El sem hisszük, hogy idén 50 évesek!

Mindannyian abban az évben születtek, amikor elindult első útjára a Concorde repülőgép, amikor az első ember a Holdra lépett, amikor a Beatles megjelentette ikonikus albumát, az Abbey Roadot, hazánkban pedig ebben az évben indult el a Magyar Televízió színes kísérleti adása. Nem semmi év volt az az 1969-es!

Íme néhány sztár, akik idén ünneplik ötvenedik születésnapjukat:

Jennifer Lopez

A július 24-én ötvenedik évét betöltő latin énekesnő nem tétlenkedik idén sem: egymást követő koncertek, eljegyzés, egy reality show zsűritagja és nem mellesleg egy ikerpár édesanyja. “Csak azt csinálom, amit mindig, és ugyanígy folytatom tovább.”

Paul Rudd

REUTERS/Brian Snyder

A Spinédzserek helyes ügyvédfiújának szerepét majdnem Ben Affleck kapta meg. A Bosszúállók sztárja, akit nemrég a Hangya és a Darázs című filmben láthattunk április 6-án ünepelte ötvenedik szülinapját.

Cate Blanchett

A szép színésznő májusban töltötte be az övenet és nem csinált túl nagy ügyet belőle. Egy vele készült interjúban elsimerte, hogy most már sokkal jobban bízik magában és még sok-sok évet akar élni.

Jay-Z

A töbszörös dollármilliomos, huszonkétszeres Golden Globe-díjas Jay-Z a fantasztikus Beyoncé férje és szerelme, december 4-én tölti majd az ötvenet.

Jennifer Aniston

A február 11-én ötvenedik évét betöltő Golden Globe díjas színésznő leghíresebb szerepe Rachel a Jóbarátokban, amely előtt pincérnőként és telemarketingesként is dolgozott. Ereiben kék vér is csordogál, hiszen egyenesági leszármazottja egy skót hercegnőnek.

Matthew MacConaughey

A lista következő Oscar díjasa novemberben lesz ötven éves és olyan kedvenceinkben szerepelt idáig, mint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, a Szahara, a Bolondok aranya, a Magic Mike és még sorolhatnánk. Őrület, hogy még mindig mennyire dögös!

Gerard Butler

View this post on Instagram

Happy New Year from Shushka and me.

A post shared by Gerard Butler (@gerardbutler) on

A 300 és az Utóirat: Szeretlek sztárja egy igazi kaméleon. Pedig kevés hiányzott ahhoz, hogy ne ismerjük meg színészként, ugyanis egy évvel a diploma előttig jogásznak készült. Skorpióként november 13-én tölti majd be az ötvenet.

Gwen Stefani

View this post on Instagram

Excited for day 3 of #justagirl #vegas gx

A post shared by Gwen Stefani (@gwenstefani) on

A No Doubt énekesnőjeként ismertük meg az örökké fiatalt Gwent , akinek a nevéhez egy népszerű ruhamárka is a fűződik: a L.A.M.B. Az októberi születésű sztár egyébként három gyermek édesanyja, és elmondása szerint még mindig a nászútjukat élik szerelmével, Blake Sheldonnal.

Matthew Perry

depositphotos.com

1969 nagy év volt a Jóbarátok rajongóknak. A Kanadában felnőtt kis Matthew-t édesanyja egyedül nevelte és persze az áttörést neki is a híres sorozat és Chandler Bing szerepe hozta meg 1994-ben. A szülinapja vészesen közeledik, hiszen augusztus 19-én látta meg a napvilágot.

Reneé Zellweger

View this post on Instagram

❤️❤️

A post shared by Renee Kathleen Zellweger (@renee__zellweger) on

Az április 25-én született Renée-t legjobban talán a Bridget Jones naplójából ismerjük. Hat évre ugyan visszavonult a rivaldafénytől, de visszatérte után máris készen állt, hogy eljátsza Judy Garland-ot a Judy című filmben, amely várhatóan az év második felében már a mozikban is látható lesz. Mi már alig várjuk!

Ellen Pompeo

Ki gondolná, hogy a Grace Klinika főhősnője idén november 10-én ötven éves lesz? Az Egyesült Államokban szeptembertől már vetítik a sorozat 16. évadát, de a színésznő rajongói jobb, ha felkészülnek a legrosszabbra, mert Ellen egy 2014-es interjúban azt nyilatkozta, hogy “nem igazán érzi a vágyat, hogy a Grace Klinika után további szerepeket is eljátszon.”

Edward Norton

depositphotos.com

A Legbelső félelem című 1996-os alkotással figyelt fel rá filmvilág, amelyben Richard Gere mellett játszotta Aaron szerepét. A Yale-en eredetileg történelmet tanuló Oscar jelölt színész augusztus 18-án ünnepli majd ötvenedik szülinapját.

Catherine Zeta-Jones

View this post on Instagram

Can you guess what I’m thinking right now?

A post shared by Catherine Zeta-Jones (@catherinezetajones) on

Hihetetlen, hogy Catherine Zeta-Jones idén ötven éves lesz! A Chicago sztárja sok mindenen van túl az elmúlt években férjével, Michael Douglassal, akivel egyéként ugyanazon a napon, szeptember 25-én születtek. Nehézségeik ellenére sikerült fiatalságát megőriznie, és mi sem duzzognánk, ha így kellene kinéznünk az ötödik x környékén.

forrás

No Comments