Koronavírus: a kézmosás közben is koncentrálhatsz magadra – avagy Mindfullness a járvány idején

Ahogy a fertőzöttek száma nő, úgy lesz nagyobb a szorongás is. Pedig csak két dolgot kell(ene) igazán tenni ebben a fázisban: kezet mosni rendesen, és felelősséggel élni a mindennapokat.

Keményen próbáljuk tartani magunkat a munkahelyünkön, egészségesnek maradni, ám az egységes közhangulat és a médiából, a tévéből áradó pánikkeltés mentálisan senkit sem tud elkerülni.

Ne keltsünk felesleges pánikot, de legyünk körültekintőek

Sokan attól tartanak, hogy olyan nagy egészségügyi válság lesz, amiben elveszíthetjük a hozzátartozóinkat, munkahelyünket, és veszélyben foroghat a megélhetésünk. Szerencsére Kínából már olyan hírek érkeztek, hogy ők már leszámoltak a járvánnyal, így van okunk a bizakodásra, de a legtöbben még szorongunk.

Hiszen olyan sok dolog van, amit nem tudunk leellenőrizni. Nincs hatáskörünk eldönteni, hogy a munkatársunk, aki köhögve jött be, ő egyszerű náthát kapott-e el, vagy éppen a koronavírust? A szülők próbálják a gyerekeik immunrendszerét felkészíteni, és inkább kiveszik őket az iskolából, óvodából. A hírek hallatára újra megint a pánikszerű felvásárlás, az emberek kifosztják a szupermarketeket.

A kézmosás fontossága újra felértékelődik

A koronavírus globális egészségügyi válság, amely megérdemli a tiszteletet. De nem érdemes aggódnunk. Épp ellenkezőleg, a lehető legjobbat azzal tehetünk, hogy megtanuljuk a helyes kézmosás metódusát, hiszen ezzel a jövőbeli járványok is elkerülhetőek lesznek.

1850 óta mosunk igazán módszeresen kezet, ám ez most még fontosabb lett. Ki gondolta volna, hogy ennyi ember tanulja meg újra a higiénia legalapvetőbb lépését?

A helyes kézmosás lépései

A kézmosást rutinszerűen kell elvégezni, akár naponta százszor is, ha arra van szükség. Mosd úgy a kezedet, mint az egészségyügyi dolgozók, de fejben légy máshol. Próbáld elkerülni, magadra venni az eluralkodó pánikot.

Adj új célt minden egyes kézmosásnak, nem hangzik rosszul, ugye?

Állj a mosdó előtt előtt úgy, hogy a súlyod egyenletesen oszd el mindkét lábad között. Engedd el a feszültséget a válladról, és mosolyogj. Kapcsold be a csapot, állítsd át a meleg vízre. Hallgasd a víz hangját, majd adj egy kis masszázst a kezeidnek szappannal és meleg vízzel, miközben követed a fenti lépéseket. Élvezd a habzást, szagolj bele a levegőbe és érezd a szappan illatát. Saját szappant használsz? Vagy boltit? Akkor próbáld meg kikutatni benne az illóolajok illatát.

Húsz másodperc a javasolt időtartam a kézmosáshoz, ez alatt pontosan kétszer tudod elénekelni a „Boldog születésnapot” című dalt, hogy egy kicsit gyorsabban teljen az idő. Ha kicsit unalmasnak érzed a kézmosást ezzel a dallal, akkor énekelj mást, a lényeg a 20 másodperc.

Találj valamit a kézmosásban, ami megadja számodra a békét és a jólét érzését. Miután 20 másodpercig mostad a kezed, azután teljesen öblítsd le. Ezután zárd el a csapot és egy kéztörlővel, vagy száraz törölközővel töröld szárazra a kezed. Alaposan szárítsd meg a kezed és közben figyeld, és érzed a száraz kezed érintését. Adj ennek az egésznek egy csodás figyelmet és légy kész arra, hogy tovább folytasd a napod.

Fontos még: próbáld meg nem piszkálni az arcod a kezeddel. Ne érintsd meg a szádat, a szemed, az orrod, mert a nyálkahártyán keresztül is bejuthat a vírus a szervezetedbe.

Próbáld meg megtartani ezt a nyugalom érzését mindig kézmosásnál és akkor se feledkezz el róla, amikor napközben érkeznek az újabb és újabb hírek.

Valójában nincs módunk megelőzni a betegséget, de a kezünkben van a lehetőség, hogy mindent megtegyünk a megelőzéssel. Éljünk ezzel!

Ezt olvastad már?


No Comments