12 mérgező dolog, amit veled tesznek és lehet, hogy azt hiszed, hogy ez a szeretet jele (pedig nem…)

Van közöttük olyan, amelyiket te is tapasztaltad egy-egy kapcsolatodban?

1. Túlféltés: nem az általános értelelemben vett gondoskodásról és oltalmazó szándékról beszélünk, hanem arról a szélsőséges változatról, amikor valaki túlzottan rátelepedik a másikra és túlreagál mindent.

2. Sokunkkal megtörtént már, hogy a másik ember az engedélyünk nélkül csinált valamit… mert ő csak a mi érdekünket nézte, és azt, hogy mi a jó nekünk. Hm…ismerős, ugye?

3. Önfeláldozás: néha fontos feláldozni az időnket és az energiánkat valamiért, de azt is vegyük figyelembe, hogy azért mert valaki vagy valami fontos, még nem kell szétszakadni. Ha gondoskodunk valakiről, aki fontos számunkra, akkor jó szem előtt tartani azt is, hogy a támogatásunk következetes, fenntartható és nem szívja ki minden erőnket.

4. Sokan eldicsekednek vagy saját előnyükre fordítják, ha tesznek valami jót: “Nézz rám, ilyen jó ember vagyok, ezt a sok jót mind én tettem, de nem azért, mert jó ember akartam lenni! Csak, hogy elmondhassam mindenkinek, hogy ezt mind én csináltam.” És ez így ismétlődik időről-időre., kiegészítve: “Emlékeztek, milyen jó ember vagyok? Apropó, megtennél nekem egy kis szívességet?”

5. Sokan mondják, hogy ők 100 %-ban őszinték és nem félnek kimondani, amit gondolnak. Ez nagyon hasznos, csak az a baj, hogy ezek az emberek általában kibírhatatlanul bunkók.

6. Amikor valakinek mesélsz a kapcsolatodról, és máris úgy érzi, hogy ő is részese a történéseknek, és megpróbál úgy tenni, mintha segítene, de minden csak rosszabb lesz.

7. Agresszív öngondoskodás. sokszor az emberek arra használják, hogy egyszer és mindenkorra befejezzenek valamit, amit nem akarnak csinálni. Mert azzal nem lehet vitatkozni, ha valaki azt mondja, hogy szüksége van arra, hogy most magával törődjön. De nagyon nem mindegy, hogy az ember azt teszi, amire szüksége van az érzelmi és mentális egészsége érdekében, vagy lusta, vagy ami még rosszabb, esetleg kihasznál másokat.

8. Túlzott higgadtság: káros lehet fennálló kapcsolatainkra, amikor nem osztjuk meg a véleményünket és az érzéseinket a gyengeségtől való félelmünkben.

9. Szőnyeg alá söpörni a problémákat…”a béke érdekében”.

10. Kifecsegni a pletykákat és megosztani mindenféle információt másokról arra hivatkozva, hogy “törődik” velünk.

11. Jó dolog keményen dolgozni azon, amit igazán szeretünk, de nem minden más kárára.

12. Nem őszintének lenni valakivel, csak azért, hogy a másik jól érezze magát. Persze néha kell egy kis megerősítés, de általánosságban nem egy jó szokás.

Olvasd el ezt is:

No Comments