Nem gondoltam volna, hogy megköszönöm, hogy elhagytál…

De úgy tűnik így van.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de most már mindent értek. A búcsúnknak értelme volt. Van. Köszönöm.

Köszönöm, hogy feladtál engem. Magunkat.  Ezzel megtanítottál túlélni, egyedül. Arra kényszerültem, hogy újra megtaláljam magam, nélküled. Nem szerettem már magam ebben a kapcsolatban, és csak a hibáimat láttam melletted. Sajnos engedtem, hogy eluralkodjon rajtam ez az érzés. De amikor egyedül maradtam ismét megtanultam magam szeretni. Minden porcikámat, minden gondolatomat, minden rossz napomat.

Köszönöm, hogy hazudtál nekem. Így kénytelen voltam megtanulni, hogy teljesen mindegy, hogy mi milyen őszinték vagyunk a másikhoz, Ő simán hazudhat akár minden nap (is) az arcunkba. Nem mindig azt kapjuk vissza egy embertől, amit kapunk. Megtanultam ebből, hogy vannak olyanok, akik csak azért tartanak fent kapcsolatokat, hogy ne legyenek egyedül, hogy legyen körülöttük, velük, valaki.

Köszönöm, hogy saját magadat helyezted az első helyre. Ebből megtanultam, hogy ezt én is megtehetem. Vannak az életemben olyan szituációk, amikor magamat kell választanom. Ameddig te voltál az első nekem folyamatosan rossz döntéseket hoztam. Feladtam olyan dolgokat az életemből, amit nem kellett volna. Amikor közöttünk vége lett, ezekhez visszataláltam. Ma már tudom, hogy soha nem fogok lemondani róluk.

Köszönöm, hogy nem harcoltál értem annyira, mint amennyire én harcoltam érted. Talán ebből tanultam a legtöbbet. Először is, hogy olyan dolgokért harcolni, amelyekkel nincs tovább dolgom, teljesen feleslegesek. Időpazarlás. De ebből tanultam meg azt is, hogy tudok harcolni, meg tudom mutatni, ha valami fontos nekem. De eljön egy pont, ahol fel lehet, fel kell adni a harcot. Mert lehetetlen dolog megváltoztatni azt, ahogy valaki irántunk érez. Egy jó kapcsolathoz kevés egy ember.

Köszönöm, hogy elengedted a kezem, mert azóta pontosan tudom, hogy milyen szerelemre vágyom. És ma már azt is tudom, hogy ezért, erre érdemes várni. Megtanultam, hogy mennyire fontos, hogy szeressem magam, és, hogy ne menjek bele a fél-kapcsolatokba. Jobb ember lettem. Más lettem. Egész.

Olvasd el ezt is:

No Comments