Csernobil, az év sorozata, szerintünk már most…

Még csak május van, de már most látszik, hogy ezzel a sorozattal nehéz lesz felvenni a versenyt.

Három rész után (is) bizton állíthatom, hogy bár a közbeszédben még forog a Trónok harca, a Csernobil hamarosan sokkal több embert fog megmozgatni.

Minket elsősorban azért, mert sokan átéltük, emlékszünk rá. És nem csak magára a balesetre, amit napokkal később a nyugati sajtóból tudtunk meg, hanem a sorozatot belengő hangulatra is.

(A balesetről a Wikipedia ITT ír bővebben.)

Ismerjük az elvtársakat, akik tévedhetetlenek (ismerős?), a székeket, amiken ülnek, a ruhákat, amiket hordanak, és azt a gyomorszorító rettegést, úgy egyáltalán, amit az egész sorozat ural. És ami el is hangzik: az életünk a pártté, nem a sajátunk. A párt, az állam majd megjutalmaz. Meg kell tenni, amit meg kell tenni.

Egészen különleges mozi a Csernobil, és nem csak azért mert első másodperctől megfog és nem ereszt, hanem azért is, mert annak ellenére, hogy feltűnnek az ismerős arcok (Stellan Skarsgard, Emily Watson) pont olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznék.

A valós események úgy peregnek megállíthatatlanul a szemünk előtt, hogy közben ökölbe szorítjuk a kezünket és pontosan érezzük, hogy ott, akkor, Csernobilban valami olyan történt, ami ha nem úgy történik, akkor most nem ülünk a tévé előtt, és nem nézzük az élő történelmet a nagyképernyős tévénken.

Aki már látta (és nem spoilerezem el) pontosan tudja, hogy a második rész végén történő vizes-blokkos jelenetben részt vevő három embernek köszönhetjük az életünket.

A felismerés elemi erővel lep el bennünket, megöleljük a családtagjainkat, de nehezen alszunk egy egy-egy epizód után.

Nekünk ez nem csak egy sorozat. Nekün ez a történelmünk.

Csernobil című sorozat az HBO műsorán, az HBO OD-n, és az HBO GO-n

Olvasd el ezt is:

No Comments