Erős vagyok, de a lelkem elfáradt…

Az, hogy elfáradtam nem igazán írja le az állapotot, amiben jelenleg vagyok. Nem fizikailag fáradtam el, nem alvásra, vagy lazításra van szükségem. Ez túlmutat ezen. Érzelmileg fáradtam el. Pszichikailag, ha lehet ilyet mondani. Elfáradtam abban, hogy minden nap erős vagyok, mert annak KELL lennem.

Elfáradtam abban, hogy én nem fáradhatok el, mert szuperhősnek kell lennem, és bizony, ott kell lennem másoknak. Is.

Itt ülök, melegítőben gépelem ezt a cikket, mint annyi más cikket már előtte. Leírtam már számtalanszor, hogy hogyan kell kitartani, továbbmenni, újra erőt meríteni.

Az igazság az, hogy nem én választottam azt, hogy erős nő legyek. Nem én döntöttem a megpróbáltatások és kemény évek mellett, sőt! Még csak azt a döntést sem én hoztam, hogy nem szabad megmutatnom, hogy néha pokolian össze vagyok törve. Egyszerűen így alakult. Egyszerűen ilyen vagyok, így hozta az élet. Nem volt idő arra, hogy összerogyjak.

Szeretek mások támasza lenni, szeretem, hogy van bennem erő és kitartás. Nem játszottam az erős nőt, félre értés ne essék… Valóban nehéz és kemény életem volt. Van.

De ideje feltennem magamnak a kérdést: szeretem magam annyira, hogy néha elengedjem a gyeplőt a saját életemben?

Amikor rám néznek azt látják, ez egy erős, kemény nő. Ott van azoknak, akiknek szükségük van rá, mindig tudja mit csinál, eléri, amit akar.

Ezt látják.

Amit nem látnak az az, hogy most fénytelen vagyok, és fáradt. Amit nem látnak az az, hogy iszonyat nehezen kérek segítséget, és iszonyat nehezen mondom ki, ha szükségem van valamire. Nem “kell”, hanem “szükség”.

Hatalmas a különbség.

Most időre van szükségem. Egy erős és ölelő karra van szükségem. Szünetre van szükségem és arra, hogy lássam, merre induljak tovább. Olyan régóta futok a saját gyengeségem elől, hogy be kell látnom: nincs már hová futni. Erős vagyok, és elképesztően gyenge is ugyanakkor.

Nincs abban semmi rossz, hogy arra vágyom, hogy szeressenek, hogy egy kicsit ne én legyek az erősebb fél. Arra vágyom, hogy el tudjam engedni magam, hogy le tudjak adni az erőmből. Tudom, hogy tudod, hogy hogy értem.

Arra vágyom, hogy ismét büszkeség legyen az erőm, ne pedig teher.

(Hidasi Judit)

A szerző hamarosan megjelenő könyvét itt tudod előjegyezni IDE KATTINTS!

20 hozzászólás

  • comment-avatar
    Borosné Deák Klaudia 2019 október 18. (8:29 du.)

    Kedves Judit! Fantasztikus ez az írás! Mintha a szívemből szóltál volna. Bennem is ugyan ezek az érzések zajlanak és hát lássuk be nem könnyű. De mindig van előre vezető út.
    További nagyon sok sikert kívánok.
    Üdvözlettel: Klaudia

  • comment-avatar
    Alexandra 2019 október 21. (7:10 de.)

    ❤️ egy erős személyiségnek erősnek kell ahhoz is lennie, hogy el tudja engedni, pihenni tudjon.. nagyon átérzem ezt most jelenleg :/ kár, hogy a kívülállók elvárják, hogy erős légy, mert ezt szokták meg.. és ha elkezdesz “pihenni”, csak magadra figyelni, az már nem tetszik nekik és akár el is távolodnak tőled… engedd el, adj magadnak időt, pihenj ❤️

  • comment-avatar
    Zsuu 2019 október 21. (7:16 du.)

