Élettörténetek: Agatha Christie, minden idők egyik legsikeresebb írója

M129 éve született egy délnyugat-angliai tengerparti városkában, Torquay-ban jómódú családba Agatha Mary Clarissa Miller. Ez a név nem mondhat sokat, de ha segítségképp hozzá tesszük, hogy világszerte „a krimi koronázatlan királynője” cím birtokosa, akkor tízből kilencen tudják, kiről van szó.

Agatha Christie, minden idők egyik legsikeresebb krimi írója, művei – majd 70 detektívregény – kétmilliárd példányban keltek el eddig. Egyike a legolvasottabb szerzőknek, és az ő könyveit fordították le a világon a legtöbb nyelvre. Ő maga is szerette a detektívregényeket; szívesen olvasta Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történeteit.

Egy fogadástól a hírnévig

A vicces az egészben, hogy Agatha még csak nem is dédelgetett írói ambíciókat, – operaénekes akart lenni – mindössze egy, a nővérével kötött fogadás miatt kezdett el írni és lett olyan közkedvelt szereplők megalkotója, mint Miss Marple és Hercule Poirot.

„Minden regény két lényeges elemből áll: az egyik a cím, a másik a cselekmény. A többi már nem egyéb, mint egyszerű rutinfeladat. Néha már maga a cím is sugallja a cselekményt, aztán már elegendő a kedvező széljárásra bízni magát az embernek.”

Mérgezéses regényeihez jó alapul szolgált, hogy az első világháborúban kórházi ápolónőként majd gyógyszertári asszisztensként dolgozott, ahol alapos ismereteket szerzett a különféle gyógyszerekről és mérgekről. Ekkoriban kezdte írni első krimijét (A titokzatos styles-i eset), ami többszöri elutasítás után, végül majdnem kerek 100 évvel ezelőtt, 1920-ban jelent meg a The Bodley Head kiadásában. Ez volt Agatha Christie irodalmi debütálása, és egyúttal ebben a történetben szerepelt először a kissé excentrikus belga detektív, Hercule Poirot.  

’Az ember mindig reménykedik az emberi természetet illetőleg!”

Sikeres író, és boldogtalan asszony

Agatha Christie íróként sikereket aratott, azonban a magánéletében korántsem. 1914-ben házasodott össze első férjével, – Archibald Christie – majd 14 év után váltak el, többek közt a férfi hűtlensége, elhidegülése miatt. Agatha megtartotta férje vezetéknevét, mivel ezen a néven lett közismert szerző.

„A férfiakat nem lehet megérteni! A legkiegyensúlyozottabb is képes a legnagyobb ostobaságot elkövetni!”

1926. több szempontból is emlékezetes dátum volt. Ekkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság című műve, ami meghozta számára a világsikert, ugyancsak ebben az évben halt meg az édesanyja, és jelentette be férje, hogy el akar válni. Ekkor történt az írónő mai napig felderítetlen, titokzatos 11 napos eltűnése is, míg december 13-án újra elő nem került.

„Az élet nagy tragédiája, hogy a nők megöregszenek.”

1930-ban, 40 évesen kötötte második házasságát egy nála több mint tíz évvel fiatalabb ismert régésszel. Férjét (Max Mallowan) gyakran kísérte el az ásatásokra, ahol segített munkába, és nem utolsó sorban új regényötleteket is merített. Ez a házassága sem lehetett túl kiegyensúlyozott férje rendszeres viszonyai miatt. Az egzotikus környezet viszont két olyan kitűnő krimit ihletett, mint a Halál a Níluson, és a Gyilkosság Mezopotámiában.

„Mindent a maga idejében. Nem okos dolog siettetni a dolgokat. Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember.”

Továbbá ekkor tűnt fel a színen egy kedves, éles eszű idős hölgy. Ebben az évben jelent meg ugyanis az első Miss Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban. A vénkisasszony legközelebb 1942-ben, a Holttest a könyvtárszobában című krimiben bukkant fel. Mivel népszerűsége Hercule Poirot-éval vetekedett, ezt követően Miss Marple egyre több regényben kapott főszerepet.

Agatha Christie magánélete nem volt felhőtlen, de ez a történetei minőségén nem mutatkozott meg. Az írásba menekült, évente két könyvet is megírt. Regényeiben több mint száz gyilkosságról olvashatunk. Rutinjával, tapasztalatával valószínűleg elkövethette volna akár a tökéletes gyilkosságot is, lásd hűtlen férjek, azonban csak papíron, tollal, vagy írógépen ölt.

„Azt tanácsolom: ha valami, akármi, elromlik az ember életében, az lenne a legjobb, ha visszamenne oda, ahol gyermekkorában boldog volt.”

Műveiben az erőszak, és az olvasó sokkolása helyett a feszültségkeltésen, az – akár generációkra visszamenőleg – elkövetett bűn feltárásán, a motiváción és a gyilkos személyének kiderítésén van a hangsúly.

Ötletgazdag, következetes, igényesen megírt könyvei többszöri olvasásra sem unalmasak. Népszerűségüket mutatja, hogy több filmes adaptáció is készült belőlük, de sorozatok, képregények, színházi előadások, számítógépes játékok, még mobil app formájában is fel lettek dolgozva.

Agatha Christie 1976. január 12-én, 85 éves korában hunyt el wallingfordi otthonában. Lehet nem köztudott, de egy rózsafajtát is elneveztek a krimik királynőjéről, mégpedig egy duplaszirmú, enyhén illatos rózsaszínű hibrid tearózsát.

A tíz legjobb Agatha Christie regény, amit legalább egyszer mindenkinek el kell olvasnia.

  • A titokzatos styles-i eset
  • Tíz kicsi néger
  • Gyilkosság az Orient-expressen
  • Halál a Níluson
  • A kristálytükör meghasadt
  • Görbe ház
  • Gyilkosság a paplakban
  • Nyílt kártyákkal
  • Öt kismalac
  • Gyilkosság Mezopotámiában

Neked melyik a kedvenc A. C. krimid?

Olvasd el ezt is:

No Comments