5 dolog, amit a karanténban megtanultam – és amiért hálás vagyok…

Persze nem mindig tudom ilyen pozitívan nézni a jelenlegi helyzetet, de azért megpróbálom.

Sokadik hete vagyunk itthon, betartva az összes szabályozást egy hatévessel, aki szeptemberben iskolába megy. Se neki, se nekünk nem könnyű ez a helyzet, még úgy sem, hogy bőven van írnivalóm. Annak ellenére, hogy a hirdetési piac azonnal összeomlott, és nagyjából egy éjszaka alatt kellett a következő két évünket átszerveznem, mégis, azt vettem észre, hogy nem hagyott el a reménybe vetett hitem.

Még úgy sem, hogy a bizonytalanságunk kézzel fogható, hogy naponta kell megnyugtatnom a férjemet, hogy ne omoljon össze teljesen, és még úgy sem, hogy már nem nézzük a híradót, mert csak felidegesítjük magunkat rajta.

Mi végre akkor mégis a pozitív sugallatú címadás? Mert nem csak rosszat hozott ez a bezárkózás, hanem sok-sok jót is. Nem tudom te éppen hol vagy ennek a gyásznak a feldolgozásával, de talán néhány gondolatébresztőt találsz az alábbi pontok között.

1: A természet minden, tényleg minden

Egyébként is szeretek nagy sétákat tenni, és van egy kertünk, ami (tudom), most kivételesen luxus dolog. Eddig azonban leginkább esténként ültem ki elmélázni egy-egy napon. Nem igazán figyeltem meg a természet napi történeteit. Most viszont van időm egészen közelről nézni ezt.

Kezdve azzal, hogy idén először volt fekete rigó költés a kert végében, és napról napra néztük a fiókákat, szurkoltunk nekik, aztán elsirattuk és eltemettük őket, amikor valami ragadozó egyik reggelre letépte a fészket, és elharapta a kicsik nyakát. Nagyon megviselte a családot még akkor is, ha ez nap mint nap megtörténik úgy, hogy észre sem vesszük.

Először követem óráról órára a virágok növekedését, bosszankodom, hogy nem nő rendesen a fű, és rajzolom, tervezgetem, hogy hová fogok egy-egy tő paradicsomot ültetni.

Végtelenül hálás vagyok mindennek, ami most a ház végében történik, mert minden napra jut valami amit érdemes megfigyelni, megtanulni. Ez pedig fantasztikus érzés.

Egy kicsit közelebb kerültem a természethez még úgy is, hogy csak megfigyelőként veszek részt mindebben.

2: A gyermek őszinte és tiszta szeretete mindenen átsegít

Egyszerűen soha nincs rossz kedve. Persze napjában sokszor jön a hiszti, főleg, amikor nem ehet nasit (mégis mennyi lenne az elég???), de két perc és túl van rajta.

Őszinte rácsodálkozással éli meg az egész helyzetet. A maszkot, a kesztyűt, azt, hogy egész nap itthon vagyunk. Nem mindent ugrik meg azonnal, de nyomát sem látom annak az emberi tulajdonságnak, amit mindenki magára húz, ahogy öregszik: cinizmus. Ez pedig felemelő érzés.

Bárhogy is telik el egy-egy nap, ő mindig boldogan és energiával tele ébred, és alig várja, hogy kezdődjön végre!

Nem mondom, hogy könnyű anyának lenni ebben a helyzetben, de amikor tele van a padlásom hozzá fordoluk. Megölelem, megpuszilgatom és máris úgy érzem, hogy van erőm folytatni. (Még ha kevés is, de a zoknimból még kicsavarom.)

3: Az apró gesztusok felértékelődnek

Az, hogy valaki felhív és megkérdezi hogy vagyunk, segíthet-e valamit. Az, hogy a barátaim most is fogják a kezem, pedig már nagyon régen nem találkoztunk.

Az, hogy egy olvasónk egy kedves kommentben megköszön egy cikket, mert pont jókor jött neki amit írunk. Sokkal jobban tudom értékelni. Szinte mindent.

4: Most tanultam meg IGAZÁN spórolni

Jelenleg azt játszuk, hogy meddig húzzuk ki boltba menés nélkül. Bámulatos, hogy mennyi mindent ki lehet hozni tojásból, lisztből, tésztából és zöldségből. Semmit nem dobunk ki ÉS! minden készletünket igyekszünk elfogyasztani. A fagyasztóból előkerült fagyasztott borsóból és a kamrában talált fél csomag rízsből isteni rizi-bizi készülhet, és a maradék alma mehet a linzeres pitére.

A főzés egyébként most áldás, nagyszerű felesleges kreatív energiák levezetésére. És egyáltalán nem kötelező! Mivel a napok nagyjából ugyanúgy telnek, egyáltalán nem kell minden nap “odarakni” magunkat. Nálunk simán elgurul a mirelit pizza és a mirelit pulyka is vacsorára vagy ebédre. Ezen nem stresszelek.

5: Iszonyú mennyiségű hülyeségeket vásárolunk

Volt olyan időszak az életemben, amikor vásárlás volt a pótcselekvésem. Nem volt olyan hétvége, hogy ne bukdácsoltam volna valami plázában, hogy van-e új nyári/téli kollekció. Mentségemre szóljon, hogy saját pénzem költöttem, és ennek legalább húsz éve.

Én már évek óta lejöttem a ruhavásálási kényszerről, és már régen tudom, hogy mi áll jól nekem. Nem veszek semmi olyat, amibe beleszeretek a boltban. Sőt olyat sem, aminek nem ellenőrizhető a gyártása. (Gyerekmunka, olcsó munkaerő, amit kihasználnak, stb.) Remélem, hogy ebben az időszakban az emberek búcsút intenek a fast fashion-nek és az értékesebb dolgok felé fordulnak.

Nincs szükség minden szezonban új ruhákra, új telefonra, új tévére új hülyeségre csak azért, mert megteheted.

Állj meg és nézz körül mennyi felesleges dolog vesz körül. Tényleg van ennek értelme? Tényleg megéri Kínából rendelni műanyag szarokat, hogy aztán egy év múlva kidobd? Tisztában vagy vele, hogy amíg egy tízdolláros kütyü ideér mennyire szennyezed vele a környezetet?

Hovatovább minek ennyi minden?

Én jelenleg ott tartok, hogy súlyos önvizsgálat után, kikötöttem magamnak, hogy sokszor és sok szempontból átgondolom, hogy érdemes-e megvenni. Van-e annyira értékes, hogy még évek múlva is jó döntésnek bizonyul-e.

A sokadik takarítás után ugyanis rájöttem, hogy iszonyat sok csetresz van a lakásban, aminek mennie kell…

Pont azért, hogy mire fellélegzünk, és felébredünk ebből az egészből, el tudjuk mondani, hogy volt értelme gondolkodni az életünkön.

Jöhetnek az új kalandok!

Olvasd el ezt is:

No Comments