    De szépen leírtad amit érzek.
    Sajnos megpróbáltam az életben egyszer megmutatni, hogy nekem is szükségem van segítségre. Csúnyán megaláztak. Most ott tartok megint, hogy soha többé 🙁

  • comment-avatar
    Györgyi 2019 október 23. (10:16 de.)

    Köszönöm, hogy megosztottad a lelked, érzéseidet. Sokan vagyunk erősek akik fénytelenné, fáradtá válnak. Akiknek adták a fényüket most értetlenek, elhagynak vagy még bántanak is. Ezen írással újra adtál erőt, értelmet, fényt! 💖

  • comment-avatar
    Virág 2019 október 24. (10:06 de.)

    Ez nagyon szép. Minden szavad a lelkemből fakad. ❤

  • comment-avatar
    Tünde 2019 október 24. (7:16 du.)

    Kedves Judit!

    Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a gondolataidat, érzéseidet. Úgy érzem, ennek a cikknek a megírása is követelt egy fajta erősséget, és nagyon felnézek rád ezért.
    Mostanság egyre és egyre boldogtalanabbnak éreztem magam és csak azon járt az agyam, hogy lehet ez azért van, mert “erős nő” vagyok, mindenkor mindenkinek ott akar lenni, mindig jó példával akarok elöljárni és eközben nem kapok vissza semmit.
    A posztod ébresztett rá, hogy igenis kapok vissza, csak a (lelki) fáradtság nem enged látni ezeket.
    Szóval nagyon köszönöm, hogy elindítottad bennem ezt a gondolat menetet. “Pihenni” fogok és az új tudás erejével újra büszkeségnek fogom megélni az erőmet és nem tehernek. 🙂

    (19)

  • comment-avatar
    Krisztína Magyarne 2019 október 26. (8:43 de.)

    Kedves Judit, ismeretlenül.
    Sokan vagyunk, jól leírtad. Cseppnyi igazan a vigasz, ha tudod, nem vagy (ezzel sem) egyedül.
    Mi, “nem önszántunkból” erős nők, néha meg kell éljük ezt. De, gondolom, és remélem, hogy a Te közegedben is van/lesz valaki, aki “beléd lát “, megölel, -felemel. Gondolatban megölellek én is. Hidd , hogy jobb lesz.
    Mindig ilyenkor jön VALAMI, (valaki) ,mert senki sem segíthet, de az Élet/Sors/Isten-kinek, mi, gondolódik rólunk is–erősekről.
    Szeretettel- egy másik “-néha fénytelen “. 😘

  • comment-avatar
    Roki 2019 október 26. (11:16 de.)

    63 évesen a gyermekparalízis áldozata vagyok, bal kéz-jobb láb bénulással élek, és 10 éve kerekesszékben ülök. Családom van, férj +1 fiam, akinek már szintén van családja, és magasról tesznek rám. A férjem az egyedüli támaszom. Kedves Judit mindent leírtál, amit én is naponta át- és megélek. Nagyon fárasztó és nehéz erősnek lennem, de muszáj, mert ez a túlélésem titka! 🙂

    • comment-avatar
      Enikő 2020 február 4. (11:23 du.)

      Kedves Roki aterzem a helyzetét kívánom legyen továbbra is erős és annyira önző hogy gondoljon önmagára is

  • comment-avatar
    Ancsa 2019 október 26. (9:32 du.)

    Kedves Judit! Szívemből szóltál. Én is így érzek. Egyedeül nevelem a lányom, erősnek”kell” lrnnem. Próbálok anya és apa is lenni egyszerre, ntm szabad gyengének mutatani magam, hogy ez legyen követendő példa számára. Mindent nekem kell megoldalnom. Nehéz segítséget kérni emellett…

  • comment-avatar
    andrea bollok 2019 október 27. (8:47 de.)

