Kutatások szerint a kutyánk elvesztése pont olyan fájdalmas, mintha egy embert veszítettük volna el…

Akinek már halt meg kutyája, az tudja, hogy mennyire hihetetlenül fájdalmas élmény. A hosszú évek alatt, amelyeket kedvencünkkel együtt töltünk, olyanná válik, mint egy családtag. Ezért is fáj annyira, amikor itt hagy minket…

A gazdiknak ilyenkor időre van szükségük, amíg ki tudják szomorkodni magukat és feldolgozzák szeretett kutyusok elvesztését. Azok, akiknek nem volt még ilyen tapasztaltuk nem is tudják megérteni és sokszor azt mondják, hogy “csak egy kutya volt”. Pedig ez nem hogy nem segít, de talán még jobban fáj tőle a hiány.

Mostanra már a tudomány is bebizonyította, hogy egy kutya elvesztése miatt érzett gyász nagyon is valós és egyáltalán nem szokatlan érzés. Egy kutatás alátámasztotta, hogy kutyánk elvesztéséből felgyógyulni
sok esetben még nehezebb, mint ha egy szeretett embert veszítenénk el.

Íme az az 5 ok, amiért egy kutya elvesztése talán még fájdalmasabb lehet, mint egy emberé:

1.    A kötődés:

Egy az emberi viselkedésekről és az evolucióról szóló tanulmány szerint a házi kedvenceinkhez legalább olyan erős kötődés alakul ki, mint amilyenek embertársainkhoz kötnek bennünket. Agyunk nem tesz különbséget közöttük, vagyis testünk ugyanazokat a hormonokat termeli, amikor kutyánkhoz kötődünk, mint amikor embertársainkhoz, és ugyanazok a kémiai folyamatok játszódnak le bennünk. Amikor pedig aztán elveszítjük kutyusunkat, el kell engednünk azt a valakit, akihez ennyire mélyen kötődtünk.

2.    Gyászolás:

Tehát azt leszögezhetjük, hogy ugyanúgy tudunk kötődni kutyáinkhoz, mint embertársainkhoz. De amikor kutyatársunk elmegy, nem tudjuk ugyanúgy meggyászolni, mintha egy családtagunkat veszítettük volna el. Mert amikor egy ember meghal, akkor családunk és barátaink mellettünk állnak, vigasztalnak, elmehetünk akár egy terapeutához is. Szeretett embertársunkat eltemetjük és megfelelően el tudunk búcsúzni tőle. De amikor egy kutya meghal, gyorsan túl kell esni rajta, mert a környezetünk ezt várja tőlünk, hiszen “csak egy állat volt”. Nem mondhatjuk le a programjainkat és nem vehetünk ki szabadnapot sem…

3.    Szeretet és más érzések:

Amikor kedvencünk meghal, akkor nem pusztán arról van szó, hogy őt magát elveszítettük. Hanem arról a sok érzésről is, amely általa körülvett bennünket. Elveszítjük szeretetüket, elveszítjük hűséges társunkat, elveszítjük azt, aki mindig örült nekünk, aki mindig tudta, hogyan kell odabújni, ha szomorúak voltunk. Egyszerre annyi mindent veszítünk el, hogy szinte üres lesz körülöttünk a tér.

4.   Emlékek és rutinok:

Ha az embernek kutyája van, az általában vele él egy fedél alatt, és amikor otthon vagyunk, akkor biztos, hogy a kutya is valahol a környékünkön van. Vagy lefekszik egy jó helyre, ahonnan tökéletesen ránk lát, vagy egyfolytában ott sertepertél körülöttünk. Amikor meghal, még az otthonunk is egészen más lesz. Hirtelen nem lesz, aki kinyalja a műanyag joghurtos poharakat, aki felnyalja az összes morzsát az asztal alól, nem lesz, akihez reggel kelni kell és akármilyen cudar idő is van, el kell vinni sétálni. Nem lesz, aki boldogan szalad elénk, ha belépünk az ajtón, és nem lesz többé, aki az ágyunk alatt elégedetten horkol.

Persze az élet megy tovább, csináljuk a napi feladatokat, de ezek a dolgok még hónapokkal később is hiányoznak és szinte minden reggel halljuk reccsenni a parkettát, mintha ő szedelőzködne sétálni.

5.    Bűnösség érzése:

Sajnos néha a kutyánk élete és halála felől nekünk kell dönteni. Ha már olyan elviselhetetlen szenvedéssel jár a léte, meg kell hoznunk azt a bizonyos fájdalmas döntést. És bár józan ésszel tudjuk, hogy helyesen cselekedtünk, mégis bűnösnek érezzük magunkat.

Ahogy akkor is bűnösnek érezzük magunkat, ha kutyánk olyan rendes volt, hogy megkímélt minket ettől a nehéz pillanattól és inkább éjszaka hajtotta örök álomra fejét. Ilyenkor sem tudunk semmi másra gondolni, mint arra, hogy oda kellett volna feküdni mellé és csak simogatni és simogatni…

Magunkkal hordozni ezt az érzést pedig még nehezebbé teszi az elválást. Mert úgy érezzük, hogy valamit még kellett volna tennünk – még akkor is, amikor már semmit sem tehettünk volna.

És, hogy mindez mit jelent?

Azt, hogy elveszíteni egy kutyát – vagy bármilyen állatot – olyan, mintha megszakadna a szívünk. Fájó érzéseink teljesen valóságosak és jogosak és nagyon is helye van a gyásznak.

Olvasd el ezt is:

No Comments