A csillagjegyed elárulja, miért megy nehezen az *önszeretet*!

Mindenkinek gyakorolnia kell(ene) az önszeretetet, az elfogadást. Ez viszont nem könnyű, nem könnyed. Mondjuk, hogy nálad hol van a gát.

Kos: március 21-április 19

Túlzottan önhitt vagy

Igazat megvallva a legtöbb embernek nehéz azt hinni, hogy valaha is volt gond az önbizalmaddal, mert ez szinte sugárzik rólad. Az embereknek azonban hiányzik az a tény, hogy tudják, hogy te hogyan élsz, és hogyan méred magad másokhoz. A versenyképességeddel túl sok időt töltesz, és azt nézed, hogy mit tettél meg, nem pedig, hogy mit nem még. Adj magadnak egy kis szünetet, és összpontosíts azokra a dolgokra, amiket elértél, és ne arra még, amit csinálni fogsz. Hidd el, kellemesen meg fogsz lepődni, ha nem hasonlítod magad össze másokkal.

Bika: április 20.-május 20

Csak akkor érzed magadnak egésznek, amikor tudod, hogy szeretnek és amikor minden biztonságos és stabil

Tetszik, ha minden rendben van körülötted, és minden a terv szerint megy, és valójában nincsen semmi baj. Pedig még abban a pillanatban is, amikor a dolgokról úgy tűnik, hogy nem haladnak, vagy nem változnak, a világ akkor is változik. Rendben van az is, ha az életedben semmi sem tökéletes. Számodra hihetetlen elhinni, hogy a dolgok 100%-osan biztonságosak és rendben van az életed. Pedig fontos, hogy észrevedd ezt, és megállj néhány pillanatra!

Ikrek: május 21. – június 20.

Úgy gondolod, hogy minden választ meg kell tudnod mielőtt teljesen szeretni tudod önmagadat

Szereted a válaszokat, és mivel szeretsz új fogalmakat felfedezni és feltárni, több válaszod van, mint a legtöbb embernek. Hajlamos vagy azt gondolni, hogy néhány észrevétel örökre meghatározza az életet, és azt, hogy mennyire szereted magad. Pedig az igazság az, hogy senkinek sincs mindenre válasza. Még neked sem, és ez tökéletes rendben van így. Sokszor nyomaszt téged ez a kérdés, de néha muszáj spontánnak lenned. Ne feledd ezt, még akkor se, amikor nincs válasz mindenre!

Rák: június 21. – július 22.

Csak akkor szereted magad, ha valaki más szeret téged

Mindannyian vágyakozunk arra, hogy szeressenek. Mindannyian szeretnénk tudni, hogy ha a másik ránk néz, akkor a legjobb és a legrosszabb oldalunkat is látja és mégis képes szeretni minket. Fontos, hogy tudd, hogy a másik is szerethet úgy is, hogy tökéletes lennél. A másik ember szeretete nem függ attól, hogy te mennyire vagy 100%-os. Te egy gyönyörű lélek vagy, aki sokkal többet ér annál, mint hogy azt hidd, hogy attól leszel tökéletes, hogy valaki szeret. Anélkül is az vagy!

Oroszlán: július 23. – augusztus 22.

Csak akkor szereted magad, ha MINDENKI szeret téged

Te egész nap napoznál a reflektorfényben, és a figyelem központjában, hiszen Oroszlán vagy. Sokan szeretik a belőled áradó melegséget, a humorérzéket, a félelem nélküliséget, és az emberek szeretnék ezt eltanulni tőled. Mégis, amikor észreveszed, hogy nem mindenki szeret (amikor valaki elutasít, vagy kritizál), akkor elkezdesz azon gondolkozni, hogy vajon hány olyan ember van, aki nem kedvel. Nyugi! Lesz a Földön sok olyan ember, aki nem fog kedvelni, de ez teljesen normális. Ez ne változtassa meg a saját magadba vetett hitedet!

Szűz: augusztus 23. – szeptember 22.

Nem hiszel saját magadnak

Tudjuk, hogy azt akarod, hogy a dolgok a lehető legjobbak legyenek. Hívhatod ezt magas színvonalnak, perfekcionizmusnak, de valójában csak arra törekszel, hogy a lehető legjobb legyél. Ennek során azonban sokszor úgy látod magad, hogy nem teszel eleget, hogy nem találod meg a saját hited. Pedig jobb lenne, ha hinnél magadnak, mert a nap végén a világnak olyan emberre van szüksége, mint te. Olyannak, aki előremozdítja a világot, és te ilyen vagy. Ne engedd, hogy a fejedben szóló hang legyen az uralkodó, amely meghatározza, hogy hogyan is tekintesz magadra. Bízz magadban a kételkedés helyett!

