7 dolog, ami örökre megváltozik az életedben, ha elveszted az egyik szülődet

Nem a legvidámabb téma, de erről is beszélni és írni kell.

Függetlenül attól, hogy mennyi idő telt már el a haláluk óta, úgy érezzük, hogy amikor valami miatt beszélnünk kell erről, vagy emlékeztetnek rá, ez még mindig elképesztően fáj és legszívesebben visszaforgatnánk az idő kerekét, hogy újra vele/velük legyünk… Viszont akármennyire is nehéz, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül!

Amikor megérkezik az első felismerés, hogy a szeretett szülő (legyen az édesapa, vagy édesanya, esetleg mindkét szülő) nem lesz veled soha többé, akkor a velük való kapcsolat teljesen más jelentősséggel fog bírni ezután. Az eszmecserék, a találkozások, az apró közös dolgok olyan átláthatatlan szakadékká lesznek, amit nem lehet kitölteni. Íme még 7 olyan dolog, ami megváltozik az életedben, ha elveszted az egyik szülődet.

A dolgok már sosem lesznek ugyanolyanok

A felismerés, hogy az életed soha nem lesz már egyenértékű azokkal, akiknek két szülője van, ez nagyon nehéz. Rendkívül hosszú érzelmi folyamat az, hogy felismerjük, hogy többé már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen, amikor még élt édesapa, vagy édesanya. Függetlenül attól, hogy tudod, hogy semmit sem tehetsz ez ellen (vagy nem tehettél volna, hogy ez ne következzen be), mégis nehéz levonni a tanulságot és nem okolni magadat azért az esélyért, hogy valahogy jobbnak kellett volna lenned, amíg ő életben volt…

Úgy érzed, mintha kitéptek volna belőled egy darabot

Az egyik szülő elvesztése pontosan olyan, mintha elvesztenéd önmagad egy darabját. Hiszen születésed első percétől kezdve ismerted őt, segített abban, hogy felnőlj, segített, hogy megtaláld a saját identitásodat. Gyakran megdöbbentő élmény, ahogy felismered magadban az ő tulajdonságait. Az is nagyon nehéz, hogy ne légy elveszett a hiányzó szülő szeretet nélkül. A fájdalom elképesztően váratlan helyzetekben törhet rád, és teljesen rendben van, hogy ezt nem viseled jól.

Minden alkalom nehéz, amikor más az édesapjáról/édesanyjáról beszél

Minden alkalommal, amikor hallod, hogy valaki beszélget valakivel a szüleiről, az neked hirtelen bevillanó éles fájdalmat fog okozni. Függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el a szeretett szülő halála óta egy-egy ilyen beszélgetés elcsípése felidézi benned a hatalmas tátongó szakadékot. Sokszor bántod magad emiatt, hiszen eszedbe jutnak azok, amikor nem hívtad fel őt, és nem találkoztál vele, mert valami fontosabb volt. Más pedig meg tudja ugyanezt tenni, és beszél is erről. Ha elkezded értékelni az egyéni kapcsolataidat (azokat, amik megmaradtak neked) akkor talán könnyebb lesz a feldolgozás, de még így is sokáig fog tartani.

Elveszettnek és magányosnak érzed magad, és ezt senki sem érti meg igazán

Függetlenül attól, hogy mennyire kötődtél az elveszett szülődhöz, ez a kapcsolat számodra teljesen felülír mindent. Senki más hasonló fájdalma, és senki más tanácsa nem tud megvigasztalni, hiszen nem tudod figyelmen kívül hagyni azt az érzést, amit a szívedben hordozol. Persze meghallgatod a körülötted élők tanácsait, de nem jutnak el igazán hozzád ezek.

Az életed fontos eseményei nem számítanak ezek után annyira, hiszen ő nem lesz ott

Az első szótól kezdve az első iskolai napon át, a diplomaosztódig, az esküvődig vagy éppen a gyermeked születéséig ott voltak a szüleid, hogy támogassanak. Azzal, hogy az egyikük eltűnt az életedből, már semmi sem lesz olyan, mint előtte. A szerencsés, vagy a szerencsétlen pillanataidat nem tudod megosztani ezután vele… És nélküle így az egész már nem is lesz 100%-os.

Új szokásokat alakítasz ki, csak hogy jobban emlékezz

Idővel felfedezhetsz olyan megközelítéseket, amik segítségével közelebb kerülhetsz az elveszett szülődhöz. Felfedezheted apukád kedvenc régi zenekarainak dalait, esetleg anyukád egyedülálló receptjét reprodukálhatod karácsonykor. Miközben kavargatod a finom szószt boldogan mosolyogsz, hogy ezt ő adta át neked. Ha ugyanazokon a helyeken jársz, ahol a szüleid jártak, akkor büszke vagy erre. És ez így van jól! Éld át újra az ő kalandjaikat, és ettől egy kicsit te is harmónikusabb leszel.

Pánikszerűen elkezdesz gyorsan memorizálni mindent, hogy csak hogy ne felejtsd el őt

Folyamatosan rettegésben élsz, hogy milyen gyorsan elfelejted a vele közös emlékeket. Ettől a félelemtől vezérelve gyorsan előkeresed a közös képeiteket, a közös beszélgetéseiteket idézed fel magadban, vagy a közös élményeket. Mindenre emlékezni akarsz, mert napról-napra egyre kevésbé van előtted az arca. Ez teljesen normális, hiszen egy idő után elhomályosodnak az emlékeink és a bennük élő személyek, és te csak meg szeretnéd az elveszett személyt őrizni magadnak.

Ezt olvastad már?

No Comments