Így fesztiválozz környezettudatosan, avagy indul a #muanyagmentes július!

Dübörög a fesztiválszezon, és közben elérkeztünk a nyár középső hónapjához, ami néhány éve már a műanyagmentes július kihívással köthető össze.

Légy te is műanyagmentes, mentesítsd a Földet a terhei alól, még akkor is, amikor fesztiválozol!

Szerencsére sokan átlátták már azt, hogy egy-egy fesztiválon mennyi felesleges műanyagszemét keletkezik. A szervezők próbálnak odafigyelni arra, hogy zöld lépéseket vezetnek be. Idén például a VOLT fesztiválon repoharat használtak. Ez az első ital vásárlásakor egy egyszeri, 450 Ft-os díjba került a fesztiválozónak, de a későbbi vásárláskor automatikusan egy új, és tiszta poharat kapnak az első pohárért cserébe.

Akinek nem volt kedve magával cipelni a poharát, csak leadta egy bárpultál, és kapott érte egy kis tokent, amit később egy másik helyszínen újra pohárra válthatott, amit megtöltött magának, amivel csak szerette volna. A pohár visszaváltására nem volt lehetőség, de tökéletes emlék lehet, és otthon újra lehet használni, abból inni a vizet és közben átélni újra és újra egy-egy VOLT pillanatot. A fesztivál idén bevezette egyébként a papírszívószálakat is, így még egy lépést tettek azért, hogy még zöldebb legyen a világ. (Köszönjük!)

De mit lehet még tenni, ha fesztiválozni mész és szeretnéd nem terhelni a környzetedet? Van még bőven teendő! Buzdíts másokat is erre, hiszen sok kicsi sokra megy alapon összehozhatjuk, hogy egy fesztivál ne arról szóljon, hogy mindenhol eldobált műanyagban gázolunk!

1. Ne vegyél / vigyél magaddal műanyagflakont a fesztiválra

Az Egyesült Királyságban évente több mint 3 millió ember megy el a zenei fesztiválokra, évente kb 23 500 tonna hulladékot termelve ezzel. Ennek 70%-a hulladéklerakóba kerül, mert nem mindent lehet újrahasznosítani, főleg rövid időn belül. Claire O’Neill, az A Zöldebb Fesztivál alapítója egy olyan csoportot vezet, amely segíti a fesztiválok környezetvédelmi hatásainak csökkentését. Az USA-ban példál Államokban 53 000 tonna hulladékot termelnek meg, ami annyi súlyú, mintha 450 kék bálnát mérnénk le. Elképesztően sok!

Ha ellátogatsz egy fesztiválra, akkor használj re-poharat, vigyél magaddal saját szívószálat, evőeszközt! Minden fesztiválon kaphatóak műanyag világító kiegészítők, ezekről jobb ha lemondasz. Jó bulinak tűnik ezeket ott lengetni a koncert alatt, de aztán úgyis a kukában végzik. Vigyél magaddal egy saját üveget, amit a fesztiválon belül megtöltesz vízzel. Így nem csak hogy spórolsz is, de még a környzetetedet is óvod. Ugyanezt a kulacsot megtöltheted akár fröccsel is, ha azt szeretnéd. A lényeg, hogy ne egy újabb műanyag cipelj be a fesztiválra, amit aztán elhajítasz.

2. Aludj karton sátorban

Ha több napra látogatsz egy fesztiválra, az első gondolat neked is a sátor igaz? A Független Fesztiválok Szövetsége szerint minden évben becslések szerint 22.700 db műanyag sátrat hagynak a brit fesztiválokon. Ezek a hulladéklerakóba kerülnek, és csak növelik a szemét mennyiségét.

forrás: kartent

Idén elképesztően népszerű a két holland feltaláló karton sátor megoldása, azaz a Kartent. A sátor feltalálói idén 15.000 ilyen sátrat biztosít az európai fesztiváloknak. A sátor a fesztivál után újra hasznosítható 100%-ban, de tárolódobozokká is alakítható. Ugye milyen menő?

3. Viselj bioglittert vagy inkább mondj le a csillogásról!

Tudtad, hogy a glitter, flitter és egyéb csillogó felkenhető, felragasztható díszítők a vízhálózatból az élővizeinkbe jutva szennyezik az állatvilágot? Bizony-bizony, a halak ezeket a kis darabokat lenyelve meghalnak, csak, hogy mi emberek szebbnek tűnjünk a fesztiváltömegben. Használj bioglittert (itt megnézheted, hogy miről is van szó) vagy csak egyszerűen mondj le a csillogásról.

forrás: bioglitter

4. Menj busszal a fesztiválra!

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása egy másik nagy problémája a világnak, és azon belül a fesztiváliparnak is. Átlagosan egy fesztivál 500 tonna (ez három egyemeletes ház súlya) a szén-dioxid-kibocsátás és egy fesztivál-látogató 5 kg CO2-t állít elő naponta, a „Zöldebb Fesztivál” legfrissebb jelentése szerint. Ez főként ugye azért van, mert mindenki autóval megy a fesztiválra. Ráadásul néha egy autóra egy sofőr jut, ami egyrészt hatalmas pazarlás, másrészt a legkörnyezetszennyezőbb.

Próbáld meg a fesztivált megközelíteni zöldebb módon. Vedd igénybe a fesztiválbuszokat, vonatot, vagy menj kerékpárral, gyalog. Ha nem tudsz lemondani az autóról, akkor válaszd a közösségi autóközlekedést, ülj be egy sofőr mellé (Oszkár, Telekocsi), bérelj zöld autót (GreenGo, Mol Limo, Drive Now), vagy fogj össze másokkal és töltsétek meg a kocsit!

Ezt olvastad már?

No Comments