    Kedves Judit!
    Nagyon köszönöm,hogy megosztottad a többi erős nő nevében is ezeket az érzéseket és gondolatokat! Tökéletesen igazad van.Az erős nők a finom ezernyi apró gyengédségükből ,tapasztalatukból,szenvedésükből ,érzékiségükből,felemelkedettségükből rakták össze azt az erőt amivel másokat tapasztalattal segítenek.Ez az erő természetesen belülről fakad,de minden erőt szükséges táplálni is,hogy megmaradjon stabilan.Ennek a tápláló forrásnak az ölelésére van most szükséged,hidd el mi is sokszor szomjazunk.Köszönöm az őszinte igaz szavaidat!

  • comment-avatar
    NORBERTO 2019 október 27. (12:25 du.)

    Emberek vagyunk tele csodálatos képességgel.
    Belső erő az amit mindig fel lehet használni utunk során, azért írom erőnek mert a szeretet táplálja.
    Talán néha ahhoz hogy érezzük kinek mit is jelentünk az életében el kell távolodnunk. Hisz akinek fontosak vagyunk ő úgy is keresni fog.
    Kívánom hogy emelkedj fel a szived és lelked magasságáig..
    Tisztelettel

  • comment-avatar
    Márti 2019 november 1. (12:19 de.)

    Kedves Judit!

    A legtöbben azt írják, hogy erős nők és nehéz olykor megpihenni a nélkül hogy gyengének mutatkozzanak.
    Nem mondanám, hogy pihentem de nem tartom magam erős nőnek. Eléggé simulékony ember vagyok. És próbáltam megfelelni mindig.
    Mondhatom nem jutottam előre úgy ahogy gondoltam vagy vágytam volna.
    2 éve a nyakamba vettem a dolgaim és viszem a hátamon. Most sokan mondják hogy hogy becsülnek tisztelnek csodálnak.
    ” Milyen erős nő vagy” mondják sokan.
    Jól esik nagyon, és erőt ad a sok dícséret.
    De fáradt vagyok és nem érzem magam erős nőnek. Fásulok.
    És mikor ezt érzem, jön egy váratlan helyről a meg annyiszor hallod mondat. “Milyen ügyes vagy mennyi erő van benned!”
    Kiegyenesedem és megyek tovább.

    Szeretnék egyszer erős nő lenni!

  • comment-avatar
    Bibike 2020 február 4. (7:37 de.)

    Az a baj, hogy nem akartam elfáradni…,azt hittem mindig fogom bírni és csak meneteltem, rohantam,ott voltam,simogattam,öleltem,énekeltem,táncoltam…mint az erős nő!!! És ez a fáradság csak úgy jött, szépen, lassan lopta be magát és telepedett rám. De, én ezt most hagyom, hogy maradjon egy ideig, mert elkezdtem szeretni a csendet. Kiderült (elég hamar) ki jön el,hogy csak itt legyen,simogasson,öleljen,énekeljen,táncoljon…és fogadja el,hogy elfáradtam. Nincs ezzel semmi baj szerintem. Olyan mintha mérföldkőhöz érkeztem volna. Talán te is! Pihenj szépen, amíg csak jólesik! Üdv Bibike

  • comment-avatar
    Eni 2020 február 4. (11:26 du.)

    Kedves Judit köszönöm az írást mindha azt fogalmazta volna meg ami a lelkembe zajlik.

  • comment-avatar
    Tiff 2020 február 5. (1:38 de.)

