijelentéseik ellenére sem lehet az, gondoljunk csak a sok szállításra. Az már jó, ha megpróbálják egy-két szinten kiváltani, de egy multi 100 %-ig soha nem lesz környezettudatos.

Nálad ugyanez hogyan néz ki?

Én egy manufaktúra vagyok, egy családi házban dolgozom, amely elég nagy ahhoz, hogy lehessen külön csomagolóegység, raktárhelyiség és maga a konyha, ahol elő tudom állítani a kozmetikumokat. Nálunk a szemétgyűjtésre és szelektálásra is külön helyiség van, és az elszállításnál is ügyelünk arra, hogy ne ötször menjünk autóval, hanem összeszervezzük a csomagokat és mindössze heti egy alkalommal szállítjuk ki őket.

Mivel ezt előre kommunikáljuk a vásárlóink felé, még soha senki nem panaszkodott. Egyébként az összes kartondobozt, amelyben árut kapok, mindig újra hasznosítom, például abban adom fel a megrendeléseket. Nem dobjuk ki a töltőanyagokat sem, igaz, hogy már zsákokban áll, de nem baj, mert mindig találok nekik még helyet. Akik személyesen jönnek hozzám vásárolni mindig hozzák a tégelyeiket, amelyeket aztán együtt kifertőtlenítünk és újra töltjük.

A kozmetikumok csomagolásán kívül, milyen további változtatást tervezel, amelytől még környezettudatosabb lesznek az az Olive &Oliva termékek?

Mivel nem szeretnék a szükségesnél több nyomdafestéket használni, ezért lecseréljük az összes címkénket, és az összes fekete-fehér lesz. Ez a folyamat már el is kezdődött és a krémes tégelyeken keresztül haladunk az új termékek felé. Amellett, hogy az új festék sokkal környezetbarátabb, abban is hiszek, hogy nem a címke kell, hogy eladja a terméket, hanem az, ami benne van. A weboldalon megtalálható minden információ a kozmetikumok hatásairól, az illatokról, stb…

Ha jól tudom az Olive & Oliva kozmetikumok nem csak natúrkozmetikumok, hanem vegánok is. Milyen egy igazi vegán kozmetikum?

Nincs benne semmilyen állati alapanyag: vagyis nincs benne lanolin, ami a juhgyapjú felső hámrétegének zsírja, nincs benne méhviasz sem, ami egyébként szinte minden ajakápolóban fellelhető. Mi ez utóbbi helyett például kandelilla viaszt használunk, amely egy nagyon selymes viasz. De nem vegánok azok a kozmetikumok sem, amelyek kecsketejet vagy kecsketejport tartalmaznak, vagy például a joghurtos termékek sem.

Könnyű kiváltani az állati alapanyagokat?

Nem kell ezeket kiváltani. Ezekre a dolgokra egyáltalán nincs szükség a mindennapi élethez. Nem hiszem, hogy az én testemnek feltétlenül szüksége van egy joghurtos szappanra, mert nagyon jó vagy talán még jobb a shea vaj, amely Afrikából érkezik és rengeteg embernek ad ott munkát. Nem biztos, hogy mindig a legeslegjobb körülmények között, de sok ezer embernek legalább van munkája.

Miről ismerjük fel a környezettudatos termékeket?

Ez nagyon nehéz, mert bárki ráírhatja a termékre, és nagyon könnyű egy stemplit is megszerezni, de én úgy vagyok vele, hogy valaki vagy megbízik abban, amit csinálok vagy nem. Ha nem bízik meg benne, akkor tök mindegy, hogy ott van-e a csomagolásán 5-6 stempli, hogy milyen állatkísérlet mentes. Mi nyilván azok vagyunk, hiszen egy egyszemélyes cégről van szó, még ha akarnék sem tudnék kísérletezni állatokkal. Nyilván minden termékem kézzel készül, hiszen én készítem őket a két kezemmel. Ezek nagyon egyszerű dolgok, nem kell őket túlgondolni. Szerintem sokkal fontosabb a bizalom és amit a termékkel közvetítünk. Ami nekem a legjobban előre viszi a vállalkozásomat, az a szájhagyomány. Semmi más nem segített többet, mint hogy egymásnak adják az infókat az elégedett vásárlók.

Nekem nagyon tetszik, hogy egy ilyen kis manufaktúránál előállított termék sokkal emberközelibb…

Elárulok, egy titkot, amit idáig még sehol nem mondtam: majdnem minden rendelésnél felveszem a kapcsolatot a vásárlóval, mert nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy neki az kell, amit megrendelt, ezért inkább utánamegyek. Ilyenkor mindig nagyon örülnek és kiderül, hogy csak nehezen tudott választani két termékek közül, mert nem tudta biztosan, hogy melyik illik leginkább a bőréhez. Ezért mindig megbeszéljük és így már biztosan azt a terméket vásárolja, amely neki a legjobb. Minden rendelésemhez írok egy kézzel írott kis cetlit is, ezt én így szeretem, mert magamról tudom, hogy egy ilyen kis üzenet, mennyire meg tudja javítani a napomat. Amikor én ilyet kapok, van, hogy elpityeredek, mert olyan jól esik, hogy az az ember abban a pillanatban rám gondolt. Ebben az arcnélküli világban ez szerintem nagyon fontos.

Melyik az az Olive &Oliva kozmetikum, amelyre a legbüszkébb vagy?

A legegyszerűbb termékemre, ami egy tusolóolaj. Erre még a tanárom is azt mondta, hogy annyira egyszerű, hogy az már zseniális. A másik kedvencem a szérum termékcsalád, amelyet egyébként azért hoztam létre, mert nekem volt rá szükségem, az én bőröm ugyanis kidobja a vizet, rögtön kicsapódik rajta. Mivel nagyon fontosak voltak az arányok, nagyon sokáig tartott mire megalkottam őket. De nagyon büszke vagyok rájuk is, mert úgy gondolom, hogy nincs párjuk. A harmadik dolog, amire nagyon büszke vagyok pedig az, hogy még soha senki nem mondta azt, hogy nem jó valami. Bármelyik termékről legyen szó.

A szérumot mi is imádjuk! IDE kattints érte!

No Comments