Soha nem felejtünk…

A hír, amire ma reggel ébredt az ország felfoghatatlan. 47 éves korában elhúnyt Benedek Tibor vízilabdázó, a világ egyik legjobbja.

Őszintén hisszük, hogy mindenki kedvence volt, igazi szerethető, karizmatikus egyéniség, férj, fiú, csapattag, barát és édesapa.

Egyik legfontosabb üzenetével búcsúzunk tőle, és fejezzük ki őszinte részvétünket a családnak. Sok erőt kívánunk az eljövendő napokhoz.

“Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszom túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. 

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszom, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek. 

Mégis,ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.”

Jó utat.

No Comments