Szeretni téged a legjobb döntés volt, elengedni a legnehezebb…

Amikor először megpillantottalak, mindenem remegett. Emlékszem, már abban a pillanatban is tudtam, hogy együtt leszünk és ez a kapcsolat megváltoztatja az életemet. Amikor rám mosolyogtál, nem tudtam elképzelni, hogy a sorsunk rosszra fordulhat.

Te voltál a minden. Te voltál az, amiről sosem tudtam, hogy hiányzik az életemből. Te és én képesek voltunk kihozni egymásból a legjobbat és a legrosszabbat is. Ugyanakkor a sötét időszakokat is felhasználtuk a tanulásra és a növekedésre.

Úgy tűnt, megértesz engem.

Sosem hittem volna, hogy a szerelem erre képes. Láttad a bizonytalanságaimat és a félelmeimet, és mégis mögéjük tudtál nézni. Mégis csak engem láttál és nem a gyengeségeket. Soha nem kértél, hogy változzak meg, de mindig ösztönöztél, hogy jobb legyek. Nem menekültél el, amikor szétestem, szorosan tartottál, míg összeszedtem magamat.

Hálás vagyok, amiért a legrosszabb napjaimon is ott voltál mellettem. Úgy gondoltam, hogy az egymás iránt érzett szeretet az univerzum legerősebb érzelme, és soha semmi nem lesz képes széttörni.

De látom, most milyen szemekkel nézel rám.

Nem gyűlölet van benne. Ez csak közömbösség. Néha még mindig megcsillan benne a fény, például amikor régi fényképekre pillantasz vagy meghallgatunk egy közös dalt, de már nem ugyanaz, mint régen volt. Olyan, mintha már a múlt részeként tekintenél rám, holott még mindig itt ülünk egymással szemben a szobában.

Érzem a távolságot köztünk. Akkor is, ha a karod a derekamon pihen vagy ha fogod a kezemet. Olyan, mintha az űr lassan, de szándékosan próbálna kettőnk közé férkőzni. Hallom a változást a hangodban is. A nevetésed távoli, a mosolyod már nem olyan széles, mint egykoron. Érzem, hogy próbálsz rám figyelni, de az elméd rég máshol jár.

Én pedig megpróbálok úgy tenni, mintha ez csak egy rossz nap lenne. Végül azonban ez a rossz nap rossz hétbe és rossz hónapba fordul. Ennek ellenére is hiszem, hogy valahol a szíved mélyén még mindig szeretsz. Ha nem tennéd, akkor már rég nem lennél mellettem.

Sőt, tudom, hogy szeretni akarsz engem továbbra is – úgy, mint régen. Én is azt mondogatom magamnak, hogy csak várnunk kell, tovább próbálkozni és a szerelem újra visszatér majd. Ám a valóság már a csontjaimig hatol… Mert sajnos az igazság az, hogy nem mindig tér vissza. Nem mindig tart örökké. Akárhogy harcolunk, akárhogy könyörgünk.

Tudom, hogy minden párnak vannak durva időszakai. Nem adom fel egykönnyen, mindent megteszek azért, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Ugyanakkor tudom, hogy mindkét félnek akarnia kell a változást. Egyetlen ember nem tud összetartani egy kapcsolatot.

Nem fordíthatom el a fejemet többé. Nem tagadhatom tovább az igazságot. Amikor azt mondod, hogy szeretsz, elhiszem neked. Tudom, hogy így van. De a szeretet nem mindig elég… Egyáltalán nem sajnálom, hogy az életem része voltál. Nem sajnálom, hogy szerettelek – ez volt a legjobb döntés az életemben.

Nem akarom, hogy mindez egyik pillanatról a másik eltűnjön. Neked köszönhetően többet tanultam magamról, mint amiről valaha is álmodtam. Rájöttem, mennyi szeretetet tudok adni másoknak. Megtapasztaltam, milyen érzés, amikor valaki teljes szívből, igaz szerelemmel szeret. Tudom, nehéz lesz újra ehhez hasonló csodát találni, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogok próbálkozni.

Szeretni téged a legjobb döntés volt, de elengedni a legnehezebb lesz. Búcsút kell mondanom annak az embernek, akiről sosem gondoltam volna, hogy elhagyom. Elismerem, már nem tudok mit tenni. Már nem tudom visszahozni azt, ami elmúlt.

Néha a legjobb, amit tehetünk, hogy elengedjük azt, aki valaha az életünk szerves része volt. Még azelőtt, hogy a szeretetet keserűségbe fordulna. Még azelőtt, hogy a tökéletes emlékeket elcsúfítaná a fájdalom. Van még remény, hogy a legszebb pillanatainkat sosem fogjuk elfelejteni. Bármennyire nehéz is már csak emlékként gondolni rád, akkor is a legjobb döntésem voltál.

Olvasd el ezt is:

No Comments