    Ezt megkönnyeztem!
    Válaszolva a feltett kérdésre, amit szintén könnyek közt írok, nem szereted magad, és én sem szeretem magam annyira, hogy elengedjük a gyeplőt. Ez túl nőtt már a szeretet kérdésén. Nem tudjuk elengedni, és nem is akarjuk bármennyire is vágyunk rá, hisz a legnagyobb erőséggünk igazából a gyengeségünk, amivel tisztában vagyunk.
    Ezt nem mi választottuk, ezt kaptuk.
    És szépen lassan, kívül erősnek tűnve, belül ordítva kialszik a fényünk. Mert mások nem látják, mi nem mondjuk hogy mire van szükségünk. Bele fáradunk, megfakulunk, lecsitulunk, megállunk élvezzük a csendet, és benne ragadunk.
    Ha a világ összes terhét a nyakunkba véve is, összeroskadva kellene tovább menni,akkor is mennék és nem mert erősek vagyunk, hisz belül megszününk, könnyezünk, a fájdalomtól tombolunk,hanem mert kitartóan vagyunk. Kicsit büszkék és annál makacsabbak. Mert ugye mi nem engedhetjük meg magunknak?!!
    Pedig jó lenne!

  • comment-avatar
    Kis Attiláné 2020 február 5. (7:46 du.)

    Szia! Elolvastam, és úgy érzem, benne van minden, amit én is átéltem eddigi életem során, és még most is ebben élek. Volt Családom – Párom, Gyermekeim -, most nincs másom, mint adósság, amit a volt Párom itt hagyott nekem. Ő elvonult egy 26 évvel fiatalabb kisebbségivel. A Fiam idegenben él, a Leányom nem tart az édesanyjának, az Unokámat hosszú harc után, kéthetente, két órát láthatom felügyelet mellett.
    Teljes mértékben megértelek, én is szívesen csak odabújnék valaki ölelő karjába, és elengedném magamat.

  • comment-avatar
    Vilmos 2020 február 6. (9:24 de.)

    Kedves Judit, Kedves Hölgyek!

    Sajnos testközelből kellett megtapasztalnom párom “fényének elhalványulását”. Nem lehet, hogy az erős ölelő kar végig ott áll Önök mellett, csak előtte is erősnek mutatkoznak? A férfi egy kapcsolatban a “gyenge” nőt szereti, akit megvédhet, gyámolíthat. Amikor azt látja, hogy a nő erős, saját szerepe kérdőjeleződik meg a kapcsolatban. A nő eltökéli, hogy szuperhősnek kell lennie, meg kell oldania minden feladatot egyedül. Mivel ez legtöbbször sikerül is, egy idő után a férfit már be sem avatja a problémáiba, emiatt még jobban magára marad.
    Közben a férfi is szenved, mert kívülállónak érzi magát. Ha néha rá is szánja magát a feladatok megosztására, a férfi nem jól reagál, hallgat, bagatelizál. A nőnek együttérzésre van szüksége, ezért ezt úgy értelmezi, már nem fontos, pedig erről szó sincs. A férfiak problémamegoldásra vannak huzalozva, nagyban gondolkodnak, hajlamosak a napi rutin problémákról tudomást sem venni pedig párjukat ezek a “rutin” feladatok halványítják el.
    Kedves Hölgyek, ne adják fel, merjenek gyengék lenni legalább a párjuk előtt, hagyják őket, hogy erősnek érezhessék magukat, és gondoljanak arra, hogy a férfiak alapvetően racionálisak, nehéz az érzelmekkel megbírkózniuk, ezért viselkednek furán, és nem azért mert nem fontosak számukra.

  • comment-avatar
    Kababikné Ildikó 2020 február 9. (6:04 du.)

    Kedves Judit !Az én lelkemben is ugyanez zajlik .Anya betegsége és 02.04. elvesztése zaklatta így fel az egyensúlyomat .Köszönöm ezt a posztot .Láttam készül egy könyv írására mikor várható ?💔🖤😢

  • comment-avatar
    Albert 2020 április 21. (7:35 de.)

    Idönkènt ki kell tudni tenni a táblát az ajtóra, hogy “Megtelt.” ; ” Zárva”! Elmenni lazítani , p.l.erdöbe egy hosszú hétvégére hallgatni a szelet, a madarakat, a levelek hangját a fákon, rèten a füvön fekve feltöltödni a mezei virágok illatával…