„Nem az lényeg, hogy tíz év után ki hol tart, hanem hogy tiszteljük azt, aki most kezdi.”

Egyre több olyan kezdeményezés jön létre hazánkban, amely megmutatja, hogy mi nők együtt vagyunk igazán erősek és sokkal többet érhetünk el, ha összefogunk, ha megosztjuk egymással a tudásunkat és az információkat. Az egyik ilyen nagyhatású hazai közösség, a Mompreneurs létrehozójával, Dellemann Erikával beszélgettünk nőkről és üzleti életről.

Hogyan látod, milyen ma Magyarországon a vállalkozói lét?

Szerencsére egyre több olyan könnyítés van, amelyek hatására többen megpróbálják elindítani a vállalkozásukat. Ugyanakkor abban látom a nagy problémát, hogy miután az illető elindította a vállalkozást, a segítség megszűnik. Azt tapasztalom, hogy hiányzik az információ áramlás, és a kezdő vállalkozók nincsenek felvilágosítva arról, hogy mi lesz velük, miután elindították a vállalkozásukat. Nincsenek tisztában a jogaikkal és kevés olyan hely van, ahol a kérdéseket fel lehet tenni és választ lehet rájuk kapni.

Delleman Erika, a Mompreneurs csoport létrehozója

Melyek azok az információk, amelyre a kezdő vállalkozóknak szükségük lenne?

Arra, hogy hogyan tudják a siker útja felé vezetni a még éppen csak elindított vállalkozásukat.

Lehet, hogy ezzel nem leszek túl népszerű, de én nem vagyok annak a híve, hogy a kezdő vállalkozóknak X ezer eurót vagy forintot kell adni a kezébe, és aztán egy év múlva meglátjuk, hogy mit csinált vele. Aztán ha nincs meg a pénz, mert mind elköltötte, nem tudja, hogyan tovább. Ez olyan, mintha a gyereknek adnál egy bankkártyát, amit használhat, de nem mondod el neki, hogy annak van egy limitje, ami be fog telni és utána nem tudsz vele mit kezdeni.

A gyermek esetében is az lenne a segítség, ha megmondanánk, ha megmutatnák, hogyan próbáljon spórolni vagy akár arra ösztönözni, hogy vegyen mondjuk egy legót, és aztán adja el. Végül is mindegy, hogy mit csinál, de kezdjen el üzletelni azzal a pénzzel, ami rendelkezésére áll. Meg kell tanítani az embereknek azt is, hogy a kapcsolati tőke és az információk ugyanolyan fontos dolgok, vagy akár az, hogyan lehet fenntartani a motivációt, amikor elindulás után megtorpan a vállalkozás, illetve, hogy ilyen helyzetben hová lehetne fordulni.

Hogyan segítenél azoknak, akik az út elején vannak?

Nekem az lenne a fontossági sorrend, hogy az első évet próbálja meg végigcsinálni, úgy ahogy tudja, és ha ezután az látszik, hogy nagyon nem ment, akkor adjunk neki segítséget. Itt Svájcban kevés támogatás létezik, ami először nekem is nagyon furcsa volt. Aztán amikor egy start-up tanácsadóval beszélgettem, ő mondta nekem, hogy anyagilag azért nem segítenek, mert ők máshogy támogatnak: például sok segítő pont van, ahová tanácsért fordulni lehet. Először megadják a szükséges információkat, melyek tudatában el tudod dönteni, hogy mire van szükséged, milyen irányba kell elindulnod. Ettől függetlenül Svájcban sem könnyű elindulni, mert a networkingre és a kapcsolati tőkére is szükség van, valamint ki kell tudni termelni a sokkal magasabb költségeket.

Néhány éve egyre jobban elterjedőben van már Magyarországon is a networking. Milyen többletet tud adni az, ha az emberek tudatosan építik a kapcsolataikat?

Együtt mindig könnyebb. Könnyebb, ha van valaki, akihez lehet fordulni. A networkingnek az a célja, hogy az emberek ajánlják egymást, és ez nagyon jól működik az online térben. A kisebb, kezdő vállalkozóknál korábban nem volt ez annyira jellemző, de a nagyobb cégek vezetői már nagyon régóta használják ezt a lehetőséget.

A kezdő vállalkozóknál szerintem az alapvető probléma az, hogy nem mernek kinyílni. Sokszor tapasztaltam, hogy ha elmennek egy ilyen eseményre, akkor annyira kezdőknek érzik magukat abban, amit csinálnak, hogy nem mernek magukról beszélni, nem merik elmondani, hogy ők mennyire szuper terméket készítenek vagy mennyire szuper a szolgáltatásuk. Attól félnek, hogy nem fogják őket komolyan venni és nagyon kevés önbizalmuk van. A networking viszont nagyon jó arra is, hogy ha többször elmész egy ilyen eseményre és megkérdezik, hogy mivel foglalkozol, akkor egy idő után – ahogy egyre többször beszélsz magadról – egyre könnyebb és könnyebb lesz.

Miben látod a különbséget hazánk és Svájc között a vállalkozó nők tekintetében?

Magyarországon az a nők előnye, hogy sokáig otthon tudnak maradni a gyerekkel. Ez alatt az idő alatt a gondolkozásunk sokat változik, mert amikor történik valami változás az ember életében – mindegy, hogy pozitív vagy negatív – elkezd az ember folyamatokon gondolkozni, hogy mit, miért csinált azelőtt. Az anyává válás során történik egy csodás dolog az életünkben, rájövünk, hogy van más is, amiről gondolkozunk kell, mert van ott valaki, akiért felelősséget vállalunk. Így elkezdünk más irányba gondolkozni, ami nem jobb vagy rosszabb, csak más. Ez alatt az idő alatt sokan megpróbálnak kiteljesedni és bontogatni a szárnyaikat, hogy mire képesek, mit szeretnének.

