3 jele annak, hogy elfogadod a testedet, még akkor is, ha nagy a feneked… (És?!)

“Úgy vagy szép, ahogy vagy. Minden porcikád áldott, a combjaid olyanok, mint a villámok, a csípőd pedig maga a mennyország.” – ismeretlen szerző.

Kamaszkoromban sokáig én is azt gondoltam, hogy a nőknek két csopotja van: a vékonyak és a kövérek. És mivel magamat egyik kategóriába sem tudtam besorolni, általában a kelleténél husibbnak láttam magam. Ahhoz, hogy olyan karcsú legyek, ahogy én azt akkor elképzeltem, többféle diétát kipróbáltam, amellyel persze együtt jártak az érzelmi mélypontokban elkövetett kilengések is. Valljuk be, ez egészségtelen táplálkozáshoz és egy elég szegényes önértékeléshez vezetett, ráadásul ez a harc a testem ellen elkísért egészen a felnőtt korom küszöbéig.

Pedig sokkal jobban is érezhettem volna magamat, ha elfogadom a testemet olyannak amilyen, ha szeretem, mert erős és izmos, és tele van életerővel, energiával és nőies formákkal.

De hagyjuk is ezt, mert az évek alatt sok mindent megtanultam és megtapasztaltam: ami tiniként volt, az már mind a múlté. Eljutottam a felismeréshez és rájöttem, hogy az idomaink, a testünk vonalai – legyenek bár vékonyak vagy vastagok – mind a női szépség és vonzerő megnyilvánulásai. Leszámoltam azzal a közhiedelemmel, hogy aki vékony az magasabbrendű, aki pedig nem, az egy fityinget sem ér. Elfogadtam magamat olyannak, amilyen. Te is jó úton jársz, ha az alábbi 3 jelet tapasztalod magadon:

1. Az evés nem bűn.

Legyünk őszinték és bátran jelentsük ki, hogy a különböző trendi diéták mind a mazochizmus fajtái. Emlékszel arra, amikor csak úgy voltál hajlandó megenni valamit, hogy közben mániákusan számoltad a kalóriákat? (Én emlékszem magamra…) Nem volt vicces, igaz?

Te, aki már eljutottál ide, tudod, hogy mire van szüksége a testednek ahhoz, hogy egészséges legyen, és nem azzal frusztrálod magad, hogy mindig azt nézed, mit nem ehetsz meg és mit nem. Különben is, olyan unalmas (és fárasztó) folyamatosan résen lenni. Te már tudod, hogy megeheted, amit szeretnél, nem kell visszafogni magadat attól rettegve, hogy ha megeszel egy szelet sütit, máris felugrik rád egy kiló. Mert tudatos vagy magaddal szemben és nem érzed magadat bűnösnek emiatt. Tudod, hogy a titok a mértékletesség, és nem dől össze a világ, ha ne adj isten olajban sült ételt eszel.

3. Nem nagy ügy, ha felszalad néhány kiló…

…és nem rohansz fejvesztve az edzőterembe sem, mert nagyon jól tudod, hogy mostanában ugyan többet ettél és nehezebb lettél, de a vonzerőd nem mérhető kilókban és nem fejezhető ki számokban.

Ha foglalkozol is a súlyoddal, azt csak azért teszed, mert az egészséged az első, nem a ruhaméreted. Tudod, hogy az élet néha rapszódikus és néha felszedünk pár kilót, ha egy stresszesebb időszakot élünk és jól esik többet enni, jól esik édességet enni. Amíg újra helyre nem áll a rend, addig viseld ezeket a kilókat büszkén.

Jennifer Lopeznek és Salma Hayeknek köszönhetően tudjuk, hogy a nagy fenék és a vastag comb nagyon is szexi. Amikor Te is elfogadod és megszereted a nagy fenekedet, egyszerre csak azt veszed észre, hogy más is értékelni kezdi: a családod, a barátaid, sőt! Biztos van olyan sovány barátnőd, aki azt szeretné, ha neki is olyan popója lehetne, mint neked.

3. Már felismerted, hogy több vagy, mint egy test.

Te, aki már eljutottál idáig, szerintem nagyon jól tudod, hogy nem csak a tested vagy: nem csak a riszáló feneked és a selymesen lobogó hajad, hanem ennél sokkal-sokkal több. A fizikai tulajdonságaid és a divatos ruháid csak a máz, mert alatta ott van a kedvességed, a humorod, a szellemi képességeid, a fantasztikus ötleteid, a kreativitásod, a céljaid, az erőd, a bátorságod. Ezek mind ugyanúgy hozzád tartoznak és sokkal többet jelentenek, mint a külsőségek. Ami benned lakik, az sokkal értékesebb és érdekesebb, mint az, hogy hány kiló vagy.

Most már Te is tudod, hogy mi nők nem vagyunk bekategórizálhatók, sokfélék vagyunk és mind csodálatosak!

No Comments