Nem olyat érdemelsz, aki visszajön, hanem *olyat*, aki el sem megy…

Volt idő, amikor elképzeltem, hogy az a bizonyos személy, aki elhagyott, belerokkan a hiányomba, és rájön, én vagyok az igazi.

Úgy képzeltem, hogy egy szép napon felébred, és eszébe jut, ő egész életében rám várt, ő és én, mi egy pár vagyunk, és egyébként is, nem tud nélkülem élni.

Rengeteg időt és energiát fordítottam arra, hogy különböző variációkban játszottam le szituációkat a fejemben. Aztán rájöttem, hogy ennél a katyvasznál sokkal jobbat érdemlek. Egy olyan embert, aki nem hagy el…

Aki marad, amikor nehézségek jönnek egy kapcsolatban, aki nem megy el azért, mert rossz passzban vagyok, aki marad, bármilyen kísértésnek is van kitéve.

Aki minden nap engem választ, újra és újra.

Ezt érdemled. Te is.

Egy olyan embert aki nem ítéli el azokat a dolgokat, amin keresztül mentél, aki érti, hogy azért vagy olyan, mert történtek veled kevésbé kellemes dolgok is. Egy olyan embert, aki akkor is veled van, ha éppen sötét óráidban talál.

Olyat érdemelsz, aki nem ijed meg attól, hogy szereted, hogy boldoggá akarod tenni, és te is boldog vagy a közelében. Olyat, aki megérti, hogy már régóta rá vártál, és ennek a felelőssége nem nyomasztja őt.

Olyat érdemelsz, aki értékeli, hogy szenvedélyesen szereted, és kimutatod, amit érzel. Aki nem fél szeretni úgy, ahogy te is szeretsz.

Talán mindenkinek van olyan az életében, akit szeretne visszakapni, aki jó lenne, ha visszajönne.

De mondjuk inkább úgy, olyat érdemelsz, aki elmehetett volna, de mégsem ment. Ahelyett, aki elhagyott és nem jött vissza…

Olvasd el ezt is:

No Comments