Azon a napon, amikor hazaértem, önmagamhoz

Azon a napon kezdtem el olyan döntéseket hozni, amelyek nekem voltak fontosak.

Azon a napon megértettem, hogy nincs olyan, hogy valaki túl sok, vagy túl kevés mások számára.

Azon a napon elfogadtam, hogy én az vagyok, aki vagyok, és nem tehetek mindenkit boldoggá. De nem is kell. Mert ahhoz, hogy nyugodtan tudjak élni, szelektálnom kell magam körül a rossz dolgokat.

Azon a napon felhúztam a cipőmet és csak mentem és mentem, mert úgy éreztem, hogy soha még ilyen szép nem volt a világ. Pedig csak én változtam, valahol legbelül.

Azon a napon visszatértem oda, ahol biztonságban érzem magam, ahol nem bánthatnak meg igazán, és ha meg is bántanak nem baj, mert tudom, hogy csak addíg fáj valami, amíg nem értem meg az okát. Csak addíg fáj, amíg nem dolgozom fel. Hadd fájjon.

Azon a napon megértettem, hogy én is lehetek első a saját életemben, és ezzel semmi baj nincs. Érezhetem magam jól anélkül is, hogy folyton azon agyalnék, hogy mit gondolnak mások.

Azon a napon, amikor hazatértem rájöttem, hogy mennyit változtam az elmúlt években. Hogy voltak jó és rossz döntések, de egyiket sem bánom, a rossz döntéseket is meg kell élni, és meg kell bocsátani magunknak, hogy nem vagyunk tökéletesek.

Azon a napon rájöttem, hogy nem kell szűrnöm a gondolataimat, a szavaimat, vagy azt, hogy hogy reagálok dolgokra. Lehetek az, aki vagyok, más úgysem tudok lenni. Én nem bántok másokat, mások se bántsanak azért, aki vagyok.

Azon a napon megértettem, hogy az árnyék is a naphoz tartozik, és néha nem baj, ha ott maradunk. Nem kell mindig a fényben járni. Néha kell a sötét is.

Azon a napon elfogadtam, hogy elég vagyok, hogy jó vagyok, hogy bár fejlődnöm kell, bocsánatot nem kell kérnem, ha másnak van rossz napja.

Hazatértem önmagamhoz, és megkönnyebbültem, hogy még van időm tisztán és őszintén élni.

Szabad vagyok.

Olvasd el ezt is:

No Comments