Az igazság arról, hogy te vagy a felelős a saját életedért…

Bármi is történik az életedben egy valami mindig közös: TE.

Valamilyen formában mindig jelen vagy a döntéseidben, a választásaidban, az interakciókban. Szóval tulajdonképpen senkit nem hibáztathatsz azért, ha valami kisiklik az életedben.

Ugye?

Az az igazság, hogy kevesen vannak, akik tényleg felfogják ezt. Volt idő az én életemben is, amikor nem mentek jól a dolgok. Semmilyen fronton. Kevés időt szántam akkoriban önvizsgálatra, sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy másokat hibáztattam. A főnökömet, amiért kirúgott, a fiút, aki soha nem hívott vissza, a barátot, aki a legnagyobb baj közepén hagyott magamra.

Nem jöttem rá, hogy ezeknek a dolgoknak okuk volt. Nem azért történtek, mert ennyire szerencsétlen vagyok, hanem azért, mert bizonyos döntéseket hoztam, amelyek ide vezettek. Ma már tudom, hogy arra a munkára alkalmatlan voltam, és ahelyett, hogy ezt beláttam volna elhanyagoltam a kötelességemet, a fiúval randizni sem kellett volna, mert totálisan alkalmatlan volt, és a barátaim sem szívódtak volna fel, ha nem folyton magammal illetve az önsajnálatommal lettem volna elfoglalva, hanem őket is megkérdezem: egyébként mi újság veled?

Fájó leckék árán tanultam meg, hogy az életemért csak én vagyok felelős. Persze, történhetnek váratlan helyzetek, és néha, sajnos tragédiák is. Most nem ezekről beszélek.

Inkább arról, hogy időnként nem árt körülnézni, és elgondolkodni azon, hogy vajon mi magunkból csinálunk-e áldozatot, pusztán azért, mert nem hozunk felelős döntéseket? Vagy azért, mert egyáltalán semmi kedvünk felnőni és vállalni, hogy kik vagyunk, és merre tartunk.

Aki csak sodródik ne csodálkozzon azon, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné. Ehhez ugyanis össze kell szedni magad, felállni, és felvenni a kesztyűt.

Még akkor is, ha ez pokoli nehéz, vagy nincs rá esély, hogy elérjük az álmainkat.

Én ezt ma már vitatom. Úgy hiszem, érdemes odafigyelni a jelekre, megállni, gondolkodni, tanulni, fejlődni, és mindeközben nem elfelejteni, hogy másokra is figyeljünk, ne csak magunkra. A kedvesség még soha nem ártott senkinek. Aki kedves, és mosolyog könnyebben boldogul, mint aki összeszorított tenyérrel tör magának utat. Talán rövid távon előbbre jut aki törtető és agresszív, de hosszú távon? Kétlem…

Senki sem tökéletes, és talán nem is kell arra törekedni, de egyvalamit mindig megtehetek: elfogadom, hogy hibázok, elfogadom, hogy nem tudok mindent.

Megbántok embereket, csalódást okozok, megbántom saját magam, és csalódást okozok időnként magamnak is. De a nap végén elmondhatom, hogy felelős vagyok az életemért, a tetteimért. Ha rosszul döntök, ha rossz helyre visz az utam, az is az én saram.

Az én életem az enyém, a te életed a tiéd.

Szóval mi lesz, ha legközelebb az életedben egy olyan helyen találod magad, ahol semmi keresnivalód sincs. Mi lesz, ha rosszul érzed magad egy helyzetben?

Felelősséget vállalsz vagy panaszkodsz, hogy neked milyen rossz? Tanulsz belőle vagy másokat hibáztatsz? Összeomlasz vagy felemelkedsz a hamvaidól?

A döntés a tiéd…

No Comments