Nők és évtizedek: a női szépségideál és divat elmúlt 120 éve

Az elmúlt több, mint száz év alatt sokat változott a magyar divat, de az biztos, hogy a nők mindig csinosak akartak lenni és szerették, ha megbámulták őket.

1900-1910-es évek

A XX. század elejére Magyarország felzárkózott Európához, és ez nem csak a kultúra számos területén mutatkozott meg, hanem a divatban is. Persze divatlapok már a XIX. században is voltak, igaz ekkor még főleg irodalommal foglalkoztak, majd megjelentek az olyan lapok, mint a Magyar Bazár, amelyek már a “bő irodalmi rész” mellett “gyönyörű színes divatképekkel” is szolgáltak a kedves hölgyolvasók számára.

fortepan.hu

A XIX. század abroncsos, majd rövid turnűrös korszaka után a modern kor elhozta magával a ruhák reformját. Beköszöntött a szecesszió kora, annak hajlongó-tekergős virágmotívumaival. A ruhák a századfordulón még hosszúak, elöl és hátul is a láb körül terjengenek (“bukj-el szoknyarésszel”), amely egy külön járást igényelt. Előtérbe kerültek az egyszerű, egyenes szabású ruhadarabok, és lassan, de biztosan a szoknyák elkezdtek rövidülni, majd az 1910-es évek végére már egészen lábszárközépig értek, és “a nők többé nem rejtették el lábaikat”. Megjelent a nadrágszoknya, és
a szoknyákon a könnyebb járás érdekében megjelenik a hasíték, majd a legújabb divat a zsákruha.

fortepan.hu

Legszebb nappali ruháját mindenki a Duna-korzón mutatta be, amely az előkelő népeknek egyben társadalmi eseményként is szolgált.

Persze ebben az időben még nagyon számított, hogy ki melyik társadalmi osztályba tartozik és ehhez idomultan kellett öltözködnie, mert különben megszólták és kirekesztették. Nőknek 40 éves kor felett már nem is nagyon illett “divatozni.”

1920-1930-as évek

Az első világháború kitörésekor senkinek nem volt kedve divatkozni, a végére pedig az “általános lerongylódás volt jellemző”. Nehéz volt újra felvenni a ritmust, nem volt könnyű beszerezni az anyagokat sem. A háború miatt egyébként is spóroltak az anyaggal és a ruhák egyre szűkebbek lett, de néhány év alatt összekapta magát a magyar divatvilág, és a régi neves szalonok mellett már újak is nyíltak. Lényegesen egyszerűsödtek az öltözködési előírások. A húszas évekbena kabátok már éppen csak térd alá értek és minden ruhatár kötelező eleme volt a bunda. A hétköznapi nő már ekkor is a sztároktól merített ihletet, és aki csak tehette, a színésznőket utánozta.

fortepan.hu

Kalap nélkül még mindig nem illett kilépni az utcára és minden alkalomra szükség volt legalább egy darabra. A húszas években a harang alak, a harmincasban a tollal díszített férfiasabb kalapok, illetve a ferdén hordott sapkák voltak divatosak. Ebben az időben hódít a rövid bubifrizura és a hátrasimított etonfrizura, majd a huszas évek végétől a kissé hosszabb ondolált frizura.

Muráti Lili színésznő

1940-1950-es évek

Ismét egy háború és a vele járó anyaghiány, amely rányomja a bélyegét a divatra. Újra kibővültek a szoknyák és ismét puffosak lettek a ruhaujjak, kis időre újra divatba jöttek a csipkék. Mindazonáltal a feltűnő öltözködés felettébb gyanús volt, ezért a női gardrób darabjai a lódenkabát, a kartonruha, a flanelblúz-szoknya kombináció és a szürke kösztüm volt. Hozzáértés és szaktudás nélkül, olcsó, rossz minőségű alapanyagokból megindult a konfekciógyártás.

A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején a régi neves szalonok már nem voltak sehol, és a divatot is államosították. Az ember személyisége és egyénisége eltűnt, ahogy a párizsi és new york-i divattudósítások is. A divat ideált a dolgozó nő és férfi, illetve a minél egyszerűbb munkáserkölcs határozta meg. Eltűnt minden felesleges díszítés, és beköszöntött a kockás flanelblúz korszaka.

1960-1970-es évek

Az ötvenes évek végétől lassan elindul egy szemléletváltás, a politika fokozatosan kiszorul a divat világából. Újra hangsúlyossá válik az egyéniség, az ízlés és visszatér az elegancia iránti igény. Csordogálnak a “kapitalista” külföldi tudósítások, és megérkezik Magyarországra is a farmer, de még ebben az időben is inkább átalakítják a régi ruhákat, mint hogy újat vegyenek.

A hatvanas évek legkedveltebb nyári darabja a szivarnadrág, míg a hetvenes években mindenféle ruhahossz divatos volt, akár a forrónadrág, akár egy midi vagy maxi szoknya. A hatvanas években már megjelentek az anya-lánya összeállítások, illetve fiatal lányoknak a szoknya-blézer kombináció.

Gamma Erzsi színésznő, fortepan.hu
Farkas Juli és Szilágyi Mari manökenek Kuvaitban 1973-ban. fortepan.hu

1980-1990-es évek

Kovács Vali manöken a kifutón. fortepan.hu

A hetvenes évek végétől sorra nyitottak a nagy áruházak, mint a Budai Skála és a Flórián, illetve a Váci utcában a magánbutikok és a 80-as években lassan, de biztosan nagy világmárkák is betették a lábukat Budapestre. A kor legnagyobb manökenjei diktálták a divatot: Pataki Ági, Komjáthy Ági, Sütő Enikő és Kovács Vali. Megjelent a válltömés és a denevérujj, illetve a háremnadrág.

A kilencvenes években virágzik fel először az edzőcipős viselet, illetve a diszkók hatására a sztreccsnadrág, majd a cicanadrág, illetve a magastalpú holdjárók. Bár még a természetes anyagokon van a hangsúly, megjelennek a műanyagok például a termópulóverekben.

2000-es évek

A farmer úgy tűnik, hogy felfedezése óta örök darab, és bár sokat változik, a divatból már lehet, hogy soha nem fog kimenni. Az új évezredben különböző fazonokat figyelhettünk meg a bő szárútól a csipőnadrágon és a répafazonon át, egészen a skinny és magas derekúig. Míg a XX. század elején már az is nagy dolog volt, hogy a nőknek kilátszódhatott a bokájuk, a kétezres években már a hasunkat is közszemlére tettük. A kabátok és a szoknyák terén egészen változatos hosszakat és formákat figyelhetünk meg, ahogy a frizuradivatban is. 120 év alatt teljesen eltűntek a társadalmi előírások, és ma már nagyon kirívóan kell öltözködni ahhoz, hogy valakit megszóljanak.

Kíváncsian várjuk, hogy az elkövetkező évtizedek milyen irányt vesznek a divat terén, mert bár a múlt mindig visszaköszön, azért a jövő még sok újdonságot és izgalmas trendet fog hozni. Ebben egészen biztosak vagyunk.

forrás:

F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni, A magyar divat 1116 éve

Nézd meg ezt is:

No Comments