Így hozzák ki belőled a *legjobbat* az egyes csillagjegyek

Azt is mondhatnánk, hogy ilyen barátok ők, akik mellettünk vannak.

Kos: Ő a leghangosabb és legelkötelezettebb támogatód.

A kos olyan elkötelezett, hogy amikor szeretteik hívják, ő azonnal ott terem és ugyanolyan izgatott lesz a dolgaid miatt, mint te magad. Azáltal hozza ki belőled a legjobbat és a még többet, hogy képes mindenkinél jobban lelkesedni és egy percig sem hezitál, ha valakinek támogatásra van szüksége.

Bika: Nem hagyja, hogy leülepedj.

Az emberek okkal kerülnek egy bika életébe, mert olyan emberekkel próbálja körülvenni magát, akik szerinte valamiért értékesek. Ha pedig arról van szó, hogy gondoskodni kell róluk, nem engedi, hogy kevesebbel beérjék, mint amit szerinte megérdemelnek. Mindig a jobbra törekszik és azt akarja látni, hogy te is így teszel. Az biztos, hogy egy bika nem engedi, hogy lustaságból feladd az álmaidat.

Ikrek: Érdeklődik a dolgaid iránt, és arra ösztönöz, hogy megtapasztald az élet fontos dolgait.

Az ikrek nagyon jól tudja, hogy az élet tele van lehetőségekkel és azt akarja, hogy te is tudd. Túl egyszerű a dolgok könnyebb végét megfogni, vagy az első nehézségek felbukkanásakor feladni, de ne hidd, hogy az ikrek ezt engedni fogja. Inkább megmutatja, hogy mennyi mindent kínál neked a világ. Valódi érdeklődése a dolgaid iránt arra ösztönöz, hogy igenis vedd üldözőbe a céljaidat.

Rák: Feltétel nélkül szeret és akkor is meglátja benned a jót, amikor te nem.

Egy rák soha nem tétovázik, hogy elmondja neked, mennyire fontos vagy neki. Még amikor neked nincs is a legjob véleményed magadról, akkor jön ő, és rámutat a benned rejlő szépségre és jóságra. Emlékeztet arra, hogy sokan vannak, akik szeretnek és erről még a legkeményebb időkben sem szabad megfeledkezned. Jó tudni, hogy van valaki, aki feltétel nélkül szeret, történjék bármi is.

Oroszlán: Nem engedi, hogy rosszat mondj magadról.

Olykor mindenki elbizonytalanodik, de az oroszlán nem engedi, hogy lássák, amikor ő érzi magát bizonytalannak. Amikor kemény vagy magaddal, biztos, hogy egy oroszlán lesz az, aki leállít és arra bátorít, hogy fel a fejjel és koncentrálj a nagyobb képre. Ettől te is erősebbnek érzed magad, mert úgy érzed, vele bármit keresztül tudsz menni.

Szűz: Bátorít, hogy keményebben dolgozz és ne add fel.

Egy szűz soha nem tétovázik, ha arról van szó, hogyan hozd ki magadból a legjobbat. Egyszerűen azért, mert tudja, hogy mire vagy képes. Ezért mindig a folytatásra ösztönöz és arra, hogy ha még keményebben dolgozol, ha egy kicsit még jobban odateszed magad, akkor csodákra leszel képes. Hisz a benned levő erőben. Néha mindannyiunknak fel kell kötni a gatyánkat és jó ha van, aki erre emlékeztet.

Mérleg: Segít megtalálni az egyensúlyt.

Tudjuk, már-már elcsépelt, hogy a Mérleg mindig a harmóniára törekszik, de elhiheted, hogy nincs nála nagyobb szakértő, ha a béke megteremtéséről van szó. Abban biztos lehetsz, hogy soha nem fog ítélkezni feletted, viszont nagyon is foglalkozni fog a küzdelmeiddel és a nehézségeiddel és akárhogy is van, jótanácsaira mindig számíthatsz. Odafigyel a részletekre és tudja, hogy mi az, ami az adott helyzetben energiával tölt fel téged.

Skorpió: Bátorít, hogy megismerd a mélyebb oldaladat.

A skorpió tudja, hogy az életet szenvedélyesen kell élni. Megvan hozzá a képessége, hogy te is észrevedd, hogy milyen fontosak az érzések és a belső valód. Arra ösztönöz, hogy hallgass az ösztöneidre és a belső hangodra. Egy skorpió mellett mindig úgy érezheted, hogy egy kicsit mélyebbre ásol önmagadban, ne félj hát tőle, inkább örülj neki, hogy előhozza a benned bújó spiritualitást.

Nyilas: Segít, hogy ne vedd magadat túl komolyan.

Egy nyilas még akkor sem fél nevetni, amikor az élet éppen elbánna vele. Tudjuk, hogy néha úgy érzed túl intenzív és semmit nem vesz komolyan, de tudod mit? Neki van igaza, mert ő már tudja, hogy mindennek megvan a helye és az ideje, és túl sokat dolgozunk azon, hogy mindent irányítunk. Egy nyilas arra inspirál, hogy meglásd az élet pozitív aspektusait és igenis ér mosolyogni akkor is, ha éppen egy kicsit nehezebb szakaszban vagy.

Bak: Mindegy miről van szól, mindig melletted áll.

Egy bak tudja, hogy mennyit ér a lojalitás és abszolút honorálja is. Mérget vehetsz rá, hogy kitart melletted és támogat akkor is, ha te mindent egy lapra teszel fel. Mert állást foglalt melletted és hisz benned. Olyan, mint egy szikla, mellette vállalhatod a kockázatot és az lehetsz, aki akarsz. Vele soha nem leszel egyedül.

Vízöntő: Megmutatja, hogy semmi nem az, aminek látszik.

Egy vízöntő soha nem fél kipróbálni olyan dolgokat, amelyek kívül esnek a hagyományos fogalmán. És erre bátorít mindenki mást is. Amikor úgy érzed, hogy már mindent megpróbáltál és egyszerűen nincs már hova tovább, egy vízöntő mindig képes megmutatni, hogy van más nézőpont. Nem engedi, hogy a komfortzónádon belül maradj, hanem új perspektívákat nyit meg előtted.

Halak: Megmutatja, hogy mennyire értékeli azt az embert, aki TE vagy.

A halakról úgy tartják, hogy gondoskodóak. Ha úgy érzed, hogy az életed nem valami fényes vagy éppen nagyon nem vagy jóban magaddal, akkor a halak azonnal ott terem és valahogy kifejezi, hogy mennyire szeret téged. Figyelmesen meghallgat és nem engedi, hogy engedd magad tovább süllyedni a mocsárba. Újra és újra emlékeztet arra, hogy csodálatos vagy és hogy újra képes leszel hinni magadban. Te pedig úgy fogod érezni, hogy máris egy jobb ember lettél…

No Comments