Elérkezett a BB krémek ideje – mi pedig mondjuk melyikre szavazunk!

Végre megközelíti a hőmérő higanyszála a 20 fokot, már nem fagyunk halálra reggelente és napközben gyakran elég ránk már egy póló is. Bár még mindig tart a #maradjotthon, olykor el kell intéznünk a bevásárlást, néhanapján ki kell jutnunk egy kicsit a szabadba és természetesen rengetegen vannak, akik ugyanúgy járnak dolgozni, mint réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… 

Vagyis, mindenképp indokolt lecserélni az arcápolóinkat, elővenni a jó öreg fényvédőket és a nehéz, erősen fedő alapozók helyett könnyebb, színezett hidratálókat,  azaz BB krémeket választani. De miért is jó, ha “szépítő balzsamot” használunk?

A BB krémekről (beauty balm) tudni kell, hogy mint szinte minden nagy őrületet, ezt is a koreaiak indították el és nagyon sokáig nem igazán lehetett nyugati verziót találni, de aztán szerencsére rájöttek a kozmetikumgyártók, mennyi lehetőség rejlik bennük és néhány éve már rengeteg kisebb-nagyobb márkánál találunk ilyen krémeket. Népszerűségük abban rejlik, hogy ötvözik egy légies arckrém és egy könnyed alapozó tulajdonságait, vagyis többé-kevésbé hidratálnak, enyhe, illetve közepesen erős fedéssel rendelkeznek, attól függően, milyen összetevőkkel dolgoznak és hogy milyen bőrtípusra lettek kitalálva. 

Bár önmagukban nem pótolják sem a bevált arckrémünket, sem a mindent elfedő alapozónkat, lerövidítik a rétegezős rutint, gyakran még fényvédőt is tartalmaznak, hagyják lélegezni a bőrt a nagy melegben is, miközben visszafogják a faggyútermelést, és a kisebb bőrhibákat szépen elrejtik, így akár még a korrektort és a púdert is elhagyhatjuk, vagyis jelentősen lecsökkentjük az alapozóval járó “vakolat” mennyiségét, ami főképp a nyári melegben, nagyon előnyös tud lenni.

Ha ti is azok vagytok, akik minimálisan, de sminkelnek még akkor is, ha leugranak a kisboltba, ha kiviszik a kutyát, vagy ha strandolni mennek, akkor mindenképp ajánljuk, hogy találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb BB krémet, mert ez a legideálisabb megoldás az arcbőr egységesítésére a meleg évszakokban.

Érdemes olyat választanotok, amely folyékonyabb textúrával rendelkezik, nem túl sűrű, hiszen így könnyebben, foltmentsen tudjátok eldolgozni és talán nem fog idő előtt, “félkészen” megszáradni sem, hogy látványosan elüssön a bőrötöktől, mindent, csak éppen nem természetes hatást keltve. Bár a feladat nem könnyű, mi most mutatunk nektek egyet, ami nagy eséllyel beválik nektek is, ráadásul hazai vállalkozás készíti!

Több éves aktív kutatómunka után született meg a natúr COLO BB krém, amely két árnyalatban érhető el, ami fehér és kissé barnább bőrű hölgyek számára is opciót kínál, hiszen szerencsénkre ezek a színezett hidratálók nagy mértékben idomulnak a bőr színéhez, ráadásul gyorsan, ragadásmentesen beszívódnak. Az innovatív, tisztán ásványi pigmenteknek köszönhetően a krém nem ül meg a ráncokban, hanem egységes bőrfelszínt eredményez, így látványosan sima és selymes érzetet biztosít.

Olyan magolajok és növényi kivonatok kerültek bele, amelyek hidratáló, gyulladáscsökkentő és fényvédő hatással rendelkeznek (még a mélyre hatoló kék fénytől is megóvnak), mégsem zsírosítják a bőrt, mint például a zöld tea, a jojoba, a málnamag, vagy a neroli, utóbbi virágvíz egyébként egy nagyon enyhe, kellemes illatot kölcsönöz a krémnek. Egy szuper adalék, a rizspor pedig kissé le is mattít, miközben nagyon puha érzetet ad, így nem fog fényleni a bőröd, miután felvitted rá.

A kisebb sebhelyeket, pigmentfoltokat, kitágult pórusokat szépen elfedi, néhány órán át jól kitart ez a közepes fedés, és attól sem kell tartanod, hogy esetleg mitesszereket, pattanásokat okozna a melegben, vagy esetleg irritálná a szemkörnyékedet, hiszen nem tartalmaz mesterséges illatanyagot, kőolajszármazékokat, alkoholt, parabéneket és ráadásul teljességgel vegán készítmény, praktikus, pumpás fejú flakonba csomagolva.

Ha szárazabb a bőröd, érdemes alá felvinned a szokásos hidratálókrémedet, ha érzékeny bőrtípussal rendelkezel, ne felejts el erősebb fényvédőt kenni alá, ha pedig problémás, zsíros a bőröd, érdemes egy olajmentes szérummal megalapozod számára és valószínűleg nem lesz szükséged más arckrémre.


Kevés olyan BB krém van, ami plusz antioxidánsokat is tartalmaz a szín és a hidratáció mellett. Ebben viszont sok az antioxidáns, így harcol a bőr idő előtti öregedésével.

Váltsd le nyárra te is az alapozódat és hagyd lélegezni a bőröd!

No Comments