Néhány dolog, amit csak azok érthetnek, akik anya nélkül *várják* az anyák napját…

Hogy várnám az anyáknapját, az enyhén szólva is túlzás. Inkább rettegek tőle.

Már hetekkel ezelőtt elkezdődött a Facebook-on az anyák napi őrület. Mit vegyél akciósan, mire készülj, mivel lepd meg, “anyaisbest” kuponkóddal vásárolj…

Nincs ezzel semmi baj, tavaly én is bevásároltam anyának kozmetikumokból, és szupertitkosban készültem a fiammal, aki először tanult verset anyák napjára és persze, megkértük a mamit is, hogy jöjjön el. Eljött. Zokogott a boldogságtól, én pedig szörnyen büszke voltam a fiamra.

Tavaly.

Aztán jött egy betegség, és januárban, a Vérhold éjszakáján (soha nem felejtem, én is megírtam a magam cikkét a témában) reggel elment. Váratlanul. Pénteken hazajött volna velem, hétfőn összeomlott, pedig már jól volt. Soha nem felejtem el azt a telefont, amikor a kórházból hívtak. Amikor meghallottam a nővér hangját azt hittem azért hívnak, mert néhány nappal később engedik ki. Nem azért hívtak. Azért, mert elment. Édesanyám, aki erősebb volt mindenkinél, aki csak jót adott a világnak, aki nélkül életem első Anyák Napját túl kell élnem.

Az hagyján, hogy túl kell élnem a napot, de addig el is kell jutnom és minél kevesebb órát tölteni a szocmédia felületein, ahol már most kezdődnek a közös fotók, a versek, a “Köszönöm Anya, hová lennék nélküled!” jellegű idézetek. És félre ne érts, örülök annak, hogy az édesanyákat ünnepeljük.

De minden ilyen mondat késszúrás a szívembe. Nekem nincs most kinek vennem virágot, nincs kit felhívnom, nincs kit ünnepelnem. A szívem tele van a szeretettel, amit iránta érzek, csak épp nem tudom neki odaadni. Nincs kinek.

Szomorú és mérges vagyok, mert nem tudok nem arra gondolni, hogy tehettem volna még érte valamit. Igen, mehettem volna többet, ordíthattam volna az orvosokkal, hogy jobban figyeljenek, évekkel ezelőtt veszekedhettem volna vele még többet, hogy jobban figyeljen oda magára. Pedig pöröltem vele eleget, szidtam eleget, ordítottam, hogy vizsgáltassa ki azt a makacs köhögést. Csökönyös volt, legyintett, nem érdekelte. Mindig más dolga volt, soha nem ért rá. Utálta az orvosokat. Utálta az egészségügyet. Azt mondta, kórházba csak meghallni mennek az emberek, és ő még nem szándékozik. Ebben is igaza lett, ő sem jött haza már, pedig annyira vártuk.

Dühös vagyok mindenkire, akinek még van édesanyja, de nem törődik vele. Ezeket az embereket egyenként ráznám meg, és mondanám, hogy csettintésre véget ér az élet, hát nem értitek? Anya is jött volna haza pénteken. Aztán az a kurva vérhold… meg a szíve…

Tudom, hogy túl leszek ezen is, hallom a hangját, ahogy mondja: “Csibe, szedd össze magad!” Ebben a néhány hónapban is csak vele beszéltem meg azokat a dolgokat, amiket vele szoktam megbeszélni. Még mindig hallom a hangját, éjszaka rengetegszer álmodom vele.

Tudom, hogy az élet ilyen, születünk és meghalunk. De az is biztos, semmi nem készít fel minket a szüleink elvesztésére. Semmi nem készít fel a gyász hullámvasútjára, az elmúlt hetekben én is kábé olyan voltam mint egy terhes, hormonokkal tobzódó nő: ok nélkül csináltam jeleneteket, egyik percről a másikra sírtam a boldogságtól apró dolgok miatt, és napokig ki sem másztam az ágyból, mert nem volt erőm.

Jön az Anyák Napja. Kemény időszak ez nekem, mert a fiam most is készül verssel. Nem tudom, hogy fogom bőgés nélkül végigcsinálni, valószínűleg sehogy.

De majd hallom a hangját, ahogy mondja, miközben zokogok: “Csibe, szedd össze magad!”

Minden percben hiányzol.

Tudom, hogy te, aki most ezt olvasod ugyanúgy szomorú vagy, mint én, és ez az egész hét hihetetlenül nehéz neked. De hidd el, túléled, mert erős vagy. Túléled, mert anyukád azt tanította, hogy legyél erős. Akár hiszed, akár nem, ő büszke rád. Ebben a percben is.

Ez egy olyan időszak, amit túl kell élni. Anyák Napja, anya nélkül. Könnyebb lesz. De most rohadtul nem az.

3 hozzászólás

  • comment-avatar
    2019 május 2. (6:03 du.)

    HÁT IGEN ABSZOLULT NEM JÓ ÉRZÉS SE NEM KÖNNYÜ EZT A NAPOT VÉGIG ÁT ÉREZNI MIT IS JELENT EGY ÉDESANYÁT EL VESZTENI CSAK IGAZÁBOL AZ ÉRZI ÁT EZEKET KINEK NINCS MÁR ÉLÖK SORÁBAN MINT NEKEM SINCS MÁR 14 ÉVE ITT HAGYOTT ÉS AZÓTA NEKEM IS FÁJDALOM EZ A SZÉP NAP MIT NEM TUDOK NEKI EL MONDANI ,NEM TUDOM FEL KÖSZÖNTENI HOGY MINDENÉRT HÁLÁS V OK ÉRTE HOGY LÉTEZEM HOGY ÉN IS NAGY SZÜLŐ LEHETTEM MOSTANRA HOGY MENNYIRE IS SZERETEM ÉS HOGY HIÁNYZIK CSAK A SÍRJÁHOZ TUDOK KI MENNI HOL ÖRÖK ÁLMOT ALSZIK S NEM VÁLASZOL HIÁBA BESZÉLEK HOZZÁ ÉS ZOKOGVA MONDOM EL MIT IS ÉRZEK VALOJÁBAN HOGY NÉLKÜLE NEM ÉLEK MERT EL VETTE TÖLLEM AZ ÉLET ÉS AZÓTA MINDEN GONDOLATOM ,CSAK FELÉJE HUZ NYUGODJON BÉKÉBEN MINDEN ÉDESANYÁK ,NAGY MAMÁK KIK MÁR NINCS ÉLÖK KÖZÖTT

  • comment-avatar
    Marta 2019 május 3. (1:16 du.)

    Csak annyit fűznék hozzá, az én édesanyám 42 éve hunyt el, akkor 6 éves voltam. Ezt feldolgozni, és minden egyes évben átélni. Senkinek sem jó.

    • comment-avatar
      admin 2019 május 3. (3:34 du.)

      Így ismeretlenül is, őszinte részvétem.