Mérleg: szeptember 23. – október 22.

Túlzottan félsz, hogy megvédd magad, amikor szükség lenne rá

Te vagy az az ember, aki a béke fenntartás mellett szeretne többet tenni, mégis félsz. Inkább félbehagyod a mondandódat, és nem mondasz semmit, ha látod, hogy a konfliktus éppen kitörni készül. Miután annyiszor engedted, hogy az emberek lebeszéljenek valamiről és kihasználjanak, kezded azt hinni, hogy ezt érdemled. Pedig ez nincs így! Kezdj el úgy tekinteni magadra, mint egy kiváló személyiségre. Ne félj lépést tenni akkor, amikor meg kell védened magad. Ne félj megmutatni a világnak, hogy milyen csodálatos vagy!

Skorpió: október 23. – november 21.

Vonzódsz a mérgező emberekhez

Sokan vonzódnak hozzád kedves Skorpió, mert ellenállhatatlannak és érdekesnek találnak. Te azonban olyan dolgokkal és emberekkel veszed körbe magad, akik lehúznak, hátráltatnak, és nem segítenek. Tudod, hogy a saját sebezhetőséged sok kockázattal jár, és az ilyen módon való megnyílás ijesztő lehet. Mégis, ha olyan emberekkel veszed körbe magad, akik falat tartanak eléd, akkor nem tudod azokat lerombolni. Többet érdemelsz annál, hogy azt hidd, hogy csak ezekre az emberekre vagy érdemes. Olyanokra inkább, akik szeretnek, és akik teljes mértékben értékelnek téged!

Nyilas: november 22. és december 21.

Mindig üldözöl valamit és soha nem érzed magad teljesen elégedettnek

Szereted felfedezni a körülvevő világot, és mindig találod magadnak a következő kalandot, bármi is legyen az. Az idő múlásával azonban rájössz, hogy ritkán állsz meg, és nézel körül igazán. Ritkán állsz meg, hogy megnézd a dolgokat, mert túl elfoglalt vagy és a következő dolog üldözésével foglalkozol, miközben elégedetlen vagy magaddal. Vess egy pillantást a tükörben magadra, és emlékezz arra, hogy ki is vagy te valójában! Ne feledd, hogy érdemes szeretned magad, még akkor is, amikor nem kapsz meg mindent, amit kerestél.

Bak: december 22. és január 19.

Magas elvárásaid vannak

Az időd és az életed nagy részét azzal töltöd, hogy arra ösztönözd magad, hogy elérd a következő lépést, célt. Őrülten és keményen dolgozol, és ez csodálatos, de a legtöbb ember nem veszi észre, hogy milyen nagyon az elvárásai, amit maguknak állítottak fel. Te sem veszed észre. Még akkor sem, amikor magas eredményeket érsz el. Te mindig kétségbeesetten ragaszkodsz a következő szinthez, pedig attól, hogy nem lépsz szintet még nem vagy értéktelen. Olyan sok mindenre kell figyelni a világban, te figyelj arra, hogy szeresd magad kevesebb elvárosokkal is!

Vízöntő: január 20. – február 18.

Félsz, hogy nem olyan vagy, mint mindenki más

A legtöbb esetben az a tény, hogy te teljesen különbözöl másoktól az egy kétélű kard. Mert közben azzal küzdesz, hogy szeresd magad, mégis szeretnél olyan lenni, mint mindenki más. Nem mindig látod, és gondolod, hogy amiket csinálsz azt a környező világ is teszi. Sokszor vannak olyan gondolataidat, hogy valami baj van veled, és túlságosan nehezen fogadod el magad. Pedig lehet, hogy nem úgy csinálsz dolgokat, ahogy mindenki más, de a világ szeret és értékel.

Halak: február 19-március 20.

Megpróbálsz a világ minden részén segíteni

Úgy tűnik, hogy empátiád és együttérzésed nem ismer határokat kedves Halak. Olyan gyönyörű képességed van arra, hogy meghallgasd és megértsd mások küzdelmeiket, hogy ezért másoknak simán fizetniük kéne neked. Hajlandó vagy a saját problémádként kezelni a másét, és bár lehet, hogy nem tudsz mindenkinek segíteni, de ez teljesen rendben van. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdemelsz szeretet. Ez nem azt jelenti, hogy kudarc vagy, csak azért mert nem tudtál megoldani más problélmáit. Felejtsd el ezt! Annyi hihetetlen képességed van, hogy másoknak segíts, hogy inkább tölts azzal egy kis időt, hogy magadnak is segítesz. Hosszú távon jobban jársz ezzel!

Ezt olvastad már?

No Comments