Így búcsúzik a vendéglátóipar a lángokban álló világtól – egy (még) kitartó szállodás beszámolója

A korona vírus egyik pillanatról a másikra változtatta meg gyökeresen a mindennapokat. Mostanra bezártak az iskolák, több helyen a bölcsödék és óvodák is, már leállt két hatalmas gyár és korlátozták az éttermek és vendéglátóhelyek nyitvatartását is. A hírek naponta megemlítenek bennünket, akik a turisztikai szektorban dolgozunk, a válság legnagyobb veszteseként hivatkoznak ránk, ami sajnos abszolút igaz – de a megoldásról, a kilátásokról, a megsegítésről, több tízezer alkalmazott jövőjéről már egy szó sem esik. Olyan bizonytalanságba kerültünk néhány nap leforgása alatt, amit nehéz szavakkal megfogalmazni.

Az élet igazságtalan. 7 hosszú, emberfeletti empátiával, türelemmel és segítőkészséggel eltöltött nappalom, éjjelem, hétvégém és ünnepnapom repül a kukába a szemem láttára és semmit sem tehetek ellene. 2013-ban, két héttel a diplomám megszerzése után kezdtem el dolgozni a szállodaiparban és egy kisebb kitérő kivételével, amikor utazásszervezéssel foglalkoztam, a mai napig – és reméljük, még holnap is – ezt a hivatást űzöm.

Mert ez sokkal több, mint szakma. Ide hatalmas elhivatottság, alázat és egy mások számára érthetetlen, ellenérzésekkel kevert szeretet szükséges, ami újra és újra, minden nap beviszi a recepcióst, a szakácsot, a szobalányt és a felszolgálót a munkahelyére. Ez a szféra egy csodálatos, sokszor morbid kis miniverzum: olyan történések esnek meg, amiket mások alig akarnak elhinni, de mi évek elteltével is sírva nevetünk rajtuk. Összekötnek bennünket a titkok, melyek a falakon belül zajlanak és a vendégek soha nem értesülnek róluk, csupán mosollyal köszönnek el tőlünk. Büszkék vagyunk arra, hogy akkor is problémamentesen működtetünk egy helyet, ha a főnökség esetleg hetekig nincs bent.

Én még nem számítok nagyöregnek, természetesen rengetegen sokkal több időt eltöltöttek a vendéglátásban, mint én, de engedtessék meg nekem, hogy elsiratom most magunkat és minden egyes, távoli kollégámat: a húszas éveimet áldoztam erre a munkára és még pár évtizedet szívesen rászántam volna, akárcsak mások, akik most határozatlan időre, pillanatokon belül váltak munkanélkülivé. Akik eddig minden erejükkel azon dolgoztak, hogy mások önfeledt és minőségi kikapcsolódását, szórakozását biztosítsák és minden terhet levegyen a vállukról, amikor a nagy napot készültek megtartani.

Két hét leforgása alatt a padlóra kerültek a szállodák és az éttermek. Bármelyik statisztikából láthatjátok, hogy tavaly rekordévet zárt a turizmus. Ez az év is jól indult volna. De hirtelen az országok lezárták határaikat, a cégek nem utaztatták a dolgozóikat és a belföldi vendégek is teljesen jogosan megijedtek – mostanra pedig már szinte minden bezárt, ami miatt érdemes lenne egyáltalán utazniuk.

Higgyétek el, megértjük a helyzetet. Senkire sem haragszunk, hiszen senki sem hibás. Senkit sem buzdítunk most utazásra. A kezdet kezdetén mi is féltünk, hogy elkaphatjuk a vírust és hazavihetjük a szeretteinkhez – igaz, azóta már ezt el is engedtük. Mi is azt szeretnénk, ha minél előbb véget érne ez az egész, nem pedig hónapokig elhúzódna, hiszen az nekünk sem tenne jót, de ez az iparág nem oldható meg teljes mértékben otthoni munkavégzéssel. Mi is aggódunk minden idős és fiatal családtagunkért, és minden polgártársunkért, aki szintén nehéz helyzetbe került, legyen szó állami alkalmazottakról, vállalkozókról, vagy multinál robotolókról.

Csakhogy, míg például a távoktatást úgy-ahogy megoldották, illetve dolgoznak a megoldásán (a vőlegényem amellett, hogy mesterszakács, most főállásban pedagógus), az egészségügyi és a kereskedelemben dolgozókat pedig szó szerint szétfeszítik a terheléssel, addig mi ugyan sajnálva vagyunk, de egy szó sem esik a megsegítésünkről.

Pedig rengetegen élnek albérletben, fizetnek több hitelt egyszerre, vagy ahogy nekünk is, épül(t) a házuk és esküvőt szerveznek. (Már nem.) Most viszont minden leáll és minden tolódik. Tervek és álmok foszlanak semmivé. Való igaz, a rengeteg távollét után most hétköznap és hétvégén is otthon lehetünk a családunkkal. Na de milyen áron? A Húsvét szinte 100 %-ban biztos, hogy vendég nélkül telik el. A ballagás is több, mint kérdéses. Az érintett feleket egyaránt megviseli ez a veszteség.

Ezért, amikor egyesek habzó szájjal követelik, hogy már rég be kellett volna zárnia minden szállodának , mozinak és vendéglátóhelynek, és gyilkos pénzhajhásznak titulálnak bennünket, gondolkozzanak el azon, hogy akárcsak bárki más, a fennmaradásunkért és a megélhetésünkért küzdünk. Itt már rég nem a haszon, vagy a borravaló a fontos, hanem egy létesítmény és a benne dolgozó alkalmazottak túlélése. Mert bizony, ha most a harcban egy kis független hotel, vagy akár egy nagy szállodalánc elbukik, egyáltalán nem biztos, hogy valaha újra talpra fog állni. És a nyári szezon sem fog megmenteni senkit, hiszen fogalmunk sincs, meddig lesz tilos a határátlépés, vagy hogy holnaptól nem rendelnek-e el kijárási tilalmat, vagy hogy a meleg idő valóban gátat szab a vírus terjedésének. Magyarország jelen pillanatban annyira az elején van a járványhelyzetnek, hogy képtelenség megjósolni, mikor ér véget az egész és milyen gazdasági hatásai lesznek.

Mi még kitartunk, még bízunk. Még próbáljuk fogadni és kiszolgálni a vendégeket. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, meddig járhatunk be a munkahelyünkre, de számítunk egymásra és számítunk rátok. Most nekünk van szükségünk törődésre és empatikus hozzáállásra.

Ha van kedvenc éttermed, támogasd egy ajándékutalvány vásárlásával, amit a járvány végeztével felhasználhatsz. Rengetegen átálltak kiszállításra, a liszt és a cukor felhalmozása helyett rendelj inkább házhoz és szerezd be biztonságosan az ebédedet. Ha szeretnéd megmenteni a kedvenc wellness szállodád, vásárolj egy hosszú lejáratú vouchert , amit legalább év végéig felhasználhatsz. És kérünk, hogy támogasd a vendéglátóipar túlélését egy aláírással, mert ha egyszer lecseng az egész, valahol meg kell ünnepelni, de nagyon!

Köszönjük, szeretettel,

Kinga

https://www.peticiok.com/peticio_a_turisztikai_es_vendeglato_iparban_kozremkod_vallalkozasok_es_dolgozoi_vedelmeben_a_koronavirus_okozta_veszhelyzetre_valoekintettel

No Comments