Svájcban sokkal jobb hívószava van a munkavállalói létnek, mint Magyarországon, nem rögtön a kizsákmányolás jut róla eszébe az embereknek és az, hogy halálra kell dolgoznia magát. Jobban meg vannak becsülve az emberek, tisztában vannak a jogaikkal, és ha valami nem megy, akkor elég gyorsan lehet váltani és új munkahelyet találni. Ami még nagyon fontos, hogy rengeteg részmunkaidős állás van és teljesen normális, hogy a férfiak és a nők is részmunkaidőben dolgoznak. Ugyanígy, nincs akkora nyomás sem az embereken, ha vállalkozni akarnak.

Két évvel ezelőtt erre hoztad létre a Mompreneurs közösséget, amelyben tökéletesen működik a dolgozó anyák közötti networking és az ajánlás. Hogyan indult el?

Először külföldön élő magyar anyáknak szóló közösségnek indult, és ez még a mai napig létezik, csak nem annyira aktív, mint a magyar. Egy idő után viszont elkezdtek belépni a Magyarországon élő magyar anyukák is, és akkor rájöttem, hogy mekkora igény van rá. Viszont úgy gondoltam, hogy a kettőt nem érdemes összekötni, ekkor létrehoztam a magyar Mompreneurs csoportot, amely az elején elég nagy kihívás volt.

Olyan közösséget szerettem volna, ahol a tagok tudják, hogy mindenki elindult valahonnan és nem az lényeg, hogy tíz év után ki hol tart, hanem hogy tiszteljük azt, aki most kezdi. Nem voltam benne biztos, hogy egy ilyen hangsúllyal ez menni fog. A téma (üzleti élet anyaként) adott volt, de azt nem gondoltam volna, hogy amellett, hogy a tiszteletteljes kommunikáció ennyire nagy részét teszi ki a szabályzatnak, ennyire sikeres lesz és ekkora igény lesz rá.

Magam is próbáltam több olyan embert meghívni, akinek más csoportokban nagyon tetszett a kommunikációja, és az első időkben nagyon sokat mentem azután, hogy épüljön a csoport, de szerencsére most már a tagok építik.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb előnye egy ilyen közösségnek?

Nagyon sok a motiváció. Látod, hogy sokan hasonló problémákkal küzdenek, és látod azt is, hogy más felteszi azt a kérdést, amit te nem mertél. A másik az, hogy a már évek óta működő vállalkozók segítenek az indulóknak. Az ő hozzáállásuk nagyon sokat segít a kezdő vállalkozóknak, támogatják őket. Ami még a csoport különlegessége, hogy nincs semmiféle mögöttes üzleti szándék. Ezzel egy kicsit harcolnom kellett az elején, jó pár hónapon keresztül kellett tisztáznom magammal, hogy ezt én így szeretném. Vannak előadások és workshopok, amelyekért fizetni kell, már csak azért is, mert nem szeretnék senkit ingyen megkérni arra, hogy tartson előadást abból, amiből a többiek profitálnak. Úgy döntöttem, hogy nonprofit üzleti irányba megyek csak el, amelyben vannak fizetős programok, események, de a nyereséget továbbadom alapítványoknak, így próbálom tudatosan azt a vonalat is erősíteni, hogy a közös erő mennyit számít ilyen esetekben is, és nagyon fontos, hogy egyre több legyen belőle.

Milyen tervei vannak a közösségnek?

Szépen sodródom az árral és az igényekkel. Próbálom az igényekre szabni az összes olyan lehetőséget vagy szolgáltatást, amit a közösség kínál. Arra törekszem, hogy a tréningeken és workshopokon olyan információt tudjunk átadni a nőknek és a csoport tagjainak, amelyek egyébként nem biztos, hogy eljutnának hozzájuk, és amelyeket máshol nem tudnának megkapni.

A tervek között szerepel olyan keret weboldal létrehozása is, ahol a tagok értékelni tudnak, mert azt látom, hogy erre az ajánlások kapcsán nagy igény van. Itt regisztráció és bejelentkezés után tudnak majd a tagok kommentelni egymásra, csillagozni, értékelni egymást, és így fejlesztenénk az ajánlásokat.

Vannak kialakuló projektek is, amelyek induló vállalkozóknak szólnak majd, őket segítve olyan információkkal, hogy nőként mire kell gondolni, mivel kell számolnia, ha vállalkozást akar indítani: vagyis, a család, a gyerekek, és az összes ezzel kapcsolatos teendő, amit bele kell kalkulálnia az embernek, ahhoz, hogy vállalkozóként tudjon működni. Nagyon fontos előzetesen felmérni, hogy van-e ebben a formában ideje és kapacitása a vállalkozására vagy nincs.

Mire kell odafigyelnie annak, aki nőként most kezd el egy üzleti vállalkozást?

Fontos, hogy alaposan felmérje a piacot, informálódjon, hogy mi kell az induláshoz: jogilag, eszközileg, kell-e többlet tudás, mik az igények, mik az elvárások. Nézzen szét, mielőtt még egyáltalán üzleti tervet készíteni. Amikor felméri a piacot és a versenytársakat, akkor kialakul egy a kép, amit tényleg szeretne, hiszen nagyon kevés az az ember, aki azt mondja, hogy pont ezt szeretném és nem mozdul el egyik irányba sem. Érdemes felmérni a konkurenciát és az igényeket, például, hogy mi az, ami hiányzik a piacról és összevetni azzal, amit adni tud, illetve megnézni, hogyan kommunikálnak a többiek.

(Portrékép: www.joucaportraits.com)

Olvasd el ezt is:

No Comments